Kaliňák ismét Kiskát bírálta

Kaliňák ismét Kiskát bírálta

POZSONY. Robert Fico (Smer-SD) kormányfő fizetett magánjellegű repülőútjaiért. Ezt Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter mondta ma újságíróknak, egyúttal ismét bírálta Andrej Kiska köztársasági elnököt, hogy nem térítette meg a kormánygéppel megtett poprádi útjait.

"Azok nem munkajellegű utak voltak” – mondta a köztársasági elnök poprádi útjairól a belügyminiszter. Megismételte, hogy a köztársasági elnök nem térítette meg a számlákat, ezért a belügyminisztérium nem állított ki neki új számlákat a repülőutakért. Kaliňák egyébként nem tudja megmutatni a számlákat, mert sztornírozták azokat. A belügyminiszter azt állítja, ha kell, újra kiállítják a számlákat.

Megismételte, a számlákat nem az elnöki irodába küldték, mivel magánutakról volt szó, hanem a KTAG cégnek küldték el azokat. „A számlákat nem a hivatalba küldtük, az felesleges lett volna, hiszen akkor az állam térítette volna azokat. Annak kell fizetni, aki magáncélra használta a repülőt” – mondta Kaliňák. A kérdésre, hogy a KTAG cég kapta-e a számlákat, azt válaszolta, talán igen.

Már néhány hónapja tart a köztársasági elnök poprádi magánútjaihoz kapcsolódó botrány. A kormánypárt Smer-SD képviselői és a köztársasági elnök között feszültség van amiatt, hogy Kiska az állami repülőgépet magáncélra használta. Kiska azt állítja, a kormánygépet maga a belügyminiszter kínálta fel neki. A miniszter arra hivatkozik, hogy az ajánlat csak a munkajellegű utakra vonatkozott, erre az elnöki iroda úgy reagált, hogy az államfő esetében nincs különbség a szolgálati és a magánjellegű utak között. Robert Fico (Smer-SD) kormányfő levélben szólította fel Andrej Kiskát, hogy fizesse meg a csaknem egymillió euró értékű útiköltséget.

A belügyminiszter néhány napja elmondta, készek újra kiállítani a köztársasági elnöknek a számlákat a poprádi repülőutakért. Ezt arra reagálva mondta el, hogy az elnöki hivatal tagadta, hogy a múltban a magánutakért kiállított számlákat kapott volna, de nem térítették meg azokat. Kaliňák egyúttal megerősítette korábbi kijelentését, hogy a köztársasági elnöknek elküldi az állami repülőgép belső tere tisztításának költségeit, amely mexikói útjáról összehányva tért vissza. Elutasította az elnöki hivatal reakcióját, miszerint emberi szempontból szerencsétlen dolog kinevetni az embereket, ha rosszul vannak a repülőgépen.

„Nem akarok ehhez visszatérni, úgy vélem, ők nagyon jól tudják, milyen zsúr volt a fedélzeten, és az nem függött össze azzal, hogy valaki fél a repüléstől, vagy azzal, hogy légörvénybe került volna a gép. Ez kínos védekezés” – állítja Robert Kaliňák.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »