Kassa megyei szinten is összeállt a Smer – SNS – Most-Híd koalíció

Kassa megyei szinten is összeállt a Smer – SNS – Most-Híd koalíció

Nem indult túl jól Kassa megye új elnökének első hivatalos ülése: a Smer, a Most-Híd, az SNS és az Igor Petrik  Margitfalva (Margecany) polgármestere köré csoportosuló független képviselők nem szavazták meg a Ratislav Trnka által benyújtott napirendi pontokat. Az ülést el kellett napolni.

Új szövetség formálódik Kassa megyében. Miután Rastislav Trnka nagyon szoros versenyben legyőzte a megyei választásokon a smeres Richard Rašit, várható volt, hogy nem lesz könnyű dolga. Azzal már talán kevesebben számoltak, hogy a kormánypártok Kassa megyében is összefognak, és maguk mellé állítva a függetleneket képesek lesznek ellenzéket létrehozni.

Az ülésen, amelyen többek között az alelnökök és bizottsági elnökök megválasztásáról és a Kassa Megyei Közútkezelő igazgatójának valamint a REGINA idősek otthona igazgatónőjének leváltásáról döntöttek volna. Trnka azonban a törvény által megszabaott 10 nap helyett csak 7 nappal korábbal juttatta el a programot a vonatkozó munkaanyagot a képviselőknek. Ezt kihasználva az kormánypártok által vezetett megyei „ellenzék” elutasította a programot, az ülést pedig elnapolták.

Harc az alelnöki posztokért

A tőketerebesi főpolgármester-helyettes, a smeres Róbert Puci saját bevallása szerint nem volt  meglepve.

mondta.

A jobboldali képviselők javaslatait szintén leszavazták. Michal Kravčík (OĽaNO) megyei képviselő a most-hidas Jakab Elemér választások utáni kijelentéseire emlékezetett, aki a Korzárnak adott interjúban azt nyilatkozta, hogy Kassa megyében nem lesznek a parlamentihez hasonló politikai játszmák, mert közösen akarják a megye javát szolgálni.

A Független Polgármesterek mégsem annyira függetlenek

Nem tartotta be ígéretét az Igor Petrik köré csoportosuló Független Polgármesterek frakciója sem. Petrik korábban kijelentette, hogy ellenzékiség helyett inkább a konstruktív együttműködést preferálja.

Trnka valóban hibázott, mert három napot késett a program megküldésével, de mivel csak a program nem ismeretét kifogásolták, a három napos késedelem pedig nem jelentős különbség, az új megyefőnök a Smer – SNS – Most-Híd ellenzék leszavazását obstrukciónak tekinti:

mondta Trnka.

Sme.sk, Körkép.sk

Nyitókép:


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »