Kedves Kormánypárti szavazó!

Kedves Kormánypárti szavazó!

Tudom, nem kell, hogy arra kérjelek, menj el a családoddal együtt szavazni vasárnap. Arra azért megkérnélek, hogy vigyetek el legalább még egy embert.:) (akit előtte rábeszéltetek, hogy a Fideszre szavazzon).

Ez utóbbi nem vicc, mert rengeteg jó szándékú becsületes és értelmes embert bizonytalanított el az a hazug propaganda, amelyet az ellenzék folytat. Igazából a hazug propaganda szókapcsolat nem írja le ezt a jelenséget.

Amikor a többé kevésbé normális ember hazudik, maga is tudja, hogy éppen nem mond igazat, de meggyőzi magát róla, hogy talán mégis, vagy keres hozzá valami olyan indokot, amely legalább részben felmenti. Van az a klasszikus (állítólag amerikai történet), hogy három abszolút hiteltelen mondat van:

De Amerika egy olyan ország, ahol a lakosság alapos okkal feltételezi, hogy a kormányában nem bízhat meg, hiszen az amerikai filmművészet 95 százaléka arról szól, hogy a főhőst végső soron pont a kormány akarja kinyíratni. Magyarországon más a helyzet, mi pontosan tudjuk, hogy nálunk melyik kormányban lehet megbízni és melyikben nem.

Egyszerűen megállapítható ez, a mi kormányunk nem tökéletes, hibázik néha, de igyekszik, és döcögve bár, de halad az ország. Amikor viszont nem a mi kormányunk van, akkor az RTL Klub híradója és a HVG szerint minden rendben van, a kormány tökéletes, a miniszterelnök általában egy szent, csodálatosan fejlődik az ország – egészen az első gazdasági megszorító csomagig, amit a sajnálatos világgazdasági körülmények, valamint az ellenzék ármánykodása miatt kell lenyomni a torkunkon.

Nekünk mindig ezekkel a tökéletesekkel kell megküzdenünk. Sajnos el kell ismernünk, hogy ezek tökéletesen hazudnak. Igazából még a poligráffal is lebuktathatatlan szociopatáknál is jobban, mert már az összes szociopata visszamondta HVG előfizetését.

Idejemúlt nézetek szerint a jó hazugság a lehető legtöbb igazságot tartalmazza. Ezt már rég meghaladta a modern liberalizmus és minden magyar liberális értelmiségi. Az ő jó hazugságuk, és most figyelj jól, Kedves Kormánypárti Szavazó, már csak három igazságmorzsát tartalmaz: Azt, hogy van egy Magyarország nevű hely, eurót is lehet lopni és hogy vannak rendes migránsok is.

Sem a kommunizmus évtizedeiben, sem az elmúlt harminc évben nem tanultuk meg mit kell kezdeni az ilyen hazugokkal és az ilyen hazugságokkal. Mert ezek mindig totálisan hazudtak, a teljes médiafölényük birtokában, és persze gátlástalanul használhatták az állam erőszakszervezeteit is. De most más a helyzet, mindenki láthatja, milliónyi felvételen, hogy mi is a helyzet Nyugat-Európa nagyvárosaiban, mindenki megtalálhatja azokat a statisztikákat, amelyeket meghamisítva, eltorzítva hoznak le a liberális újságok. A háromnál több halálesettel járó terror-támadásokat még a liberális lapok sem merik letagadni, csak a torokelvágást hallgatják el általában. Meg az emberevést.

Ennek ellenére mindannyiunk arcába hazudnak, a sértett ártatlanság olyan arckifejezésével, amelyet egyébként az ember, ha nem voltak különösen undorító ismerősei az életben, még egyszer sem látott. Férfimunka (archaikus nyelvünkön ez azt jelenti, hogy ez különösen kemény meló és nem azt, hogy nők nem végezhetik) lesz a javából legyőzni ezeket a hazugokat.

Hírdetés

De tényleg mindegyikünknek meg kell győznie egy bizonytalant, egy elkedvetlenedett szavazót, aki nem tudja, hogy mi vár rá, ha az ellenzék nyer. Mert olyan borzalmak várnak ránk, amihez képest a szokásos következményei a baloldali (és/vagy nyilas) kormányzásnak, a gazdasági csőd, nyomor, elnyomás, ÁVH, tömeggyilkosságok gyakorlatilag jelentéktelenek.

Az elmúlt száz évben döntő többségben magyarok menekültek be az országba. Most lehet először olyan kormányunk a történelemben, amely fiatal muszlim férfiakat akar tömegesen és véglegesen betelepíteni az országunkba. A gazdasági bevándorlók döntő többsége fiatal férfi. Iskolázatlan, egészségügyi ellátást nem nagyon látott, számtalan ázsiai és afrikai betegséget hordozó, törzsi keretekben vagy annak széteső fázisában, vagyis harcban, bizonytalanságban szocializálódott, magát muszlimként nálunk felsőbbrendűnek gondoló férfi.

Ha csak háromszázezer fiatal férfit erőltetnek ránk a következő négy évben, ami a trendeket és legfőképpen a szándékaikat tekintve még óvatos becslés is, éveken belül az országban élő 20-35 év közötti férfiak közel egyharmada ázsiai vagy afrikai muszlim lesz. Akiktől még a nevüket sem kérdezhetjük meg, akik megtagadhatják az orvosi vizsgálatot, mert jogaik vannak. Csak azok vannak.

Minden bevándorló, akit a kvóta alapján kényszerülnénk befogadni, havi egy millió forintnyi kiadást jelentene (optimistán becsülve) a magyar államnak. És semmi befolyásunk nem lehetne arra, hogy kik és mennyien jönnek be hozzánk.

És ne felejtsétek el kontroll nélküli, mindenféle felső határ nélküli bevándorlást akar Soros, Brüsszel, az ENSZ és természetesen az ellenzék is. Egy kivételesen erős és potens kormányunk volt nyolc évig, amely visszahelyezte a térképre az országot, ahonnan a liberális kormányok erőtlensége gyakorlatilag letörölte. Egykori legelszántabb ellenfeleink, a szerbek és a szlovákok, most a szövetségeseink, akik pontosan tudják, hogy a sorsunk közös. Ez a különbség.

Vasárnap minden szabadságunk és szuverenitásunk elveszhet, mert a liberális sajtó és a liberális politikusok mindenkinél jobban hazudnak.

Ne feledjétek, azt kell elmondanotok minden bizonytalannak, hogyha vasárnap nem a Fideszre szavaz, akkor a muszlimok kezére adja Magyarországot. Soha többet nem szavazhat majd magyar nemzeti pártra, csadorba öltözteti a lányait és a lányunokáit, és persze végül muszlim férfiakhoz is adja őket, persze mindenki más feleségét és lányait is. Élethalál harcba küldi a fiait és mindenki fiait. Nem az unokái életében, nem a gyermekei életében, hanem már holnapután.

Vasárnap még szabadok vagyunk, dönthetünk. De ha rosszul döntünk, akkor hétfőtől már semmink sem lesz, se nemzetünk, se országunk.

Vasárnap még szabadok vagyunk, dönthetünk. De ha rosszul döntünk, akkor hétfőtől már semmink sem lesz, se nemzetünk, se országunk.

www.tutiblog.com

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »