Judapesti rabbi: "Izrael őrzője" mentette meg a Jobbik győzelmétől a zsidókat, és tette meg Orbán Viktort újabb négy évre kormányfőnek

Judapesti rabbi: "Izrael őrzője" mentette meg a Jobbik győzelmétől a zsidókat, és tette meg Orbán Viktort újabb négy évre kormányfőnek

A Magyarországon törpeszektának számító Chabad nevű, misztikus tanokat is hirdető zsidó szekta örül Orbán Viktor választási győzelmének, s annak is, hogy az előzetes jóslatokkal ellentétben az „antiszemita és rasszista” Jobbik nem kapta meg a parlamenti többséghez szükséges elegendő szavazatot. A Chabad zsidó közösségnek juttatandó bőkezű kormányzati adományozások tehát az elkövetkezendő négy esztendőben sem kerülnek le a napirendről, s ezért Báruch Oberlander rabbi úgy vélekedik, hogy Orbán Viktort egyenesen „Izrael őrzője” (Isten) tette meg ismét kormányfőnek, illetve mentette meg a zsidókat a Jobbik hatalomra kerülésétől – olvasható az ’Árúc 7 című izraeli hírportálon.

„Kiderült, hogy ’nem szendereg, és nem alszik Izrael őrzője’, hiszen a jelenlegi miniszterelnök további négy éven keresztül betölti a hivatalát”, nyilatkozott elégedetten, a 121. zsoltárt is idézve Báruch Oberlander rabbi, a Chabad nevű zsidó irányzat vallásbírósági elnöke. (Ő volt az, aki az egyik külföldi zsidó újságnak a felekezeti megbékélés jegyében elpanaszolta, hogy a budapesti Kozma utcai zsidó temetőben gojokat is végső nyugalomra helyeznek – H. J.)

Hírdetés

„A magyarországi zsidók megkönnyebbülve föllélegeztek, amikor kitudódott a választások eredménye, pontosabban az, hogy a szélsőjobboldali Jobbik nem növelte az erejét, de még csak meg sem közelítette a kormánypártokat”, örvendezett az ortodox irányzat rabbija.

„Pedig egyes előrejelzések azt jósolták, hogy a Jobbik megkétszerezi, sőt megháromszorozza az erejét. De voltak olyan vélemények is, hogy a választásokon ez a párt eléri a parlamenti többséget, ami a legtöbb itteni zsidót igen aggasztott”, idézi Oberlander rabbi megnyilatkozását az ’Árúc 7 hírportál, majd a hivatalos orbáni politikának megfelelően, még a személyeskedéstől sem eltekintve, a rabbi megrótta a „liberális zsidókat” is: „El kell mondani, hogy sajnos sok liberális zsidó is igyekezett rávenni a választókat, hogy szavazzanak erre az antiszemita, rasszista pártra (a tévedések elkerülése végett: a hanukázó Jobbikról van szó – H. J.) Ehhez az abszurd helyzethez csatlakozott Erdélyi Miklós úr, a délkelet-magyarországi Hódmezővásárhely zsidó hitközségének az elnöke, a magyarországi neológ zsidó hitközség egyik vezetője is”. (Erdélyi Miklós valóban a Csongrád megyei 4. választókerületben indult jobbikos Kiss Attila mellett kampányolt, amiért a Mazsihisz megrótta – H. J.)

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »