Kenyával futnánk versenyt az atlétikai világbajnokságért

Kenyával futnánk versenyt az atlétikai világbajnokságért

Jó ideje tudott, hogy az atlétikai szövetség szívesen megpályázná a világbajnokság megrendezését Budapesten. Fürjes Balázs, a kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos a budapesti olimpiai pályázat visszavonását követően nyilatkozott arról, hogy a 2023-as vagy a 2025-ös vb-t szívesen vendégül látná hazánk. Az Atv.hu értesülése szerint, melyről mi is hírt adtunk, a keddi nagyköveti értekezleten elhangzott, hogy a kormány kész támogatni a szövetséget, ha pályázik. Ebben a helyzetben tárcsáztuk Gyulai Miklóst, a szövetség elnökét, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba.

„Jelenleg úgy állunk, hogy elindult a párbeszéd a magyar és a nemzetközi szövetség között (IAAF). Ez viszont egyelőre nagyjából az előkészítő szakasz előkészítő része, hiszen

még azt sem tudjuk, hogy milyen szempontrendszer alapján lehetne megpályázni a világbajnokságot”

– érzékelteti a folyamat előrehaladottságát Gyulai Miklós. Elmondása alapján világosnak tűnik, hogy az IAAF most már nem hisz az egyes nemzeti szövetségek előzetes ígérgetéseinek, miszerint rendelkezésre áll majd 30 ezer szállodai férőhely, és egy 80 ezres stadion, mert a múltban többször is hoppon maradtak.

http://mno.hu/

Ezzel szemben előzetesen megpróbálják feltérképezni, hogy a pályázni kívánó országoknak milyen gazdasági, infrastrukturális lehetőségei vannak, és mi a véleményük saját képességeiket illetően. A puhatolózás első fordulója lezárult, a magyar szövetség az augusztus 13-án véget ért londoni atlétikai világbajnokság ideje alatt tárgyalt a brit fővárosban az IAAF-fel, és felfedte lapjait.

Gyulai Miklós nem tudott pontos menetrendet mondani a közeljövőt illetően. Várhatóan néhány héten belül a nemzetközi szövetség összerakja azt a csomagot, mely tartalmazza majd, hogy a kandidálókkal szemben milyen elvárásai vannak. Innentől a magyar szövetségnek fél-egy éve van arra, hogy eldöntse, kíván-e ilyen körülmények között pályázni. A vizes világbajnokság talán bizonyította, hogy szállodai férőhelyekkel nem áll rosszul Budapest, viszont a Puskás-stadion elbontásával pillanatnyilag egyetlen olyan atlétikai stadionunk sincs, ahol világversenyt lehetne rendezni. A sportág egyelőre legjelentősebb, évente megtartott hazai viadalát, a Gyulai Memorialt is Székesfehérvárra kellett elvinni, ráadásul a Puskás újjáépítését követően futballstadion lesz, atlétikai versenyeket nem lehet szervezni benne. A nemzeti atlétikai stadion megépítésének vágya viszont kormányzati szinten sem tűnt el az olimpiai pályázat lefújásakor.

http://mno.hu/

– A Lágymányosi hídtól délre megálmodott atlétikai aréna megépítése nem attól függ, hogy a világbajnokságot Budapesten rendezik-e vagy sem. Legalábbis reményeim szerint. Az elképzelés szerint egy bővíthető-visszabontható stadiont húznának fel, ugyanis napi szinten nem kell 40-50 ezres létesítmény, elég egy 8-10 ezres, hogy utánpótlás-világeseményeket, rangos nemzetközi versenyeket tudjunk rendezni – magyarázza Gyulai Miklós. Hozzáteszi, a világbajnokságot leszámítva már minden nemzetközi viadalt vendégül látott Magyarország atlétikában, egy esetleges vb pedig óriási motivációs lökést jelentene a mostani fiatal sportolóknak. Azt azért tegyük hozzá, hogy bár 1966-ban és 1998-ban nálunk volt a szabadtéri Európa-bajnokság, de fedett Eb-t még nem kaptunk meg, és Gyémánt Liga-verseny helyszíne sem volt Budapest soha. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk jó házigazdája egy vébének.

Azt nem lehet mondani, hogy a magyar szövetség elnöke ne lenne a végletekig elszánt:

„Ha pályáznánk a 2023-as vb-re, és nem kapnánk meg, én nem adom fel, 2025-öt is megcéloznánk.”

A lelkesedés persze mit sem ér egy világverseny pályázásakor, ha nincs mögötte kormányzati támogatás. Az Atv szerint van, Gyulai viszont ezt megerősíteni és cáfolni sem akarta. Így Fürjes Balázshoz fordultunk, aki hónapokkal ezelőtt már megszólalt az atlétikai vb ügyében. A kormánybiztos szabadságon van, a titkárát sikerült csak elérnünk, aki azt ígérte, továbbítják neki kérdésünket, mely a kormányzati garancia meglétét feszegeti.

S, hogy kik lehetnek az ellenfeleink? Gyulai egyelőre csak a kenyaiak szándékáról tud, akiknek az az egyik legfőbb érve, hogy Afrikában még soha nem volt atlétikai világbajnokság. Az elnök reméli, nem ettől fog hanyatt esni az IAAF.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »