"Kari Geri": 95%, hogy visszalépésdömpinget hoz a következő hét a baloldalon

Sorozatos visszalépések kezdődhetnek a baloldali ellenzéki jelölteknél az egyéni választókerületekben, hogy egy közös jelölt szálljon harcba a kormányoldal jelöltjével szemben az április 8-ai választáson – írja az MNO.

Úgy tűnik, az utolsó pillanatban mégiscsak összejöhet több körzetben is az ellenzéki összefogás, és április 8-án legalább újabb tíz-tizenöt körzetben baloldali összefogás révén a legesélyesebb jelölt indul harcba a kormánypárti jelölttel szemben a képviselői mandátumért. A lap információi alapján a Jobbik továbbra sem lépteti vissza egyik jelöltjét sem, mind a százhat helyen indulnak a párt képviseletében.

Karácsony ugyanakkor hangsúlyozta, a várható visszalépések közös tárgyalás, döntés eredményeként születtek, illetve születhetnek meg péntek délutánig, amelyekben az MSZP–Párbeszéd mellett a Demokratikus Koalíció, az Együtt és az LMP is részt vett.

Pizzériához hívta riválisait az együttes, de rajta kívül nem ment el senki

Egy pizzériához hirdetett egyeztető megbeszélést Vajda Zoltán, az Együtt XVI. kerületi jelöltje a Hír TV riportja szerint, miután a Közös Ország Mozgalom felmérése alapján ő az egyetlen, aki a kerületben legyőzheti Szatmáry Kristóf fideszes jelöltet. Bár az egyeztetésre rajta kívül senki más nem jött el, a képviselőjelölt ezt a húsvéti időpontnak tudta be, és lát rá esélyt, hogy még időben visszalépnek a többiek. „Az a feladat, hogy a jelölttársaim belássák, hogy az egyéni jelölti ambíciók, a pártlogika, a vesztes mandátum alapján számolt töredékszavazatokra hajtás azt jelenti, hogy fideszes marad hatalmon a parlamentben. Úgyhogy lehet, hogy nem jó a stílus, hogy húsvéthétfőre hívtam őket ide, úgy gondoltam, hogy minden nap számít, most már órák vannak hátra” – fogalmazott Vajda Zoltán.

Bár visszalépett Fekete-Győr a szocik jelöltjének, lehet, hogy az LMP-s marad nyeregben

Jobban halad a koordináció a Belvárosban, ahol az Együttet vezető Juhász Péter után a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is bejelentette, hogy visszalép. Fekete-Győr az után döntött így, hogy a körzetben újabb felmérés készült, amely az MSZP–Párbeszéd színeiben induló V. Naszályi Mártát hozta ki a legesélyesebbnek.

A Momentum elnöke egy felmérésre hivatkozik, amelyben ellenfelét mutatták ki legesélyesebb ellenzékiként.

Egyébként még az is elképzelhető, hogy V. Naszályi sem indul, ugyanis a Hír TV-nek azt mondta: az a legfontosabb, hogy csak egy baloldali jelölt legyen, így ha más lehetőség nem lesz, visszalép az LMP-s Csárdi Antal javára. „Abban az esetben, hogy ha ez a döntés születik a pártszövetséggel, illetve az LMP-vel egyeztetve, akkor természetesen megteszem ezt a lépést, hiszen eleve azt mondtam, hogy ebben a körzetben is, mint az országban mindenhol, egy jelöltnek kell maradnia, és ez nem rajtam fog múlni. Úgy gondolom, hogy az eredmények fényében le kell ülni, meg kell beszélni, és kell hozni közösen egy döntést” – fogalmazott az MSZP–Párbeszéd jelöltje.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »