Két év felfüggesztett börtönt kapott egy Donyeckben harcoló magyar férfi

Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy férfit a Szekszárdi Törvényszék, mert 2015 és 2017 között az orosz szakadárok oldalán harcolt az ukrán hadsereg ellen, Donyeckben. Az ítélet nem jogerős – írja a 444.hu. Háborús bűncselekmény miatt emeltek vádat ellene, mivel a magyar törvények szerint tiltott toborzás, ha valaki a szövetséges fegyveres erőkön kívül más ország haderejébe lép be önként.

A vádlott 2015-ben utazott el a szakadár Donyecki Népköztársaságba, abból a célból, hogy Ukrajna ellen harcoljon. Saját elmondása szerint azonban azért, hogy békefenntartóként részt vegyen a háborút követő újjáépítésben, mivel arra számított, hogy mire kiér, már vége lehet a harcoknak Kelet-Ukrajnában. A férfi utazása előtt nem sokkal szerelt le a magyar rendőrségnél, ahol 12 évig volt szolgálatban. Donyeckben kiképzését követően 2017 őszéig volt katona. Közben megsérült, majd felépült, és két kitüntetést is kapott.

Tárgyalása tavaly decemberben kezdődött a Szekszárdi Törvényszéken. Semmit sem tagadott, szerinte ez nem bűncselekmény, hiszen vallomása szerint arra számított, hogy békefenntartó küldetésre vállalkozik. Magyarázata szerint egyrészt akkoriban írták alá a minszki tűzszüneti szerződést, másrészt a jobbikos Gyöngyösi Márton kiutazásáról beszélt, aki az ottani választások tisztaságát vizsgálta. „Okkal feltételezhettem azt, hogy egy rendezett státuszú helyre megyek, hiszen az országgyűlési képviselők is ott voltak” – jelentette ki.

Azt állította továbbá, hogy a 2016-os katonai szerződését azért írta alá, mert a katonai szolgálat által donyecki papírokat kaphatott, amelyekkel átléphette az ukrán-orosz határt. Majd 2017 őszén ezt meg is tette, Moszkván át jutott haza. Ekkor már körözték, amivel ő nemigen foglalkozott, végül a repülőtéren fogták el.

Az ügyész az első tárgyaláson megkérdezte, mennyire volt tisztában azzal, hogy Magyarország nem ismeri el országként a Donyecki Népköztársaságot. „Én abban hittem, hogy elindult egy rendezési folyamat, amelynek a részese lehetek” – felelte. Amikor az ügyész azt firtatta, hogy akkor miért nem a magyar államon keresztül akart becsatlakozni ebbe a rendezési folyamatba, így felelt: „Magyar részről nem akarok semmiben se részt venni. Én ezt az országot 21 évig szolgáltam, kutyaként bocsátottak el. Semmilyen módon nem akarom ezt az országot tovább szolgálni, én majd megtalálom magamnak a munkalehetőséget”.

Az ítélet indoklásában a bíró arról beszélt, hogy a törvény szempontjából nem lényeges, hogy a vádlott békefenntartó feladatra számított-e. Ami döntő, hogy önként lépett be egy nem szövetséges ország hadseregébe, ami tilos.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi részletes vallomást tett, mióta hazaért, igyekezett rendezni a körülményeit, valamint egy kevéssé ismert bűncselekményről van szó, amiért Magyarországon még nem ítéltek el senkit. Súlyosító körülmény volt, hogy harcolt is Kelet-Ukrajnában, amiért zsoldot is kapott.

Az ügyészség súlyosításért, és végrehajtandó szabadságvesztését fellebbezett, a vádlott elfogadta és igazságosnak nevezte az ítéletet – írja a lap.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »