Karin Kneissl, Ausztria nemrégiben kinevezett külügyminisztere a napokban nagyinterjút adott a Jiszráél Há-Jom (Izrael Ma) című, a Netanjáhu-kormányhoz közeli héber nyelvű izraeli napilapnak. Az izraeli kormány bojkottálja az új bécsi kormánynak az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által delegált politikusait, tagjait. Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke hiába járt Canossát Izraelben, pártja kormányra kerülése után az izraeli kormány a zsidó sajtóval karöltve máris megkezdte a szokásos zsarolást, sárdobálást. A szerencsétlen osztrákok pedig mentegetőznek, magyarázkodnak, és igyekeznek lekerülni a gyermekgyilkosok feketelistájáról. Így teszi ezt Karin Kneissl is, akit pártonkívüliként az Osztrák Szabadságpárt jelölt a külügyminiszteri posztra.
Az 1965-ben, Bécsben született Karin Kneissl hároméves volt, amikor az édesapja, az osztrák légiforgalmi társaság pilótája Huszejn, jordán király magánpilótája lett, s a Kneissl család kiköltözött ’Ammánba, Jordánia fővárosába. A zsidó lapnak a december 16-án külügyminiszterré kinevezett Kneissl megemlítette, hogy ’Ammán városa akkor még egészen más volt, mint manapság, s más élményei mellett jól emlékszik az előbb 1948-ban, majd az 1967-ben elűzött palesztin menekültek tömegeire.
Kneissl a négy évvel ezelőtt megjelent Az én Közel-Keletem című önéletrajzi könyvében (amit a most megkezdett külügyminisztersége után valószínűleg követ majd egy második kiadás is – H. J.) azt is leírja, hogy ezután a nyugat-jeruzsálemi (a városnak a nemzetközi jog szerint is az izraeli része) Sivtéj Jiszráél utcában levő híres francia katolikus Szent Lajos Kórházban önkéntesként idős, gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket ápolt. A kórházi önkéntesség után iratkozott be a Scopus hegyi Jeruzsálemi Héber Egyetemre. Később, már Európába visszatérve a doktori disszertációjának Az államhatárokra vonatkozó nemzetközi jog a Közel-Kelet konfliktuszónáiban címet adta.
A diplomáciai szolgálat után 1998 és 2003 között Karin Kneissl szabadúszó újságíróként német- és angol nyelvű lapoknak dolgozott, így a többi között Szlovéniából tudósította a Die Presse című népbutító, libsi bécsi napilapot, s egyben a svájci Neue Zürcher Zeitung cikkírója volt. Nagyobb ismertségre 2002-tól tett szert, miután az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) elkezdte sugározni a Közel-Kelettel és az energiapolitikával kapcsolatos hírmagyarázatait. Közben 1995 és 2004 között a sokoldalú hölgy a Bécsi Egyetem Politikai Tudományok Intézetének előadója is volt. Ezzel párhuzamosan, 2000-től a Bécsi Diplomáciai Akadémia előadója, illetve a bécsújhelyi Honvédelmi Akadémia és a Katonai Akadémia vendéglektora. De ez még mind semmi, mert nagyjából ezen időszakban Karin Kneissl többi között a bejrúti, francia tannyelvű, katolikus Szent József Egyetem is oktatott. Karin Kneissl oktatói tevékenységének középpontjában a nemzetközi jog, a Közel-Kelet országainak történelme és az energiapiac kérdése áll.
– De bizonyos európai országok ebben a témában megváltoztatták a korábbi álláspontjukat.
– Igen, azokról az országokról van szó, amelyek különböző okok miatt tartózkodtak a szavazástól.
– Ausztria miért nem tartózkodott a szavazástól, amiképpen tették ezt az említett országok?
– Mert a kancellár és a helyettese egyértelműen kijelentette, hogy álláspontjukat ebben az ügyben egyeztetik az Európai Unió többi országával.
– De a kancellár helyettese, Strache (a neveletlen újságírót korrigálva: Heinz-Christian Strache – H. J.) még a nyáron adott interjúban azt mondta nekem, hogy az a kormány, amelyben az ő pártja is részt vesz, Ausztria nagykövetségét áthelyezi majd Tel-Avivból Jeruzsálembe.
– Abban az interjúban, amelyet legutóbb Ausztriában adott (Heinz-Christian Strache – H. J.) viszont kijelentette, hogy mindez csak az Európai Unióval történő egyeztetés keretében lehetséges.
– Nem lehetséges változás ebben a kérdésben?
– Nem.
– Ez pártpolitikai kérdés. Nem vagyok tagja a Szabadságpártnak. De azt is tudom, hogy ennek a pártnak a képviselői már többször is ellátogattak Izraelbe, az izraeli parlamentbe. (…) Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, mert nem vagyok a párt tagja, s ebbe a kérdésbe nem vagyok beavatva. Viszont én felelek majd az osztrák külpolitika alakításáért, s igyekszem azt előbbre vinni. Izrael és a Szabadságpárt viszonya viszont más lapra tartozik.
– Az ön külügyminiszteri kinevezése egyben azt is jelenti, hogy Ausztria ismét aktív részese kíván lenni a közel-keleti folyamatoknak?
– Valóban komolyan érdeklődöm a Közel-Kelet iránt. A hébertudásom kicsit megkopott, mert nem sok alkalmam volt beszélni ezen a nyelven. Az arabot viszont sokszor használtam. (…) A közeli napokban elkezdem a héber nyelvtudásom felfrissítését is, azért, hogy az Izraeli Rádiónak héberül adhassak interjút. Az elmúlt két esztendő folyamán végbement bevándorlás miatt a Közel-Kelet valóban nagyon közel került hozzánk. Damaszkuszból az emberek gyalog is érkeznek mostanában Közép-Európába, amiképpen a múltban, több száz évvel ezelőtt, vallásos keresztények mentek Angliából vagy Dél-Németországból a Szentföldre. (…) Minden, ami a Közel-Keleten történik, ránk is hatással van, de nem szándékozom belevetni magam a közvetítő kezdeményezésekbe. Illetve csak akkor, ha a térség országai ilyen kéréssel fordulnak hozzánk. Ha bizonyos kérdésekben érdekeltek a támogatásunkban, megvizsgáljuk, és megadjuk a választ. Az egész világon, így a Közel-Keleten is tanúi lehetünk a geopolitikai feltételek erőteljes megváltozásának. Nagyon nagy változások mennek végbe a világban. Energiaszükségletének kielégítése miatt Kína kiterjeszti a jelenlétét a Közel-Kelet különböző térségeire. Európa minden kormányának foglalkoznia kell ezekkel a változásokkal, mert gazdaságilag is komoly kihatással vannak ránk. (…)
– Őszintén szólva, nem emlékszem rá, hogy ezt mondtam volna, ezért nem tudok mit mondani erre az idézetre. Jó az emlékezőképességem, s ezért emlékezni szoktam arra, amit mondtam. Erre a 2002-es mondásomra azonban nem emlékezem. (…)
– Vagyis, nem tartja Izraelt Amerika által kitartott gettónak?
– Nem. Természetesen nem. Legutóbb az Obama-kormányzat idején láttuk, hogy valódi emancipáció történt. Trump hivatalba lépésével a viszonyok ismét megváltoztak. De Izrael teljes mértékben szuverén állam. Az az Izrael, amelyet korábban éveken keresztül megtapasztaltam, mint állam megváltozott. Én még ismerhettem az egykori bevándorlók nemzedékét, amelynek tagjait ápoltam a kórházban. Akkoriban még más volt a szellem. Akiket megismertem, a legtöbben askenáziak voltak, később jöttek a szefárdok, majd a nagy bevándorlási hullám az egykori Szovjetunióból. Szünet nélküli változások voltak, amelyek nem csak demográfiai változásokat idéztek elő, hanem megváltoztatták az általános politikai közbeszédet is. A Jeruzsálemi Héber Egyetemen találkoztam olyan professzorokkal, mint például Jehosáfát Hárkábi és Jesá’jáhu Leibovits, akik egészen más emberek voltak, mint a húsz évvel későbbiek. Akik a helyükbe léptek, teljesen mások, ezért a közbeszédet és a politikát is másképpen befolyásolják.
(Kneissl tévedésből a Jeruzsálemi Héber Egyetem két, egymással homlokegyenest ellentétes szélsőségét említette példaként: Jehosáfát Hárkábit, az izraeli hadsereg egykori tábornokát, egy időben a hadsereg titkosszolgálatának főnökét és egyetemi professzort, illetve Jesá’jáhu Leibowitzot, az Izrael megszálló politikáját, fajvédelmi módszereit kemény szavakkal bíráló biokémikust, vallástörténészt és filozófusprofesszort. A Kneissl által említett szefárdok, pontosabban afroázsiaiak tömeges Izraelbe vándorlása pedig azzal járt, hogy a taglejtéseikben, hangoskodásukban és gyorsan kést rántó ösztönükkel egy bizonyos magyarországi kisebbséghez nagyban hasonlítható zsidók alapjaiban változtatták meg Izrael kulturális és politikai térképét. A jelenlegi vezető politikusok közül, például Bibi Netanjáhu, Ávigdor Lieberman, Náftáli Bennett, Cipi Livni vagy Jáír Lápid askenáziak ugyan, ám a pártjaikra tömegesen szavazók a már említett, a rasszizmusra, fanatizmusra inkább hajlamos, s az askenázi zsidóknál lényegesen gyorsabban szaporodó afroázsiai eredetű zsidók – H. J.)
– Emlékszem, hogy a Héber Egyetemen a cionizmus diplomáciai tevékenységével foglalkozó kurzusokat is hallgattam, s az előadásokon arról is szó volt, hogy forrásként miként hatott erre a diplomáciára a Tóra és a Talmud. Arra már nem emlékszem, hogy ez a téma Mose Nisszim professzor (likudista, több kormányban több miniszteri tárcát is betöltő professzor és politikus – H. J.) vagy Joszéf Káplán professzor (a zsidó nép története tanszék professzora – H. J.) óráján került-e szóba, de megemlítették, hogy Herzl Tivadart (a zsidó állam Budapesten született megálmodója – H. J.) erősen befolyásolta a német nacionalizmus. Herzl tagja volt a nacionalista diákszervezetnek (a Wiener akademische Burschenschaft Albia nevű bécsi diákegyesületnek – H. J.) Abban a korban, a XIX. században, főleg az időben később létrejött nemzeti mozgalmakra, mint például a cionizmusra, befolyással volt a német nacionalizmus, így a Bismarck képviselte nacionalizmus is. Ben-Gurion (Dávid Ben-Gurion, Izrael Állam kikiáltója, első miniszterelnöke és hadügyminisztere – H. J.) például a naplójában világosan leírja, hogy a „levegőben lebegő embereket” kívánja átalakítani a „föld embereivé” – azaz, napbarnította földmunkásokká, akik egyben katonák is. Ben-Gurionnak ilyen kapcsolata volt azokkal az egykori nacionalista eszmékkel. Számára fontos volt, hogy (a zsidók – H. J.) megműveljék a földet, termőfölddé változtassák, s hogy egyben katonák is legyenek. Eszményképe a védő tevékenységet is ellátó földmunkás volt.
– De a Vér és Talaj kifejezés azonban nagyon is a náci mozgalomhoz tartozó fogalom.
– Bismarck korában (Otto von Bismarck kancellár, a német egység kovácsa – H. J.) ez a kifejezés a német nacionalizmus eszköztárában szerepelt, amelyet később a nácik is átvettek. Vér és Talaj kifejezést én a bismarcki időkre vonatkoztatva használtam.
– Az említett francia család megdöbbenve vette tudomásul, amikor elmondtam nekik, hogy a jövőben arabul és héberül kívánok tanulni. A ’80-as évek elején a Nemzeti Frontnak öt százalékos társadalmi támogatottsága volt, jóval kisebb, mint amekkora manapság. Ezért akkoriban ritkaság számba ment, hogy a Front támogatóival találkozzon az ember. Állandó jellegű konfliktusok voltak köztünk. Manapság (azonban az a helyzet), hogy külügyminiszternek jelölt egy olyan párt, amellyel több mint másfél éve személyes kapcsolatban állok. Strache és Kurz kancellár nagyjából a „menekültválság” (nem tudni, hogy az idézőjelet az interjúalany tettette-e ki, vagy az izraeli újságíró – H. J.) kezdetének időszakában, tehát 2015 szeptemberében, figyeltek fel rám, miután ebben a kérdésben a fősodrattól eltérő álláspontra helyezkedtem. Már a kezdet kezdetén figyelmeztettem rá, hogy nem a szíriai középosztály tagjai érkeznek hozzánk, hanem 80 százalékuk 18-30 éves férfiak, akik bajokat idézhetnek elő. A véleményemért éles bírálatban részesültem, de Strache és Kurz érdeklődését felkeltettem. Kurz ezután be akart vonni egy integrációval foglalkozó kormányzati testület munkájába, amelynek keretében időnként már tevékenykedtem. Ez a testület jelenleg a Külügyminisztérium hatáskörébe tartozik. Strachéval első ízben 2016 februárjában találkoztam a szíriai kérdés megvitatásával foglalkozó megbeszélésen, amelyen mindketten részt vettünk. (…) Azóta azonban történtek bizonyos dolgok. A Szabadságpárttal kapcsolatos álláspontomnak semmi köze a Külügyminisztériumban végzett munkámhoz. A kinevezésemmel Strache a Bruno Kreisky idejében alkalmazott szokáshoz, vagyis ahhoz, hogy a külügyminiszteri posztra akkoriban pártonkívülieket neveztek ki. Egy részük hozzám hasonlóan szakdiplomaták voltak. Ez a hagyomány a ’80-as évek végén szűnt meg, amikor elkezdtem dolgozni a Külügyminisztériumban. Ausztria kis ország, s ezért a külügyminiszter feladata az osztrák nemzeti érdekek nagyvilágbeli képviselésében összpontosul, meg abban, hogy kormány többi minisztériumával egyeztetve Ausztriát megjelenítsük a világ térképén.
– Izrael fontos partnerünk s ezért a két ország közti kapcsolat intenzív. (…) Izraelben a diákok előtt tartott előadásaimon sokkal nyíltabban fejezhetem ki magamat, mint Ausztriában (Ennek az oka nem utolsósorban az, hogy zsidó zsarolás eredményeképpen Ausztriában is cenzúrázzák a szólás- és sajtószabadságot, amiképpen Németországban, s az utóbbi időkben Magyarországon is – H. J.) Izraelben nagyon is jól tudják, hogy miről beszélek, amikor például megemlítem fiatal közel-keleti férfiakat. (De mindjárt nem kacsinthatna össze a hallgatóságával, ha közel-keleti fiatal zsidó férfiakkal példálózna… – H. J.) Izraelben ráéreznek a valóságra, s ez a valóságra ráérző izraeli megközelítés segít nekünk a nemzetközi kapcsolatok térképének helyes olvasásában. (Magyarán: az arab és más muszlimokat lehet, sőt kell is bírálni, míg az izraeli zsidók valóságérzete, időnkénti gyilkolászásai, deportálásai segítenek az osztrákoknak a világ eseményeinek jobb megértésében… – H. J.)
– A közeljövőben szándékozik Izraelbe látogatni?
– Meglátjuk, miként alakulnak a dolgok. Ha meghívnak, örömmel elfogadom a meghívást.
– Az izraeli fél nem értesítette arról, hogy ön nemkívánatos személy?
– Vezető izraeli diplomaták, akiknek egy része a múltban Bécsben teljesített szolgálatot, fölhívtak telefonon, és gratuláltak a kinevezésemhez. Számomra továbbra is minden változatlan. A múltban rendszeresen folytattam eszmecserét a Bécsben akkreditált izraeli nagykövet asszonnyal. Nem tudom, hogy a jövőben miként alakul ez a kapcsolat, de én nem változtam, ugyanaz az ember vagyok, mint voltam.
– Ön nyilván az arab felkelésre gondol. Nagyon befolyásolta a Közel-Kelet iránti viszonyomat s a vele kapcsolatos álláspontomat az egyáltalán nem takargatott színesség, változatosság. A politikai iszlám felerősödése következményeként azonban már jóval az arab tavasz előtt éreztem a változást. Mindezt már a ’80-as évek végén fölfogtam. Azok a palesztin diákok, akikkel korábban egy pohár viszki mellett Marxról és Engelsről vitatkoztam, tíz évvel később nagy hassal és szakállal jártak, s nem voltak hajlandók kezet szorítani velem. Akik korábban a még létezett Kelet-Németországban akartak tanulni, később elutaztak Szaúd-Arábiába. Ez bizonyos mértékig elszomorít, mert a görögöknek Törökországból vagy a nem arab zsidóknak a Nasszer által Egyiptomból történt elűzése következtében eltűnőben van annak a levantei Közel-Keletnek a színessége, kevertsége, ahol az emberek több nyelvet is beszéltek, ahol találkozhattunk örményekkel, zsidókkal, szunnitákkal, maronitákkal és sí’itákkal. Mert nem csak Kelet-Európában semmisítettek meg zsidókat, üldöztek embereket. Megsemmisítésekre a Közel-Keleten is sor került. Egy teljes világ süllyedt és tűnt el.
– A Közel-Keletről szóló életrajzi könyvét a többi között az ellenségeinek ajánlotta. Miért?
– Mert az ellenségeim sok mindenre megtanítottak. Hogyan is mondta a názáreti rabbi, Jézus? „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók!”
Hering J. – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
