Kiadó házikók a Duna vizén

Elkészült Románia első „úszó” szállodája a Krassó-Szörény megyei Berszászkánál, a Dunán. A bungalókból álló, cölöpökön nyugvó létesítmény a tervek szerint két hét múlva látogatható lesz – számol be Kiss Judit a kronika.ro-n.

Elkészült Románia első „úszó” szállodája a Krassó-Szörény megyei Berszászkánál, a Dunán, a folyam partjától 30 méterre található, bungalókból álló építmény a szerbiai oldalra néz. A bánsági település elöljárói szerint két hét múlva felavatják a 15, cölöpökre épített házikót, amelyeket részben európai alapokból, részben pedig egy helyi magánvállalkozó támogatásából építettek. A különleges szállodakomplexum egyedülállónak számít Romániában, így a helyi vezetés azt reméli, hogy hamarosan felélénkül a turistaforgalom a Duna partján fekvő településen, és hogy a cölöpépítményen fekvő létesítmény hasonló lesz olyan távol-keleti vízi szállodákhoz, mint amilyenek például a Maldív- vagy a Fülöp-szigeteken kápráztatják el az odalátogatókat.

Hírdetés

Petru Nicolae, a település polgármestere az Adevărul című lapnak azt mondta, a munkálatokat négy évvel ezelőtt kezdték el, de többször is akadályokba ütköztek: adott ponton négy bungaló elkezdett a vízbe süllyedni a kivitelezési technikák hiányosságai miatt, később azonban korrigálták az építkezési módszereket. A helyi lakosság is azt reméli, az „úszó” szálloda számos turistát vonz majd a környékre. A polgármester kifejtette, most végzik az utolsó simításokat, mellvédeket állítanak fel, öltözőket alakítanak ki, véglegesítik a kikötőhelyeket, amelyeken a vendégek napozhatnak.

Az „úszó” szálloda elkészítése eddig 400 ezer euróba került, egy bungaló megépítése 18 ezer euróba. A házikók földszintjén nappali, konyhafülke, fürdőszoba, a manzárdban pedig hálószoba van, ezen kívül kis teraszok is tartoznak a bungalókhoz. Az „úszó” szálloda megépítésével kilenc új munkahely létesült, további kilenc személy dolgozhat a létesítményben, ha az étterem is megnyílik, a közeljövőben pedig további 15 házikót építenek. Addig is, amíg elkészül a vendéglő, gyorséttermi ételek állnak a vendégek rendelkezésére a létesítményben. Egy bungaló kibérlése egy éjszakára 250 lejbe kerül majd. Az erdős-hegyes vidéken fekvő Berszászka nevét patakjáról kapta. A település környékén látványos kanyonok, vízkitörések, barlangok, vízesések találhatók – írja a kronika.ro.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »