Kettős mérce és önkény Strasbourgban- újraéledő gyurcsányi rendőrterror veszélye hazánkban

A Magyar Nemzetben nyilatkoztam (https://goo.gl/AZGuBU
) minap arról, hogy a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán éppen a magyar bíró, dr. Paczolay Péter kaszálta el tévesen két devizakárosulti aktivista, Póka László (Nem adom a házamat mozgalom) és Kerékgyártó László (Radikális Bankellenes Csoport) spontán tüntetés szervezése miatti jogellenes megbírságolásuk okán benyújtott kérelmét. A valótlan indok szerint nem merítettünk ki minden hazai jogorvoslatot, ami tételesen nem igaz.

     

2015-ben egy bejelentett tüntetés vége felé a devizacsapdában vergődő, kétségbe esett és dühös károsultak a bejelentettől eltérő utcaszakaszt vettek rövid időre: a két szervezőt pedig gyülekezési joggal visszaélés miatt megbírságolták. Minden hazai jogorvoslatot kimerítettünk, az Alkotmánybíróságot is megjártuk: hiába, a verdikt hatályban maradt. Annak ellenére, hogy az un. spontán tüntetés jogintézménye néhai dr. Grespik László nemzeti jogvédő barátom és bajtársam által a strasbourgi fórumon kiharcolt emlékezetes ítélet (Bukta-ügy: 2002. dec.1 Medgessy-Nastase koccintás ellen spontán összeverődő tiltakozókat a rendőrség feloszlatta) óta a magyar jogrend része. Ennek lényege, hogy az előre be nem jelentett, de békés és a közlekedés megoldását más útvonalon történő megoldását lehetővé tevő tüntetést feloszlatni a bejelentés hiánya miatt nem lehet és értelemszerűen büntetni sem lehet emiatt a szervezőket. Itt is erről volt szó.

Különösen az a bosszantó, hogy Paczolay Péter 2008-ban az Alkotmánybíróság elnökhelyettese volt, amikor a spontán tüntetést magyar jogrendbe iktató történelmi döntést meghozta a taláros testület.

Kettős mérce figyelhető meg a spontán tüntetések kezelése körében: amíg a kormányellenes, CEU-EU párti tüntetések során 2010 óta szabadon és következmények nélkül grasszálhatnak előre be nem jelentett tüntetéseken vagy bejelentett tüntetések útvonalaitól eltérően Budapest utcáin a szemkilövetők, bevándorláspártiak és kollaboránsaik, addig a radikális hazafias tüntetőkkel és radikális bankellenes, devizakárosulti tiltakozókkal szemben jellemzően szigorúbban jár el a rendőrség. Vajon miért van ez így ?

Ne gondolja senki, hogy a magyarellenes liberális, „befogadó” rendszer restaurálásán ügyködő belső és külső ellenségek ezt a gesztust értékelni fogják: röhögnek a markukba és még gátlástalanabbul ügyködnek nemzetellenes terveik megvalósításán, miközben diktatúrát emlegetnek és jogállamiság visszaállításáról szónokolnak, és adják folyamatosan a torz, hazug muníciót az EU és ENSZ nemzeti szuverenitás elleni erőinek.

Ne feledjük: 2002-2010 között a szoclib kormányok idején (gyurcsányi olvasatban a demokrácia fénykorában) a kormányellenes, hazafias spontán tüntetéseket irgalmatlanul azonnal szétverték, az ilyen tüntetéseket nagy számban tiltották, illetve a jogszerű tüntetéseket pedig karhatalmi erővel oszlatták szét előszeretettel vízágyúval, kardlappal, gumilövedékkel, könnygázgránáttal és tonfával, majd százával börtönözték be a tiltakozókat. A rendőrterror 2006 őszén jutott a véres csúcsra. Mindehhez az EU-nak nem sok szava volt. De látjuk önrendelkezési jogaikat gyakorló katalánok százainak spanyol rendőrség általi brutális agyba-főbe verés sem csapja ki az EU-t irányító erők emberi jogi biztosítékát, csak a lengyel és magyar állam szuverenitást védő, bevándorlás-ellenes intézkedései.

 

A hazafias közvélemény számára emlékezetfrissítőnek szánom a 2002-2010 közötti Medgyess-Gyurcsány-Bajnai rezsim idején az állam által elkövetett szabadságjogi jogsértésékről szóló, nemzeti jogvédő tapasztalatainkból merített országgyűlési jelentésemet: http://www.parlament.hu/biz39/emb/albiz/reszjelentes.pdf
 (2006 őszi rendőrterrorról pedig többek között a Civil Jogász Bizottság jelentése és a Balsai jelentés szól).

Hírdetés

A valódi elszámoltatás bűnös elmaradása hihetetlenül felbátorította az internacionalistákat. Egy csöpp illúziója ne legyen egy hazafinak sem: ha a hazaellenes szemkilövető-bevándorláspárti erők hatalomra jutnának ott folytatnák ahol abbahagyták: a hatalom megtartása érdekében megint bevetnék a nyers karhatalmi erőszakot és a megtorlás gépezetét azok ellen, akik ezúttal a migránsinvázió hazánkra zúdítása ellen tiltakoznának.

Kettős mérce figyelhető meg Strasbourgban is: az utóbbi években egyre inkább tapasztaljuk emberi jogokkal foglalkozó nemzeti jogvédő ügyvéd kollégáimmal együtt, hogy az európai nemzetek önrendelkezése iránt elkötelezett hazafiak kérelmeit sokkal könnyebben utasítják el, nem egy esetben érdemi vizsgálat nélkül. Ezt történt a Magyar Gárda jogellenes feloszlatása, Budaházy György 2002-es hídlezárása miatt megbüntetése vagy a Hunnia Mozgalom bejegyzésének „kirekesztő” név miatti önkényes megtagadása kapcsán indított eljárásokban.

Ezzel szemben a bevándorlók, zavaros nemi indentitású deviánsok, vörös csillagos internacionalisták vagy kemény bűnözők kérelmeit nagyobb arányban fogadja be az Emberi Jogok Európa Bírósága és ítél meg nekik magasabb kártérítést. Ezt történt a két bangladesi ügyében, akik fejenként több mint hárommillió forint jóvátételt kaptak, amiért hazánk határának illegális átlépését követően 2015-ben három hétig a tranzit zónában etettek-itattak hatóságaink, majd kitoloncolták őket.

Amikor pedig kivételesen nyerni sikerül hazafias ügyben Strasbourgban, akkor jelképes összegű a kártérítés vagy csak szerény költségtérítést adnak. Utóbbi történt a Körtvélyessy 1., 2. és 3. ügyekben. A Bajnai rezsim végnapjaiban a Hunnia koncepciós ügy kapcsán előzetesben tartott Budaházy és társai börtöne előtti három tüntetést tiltottak meg jogellenesen (https://goo.gl/3bEfL5
) : megnyertük ügyeket, az elmarasztalást azonban nem követte jóvátétel, csupán egyre csökkenő összegű perköltség.

Közben pedig mostanában Strasbourgban sorozatban kaszálják a magyar kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül egyszemélyes tanácsban eljárva, teljesen megalapozatlanul, a korábbiakhoz képest feltűnően magas arányban. Ebben különösen a két éve sem regnáló szlovén bíró, Marko Bošnjak jeleskedik. Ez a gyakorlat a patrióták terhére működő kettős mércével az Emberi Jogok Európai Egyezménye jogvédelmi garanciáinak kiüresítésével fenyeget. nemzeti jogvédő kollégáimmal Emberi Jogok Európa Bírósága elnökéhez fordulunk rövidesen emiatt.

Vélhetően ezúttal is hiába várjuk az álliberális-áljogvédők (pl. TASZ, Helsinki Bizottság, EKINT, Amnesty International stb.) szolidaritását, akik és kitartóik, illetve hazai fedőpártjaik és kollaboránsaik szerint szemlátomást a magyaroknak mintha kevesebb jog járna saját hazájában, mint bármilyen kegyelt kisebbségnek…

Ismét szögezzük le: ez, a gyülekezési jog és minden más alapvető szabadságjog elfojtásáról és harmadik világi diktatúráról hadováló, formálódó szivárványkoalíció hatalomra jutása esetén nem habozna bevetni a korábban már alkalmazott rendőri erőszakot a „jövő zálogát jelentő” migráns betelepítési program, a határvédő kerítés, illetve az önrendelkezésünk felszámolása ellen tiltakozó hazafiak ellen. A véresre vert, bebörtönzött tüntetők között olyanok is akadhatnának majd, akik gyűlölettől, néha jogos indulattól elvakulva és szirénhangoktól megtévesztve hatalomra segítettek egy magyarellenes hálózatot. De akkor már késő lesz ezt megbánni. Ezt is tartsuk szemünk előtt a közelgő választás során !

Ceterum et censeo: „És ebből fakadóan nincs helye semmilyen együttműködésnek a szemkilövetőkkel és szemkilövés tagadókkal, illetve bevándorláspártiakkal. Ezt semmilyen cél nem igazolhatja. Ez a nemzeti minimum. Nincs alku. Ezt a Rubicont átlépni nem lehet büntetlenül. A nemzethűség előbbre való bármilyen párthűségnél.”

Budapest, 2018. március 11.

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLAT (www.njsz.hu
) ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu

www.facebook/gaudinagytamas


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »