Kelendő a Rezesova-recept: a műszempillás gyilkosnak is vannak már olyan "szakértői", akik állítják, hogy nem fogyasztott kábítószert

Kelendő a Rezesova-recept: a műszempillás gyilkosnak is vannak már olyan "szakértői", akik állítják, hogy nem fogyasztott kábítószert

"A mai napon megkezdődtek a tárgyalások a 2016. november 7-i ügy kapcsán, abban remélek, hogy kiderül az igazság, mivel nem álltam semmiféle befolyásoltság alatt, és ezt orvosszakértői vélemények és vallomások is alátámasztják" – nyilatkozta az RTL híradójának a 26 éves Török Klára Petra, aki házi őrizetből jött ügye első tárgyalására.

Mint ismeretes, Török 2016. november hetedikén autójával Budapesten, a Füredi úton halálra gázolt egy 85 éves férfit. A per első tárgyalásán részben elismerte bűnösségét. Az ügy tétje, hogy sikerül-e rábizonyítani a drogos vezetést. A korábbi orvosszakértői vizsgálatok ezt támasztották alá, mostanra viszont, mint a nyilatkozatából is kiderül, Rezesova-módra ő is vásárolt olyan "szakértőket", akik azt "állapítják meg", amit ő akar.

A drogos cserbenhagyó azt hazudja,  a baleset után szívott fél két csík kokaint egy szépségszalonban, ahol műszempillát csináltatott a halálos gázolás után, ezért találtak kábítószert a vérében. Hogy ez mennyire hihető, ahhoz elég elgondolkodni a vallomása azon részén, mely szerint észre sem vette az autón a baleset nyomait, pedig a lámpa és az ajtó is összetört. Még azt sem tűnt fel neki, hogy alig lehet kinyitni a kocsi ajtatját.

Hírdetés

Korábbi esete is beszédes, amikor járókelők hívtak hozzá mentőt, mert a kocsijában elájult, miután kábítószert fogyasztott. Akkor nem okozott balesetet, mert időben félreállt… Ez az eset a mostani gázolás előtt fél évvel történt.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239529&hash=b1a1b67dce15ba3c&hd=1

(Kuruc.info)

Korábban írtuk:

Nem is volt bedrogozva, sőt a bácsi temetését is kifizetné – folyik a "magyar Rezesova" tisztára mosdatása

Egyszer már lebukott a bedrogozva száguldozó műszempillás gyilkos – kábítószert is találtak nála

Abdullah a szekrényben: drogos gázolónk nagyon sikeres üzletasszony, csak az üzlettársak gyanúsak

Némi óvadék fejében otthon műszempillázhat tovább a kokainos cserbenhagyó – íme a "magyar Rezesova"

Drogos plázaliba gázolta el, majd hagyta cserben a gyalogost Zuglóban – az eset után elment műszempillát csináltatni


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »