Kétes dicsőség: Orbán Viktor Kádár János nyomában

Kétes dicsőség: Orbán Viktor Kádár János nyomában

Ha Magyarországon ma az ember kritizálni mer bármit, aminek a minősége jórészt a kormány politikájától függ, akkor Orbán Viktor hívei azt azonnal a miniszterelnök elleni aljas, hazug támadásként dekódolják. 

Mert számukra nincs más nézőpont:

vagy a feltétlen imádat, vagy ha szólni mersz, hogy valami nem jó, hogy hiba van a rendszerben, akkor te ellenség vagy, aki támadod az ő Viktorukat.

Mint egyik ismerősöm, aki – szó szerinti idézet következik – azt kiabálta az arcomba: 

“Neked szeretned kell Orbán Viktort, mert ő csak jót tett veled!”

Értik? Nem azt mondja, hogy “sok dolgot jól csinál”, vagy “a legjobb miniszterelnök 1990 óta”, nem: ő “csak jót tett veled”.

Szerintem ez az igazi proli viselkedés. A proli, ami alatt nem társadalmi osztályt értek, nem a munkás embert, még csak nem is a műveltség szintjét, hanem azt az embertípust, aki mindent kizárólag a saját szempontjából kiindulva, a saját véleményét kikezdhetetlen alapigazságnak tartva képes szemlélni. Ami csírájában fojtja el a vitának már a lehetőségét is. 

Tehát mivel ismerősömnek jól telnek a nyugdíjas évei, megkapja az Erzsébet-utalványt, ráadásul a Viktor még meg is harcol érte Sorossal, Brüsszellel, mindenkivel, akkor a Viktor velem is csak jót tehetett. 

Pontosan ezen a szellemi prolizmuson, a zsigerből fakadó imádat-gyűlölet kizárólagosságán alapszik a kritikus értelmiség véleményét sutba vágó Fidesz mai hatalma.

Maga Orbán Viktor mutatott példát követőinek, hogyan kell bánni a politikai téren máshogy gondolkodóval:

kritikai megjegyzés esetén kerülendő az érdemi válasz, helyette bőven elég, sőt, kívánatos valami személyeskedő megjegyzéssel reagálni.

Csak semmi vita! – ez a szellemi prolizmus alapvetése. 

Így előzte meg Orbán Viktor a proletár szent titulusért vívott küzdelemben Kádár Jánost. 

A különbség annyi, hogy míg Kádár a hagyományos értelemben vett prolikra építette hatalmát, addig napjaink proletár szentje a szellemi prolikra.

Akik hozzászólnak mindenhez, de mindig csak magukból tudnak kiindulni.

Egyszerűen képtelenek feltételezni, hogy más ember más élethelyzetben van, más szempontok alapján hoz meg döntéseket, más az értékrendjük, más emberek, mint ők. 

Akik lógnak az interneten, nézik a propaganda tévéket, szívják magukba a kamuhíreket (lásd a kormánypárti média futószalagon elveszített sajtópereit, csak a Jobbik ellen több, mint 80-at), de annyira belefeledkezve az ipari mennyiségű ostobaságba, hogy

valaki még a Hírcsárda cikkeit is igaznak véli, ha az fedésben van az önmagában felépített álvalósággal.

Az ország szellemi proletárjai egyesültek. Összejöttek a gyűlölet köveiből épült váruk falain belül,

az új proletár szent médiája pedig biztosítja számukra a muníciót, hogy tüzeljenek mindenkire, akinek valami nem tetszik a rendszerben. 

Aztán ha mindenkit kinyírtak, mindenki elfogyott, elmenekült, akik nem ők, és csak maguk maradtak, ünnepelhetik a győzelmüket. 

De milyen győzelem lesz az? Egy országé, vagy csupán egy párté? 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »