Kásler Miklós: Rendkívül megtisztelő a kitüntetés

Kásler Miklós: Rendkívül megtisztelő a kitüntetés

Rendkívül megtisztelő a kitüntetés, hiszen Széchenyi Istvánról kapta a nevét, aki történelmünk folyamán talán a legtöbbet tette a magyarságért – mondta el Kásler Miklós onkológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, akit Széchenyi-díjjal tüntettek ki a nemzeti ünnepen a Parlamentben.

A 68 éves professzor a nemzetközi és hazai onkológiai ellátás korszerűsítését a világ számos területére kiterjesztő rákellenes akciók és fejlesztési programok kidolgozása és széles körű megvalósítása mellett az onkológus, illetve sugárterapeuta szakorvosképzés fejlesztésével is szolgáló, nagy hatású tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.

Eddigi munkásságának legfontosabb állomásait felidézve Kásler Miklós elmondta, elég sok irányú tevékenysége volt. „Mindenképpen megemlíteném a sebészi lézerek magyarországi bevezetését, valamint az azt megelőző tudományos munkát. Ugyancsak teljesen új megoldás volt a fej-nyaki tumorok műtéteinek kiterjesztése és az egyidejű rekonstrukciója nagy mellkasi bőr-izomlebenyekkel.”

Ezt követően foglalkozott a fotodinamikus terápiával – a daganatok destrukcióját célzó fotokemoterápiás eljárás –, valamint a fej-nyaki tumorok kialakulásában szerepet játszó génekkel és egyéb hajlamosító tényezőkkel.

„Nagyon lényegesnek gondolom, hogy 1993-ban megírtam a Nemzeti Rákkontroll Programot, kialakítottuk az országos intézetben Európa legmagasabb kategóriájában akkreditált komprehenzív rákcentrumát, megírtuk az első tankönyveket, valamint az első irányelveket” – mondta Kásler Miklós, megjegyezve, hogy mindezek mellett még sok egyéb munkájára büszkén tekint vissza.

Jelenlegi és jövőbeli feladatairól szólva az Országos Onkológiai Intézet nemzetközi szerepének emelését hangsúlyozta. Elmondta: „érkezett egy felkérés, hogy mivel az Országos Onkológiai Intézet Európa keleti és középső részének egyetlen akkreditált komprehenzív rákcentruma, próbáljuk megszervezni a magyarországi után a közép-európai onkológiai hálózatot is”.

Kásler Miklós szerint nagyon fontos – és nemzeti ügy is egyben –, hogy azok az államok, amelyekkel Magyarország kapcsolatba került a déli és a keleti nyitás révén, mind igénylik az onkológiai támogatást, segítséget.

„Jelenleg is fut a nemzeti onkogenomikai program, amelyben az intézet nagyon jelentős támogatás mellett nemzetközi színvonalú munkát végez” – mutatott rá az onkológus, aki a közelmúlt eredményeiből szemezgetve megemlítette még legújabb, Magyarország szerte jelentős visszhangot keltett munkájukat, amely során meghatározták az Árpád-ház férfitagjainak jellemző génszakaszát.

SZÉCHENYI-DÍJ-at kaptak 2018-ban:

DR. BIRÓ L ÁSZLÓ PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete Nanoszerkezetek Osztályának kutatóprofesszora.

DR. BITSKEY ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusa.

DR. CZIGÁNY TIBOR gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, a Polimertechnika Tanszék egyetemi tanára, az MTA-BME Kompozittechnológiai Kutatócsoport vezetője.

Hírdetés

ECKHARDT MÁRIA Erkel Ferenc- és Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont nyugalmazott alapító igazgatója és volt tudományos igazgatója.

DR. FELINGER ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Analitikai és Környezeti Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

DR. FÜREDI ZOLTÁN, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének kutatóprofesszora.

DR. GRÁNÁSY LÁSZLÓ fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontja Szilárdtest-fizikai és Optikai Intézetének tudományos tanácsadója.

DR. HAMZA GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékének egyetemi tanára.

DR. HOPPÁL MIHÁLY, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aMagyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete Etnológiai Osztályának tudományos tanácsadója, az Európai Folklór Intézet alapítója és volt igazgatója.

DR. HORNOK LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Növényvédelmi Intézetének professor emeritusa.

DR. HUNYADY LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europeae tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, az Élettani Intézet igazgatója, egyetemi tanár.

DR. KÁSLER MIKLÓS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja.

DR. KRISZTIN TIBOR, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézete Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

PÉCELI GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi tanára.

DR. PÓSFAI GYÖRGY, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja Biokémiai Intézetének igazgatója, a Genommérnöki Kutatócsoport vezetője, tudományos tanácsadója.

DR. VARGA ZOLTÁN SÁNDOR, a biológiai tudomány Eötvös József-koszorús doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Biológiai és Ökológiai Intézete Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének professor emeritusa.

MTI / Polgárportál

The post Kásler Miklós: Rendkívül megtisztelő a kitüntetés appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »