Kiakadt az ellenzék Hadházy hangfelvételén

Kiakadt az ellenzék Hadházy hangfelvételén

Előre megállapodott Szekszárd fideszes polgármestere a miniszterelnök vejének cégével, hogy ők végzik el a város közvilágításának korszerűsítését. Erről hangfelvétel készült, amelyet Hadházy Ákos akkor még szekszárdi fideszes képviselő készített 2012 augusztusában.

A ma már LMP-s politikus egy telekügylet miatt rögzítette azt az önkormányzati ülést, amelyen a közvilágítás is napirenden volt.

„A megvalósíthatósági tanulmányhoz kell egy teljesítési igazolás. Teljesítési igazolás az elvégzett munka alapján. […] Harminc százalék előleg, és meglesz a teljesítési igazolás, meg fogják csinálni ezt az egész dolgot. De úgy lesz a szerződés, hogy csak abban az esetben lesz az amúgy elszámolható költség a pályázatban, ha nyer a pályázat. Ha nem, akkor lemondanak a pályázati készítési díjáról, tehát pályázat nélkül nincs. Nekünk csak másfél millió költségünk van evvel, semmi más nincs. (Horváth István, Szekszárd volt fideszes polgármestere)

Hadházy Ákos azt mondta: az akkor még Tiborcz István által birtokolt Elios Innovatív Zrt. 2014 májusában nyerte el a hétszázmillió forintos megbízást, de már 2012 nyarán azzal az ajánlattal kereste meg Szekszárdot, hogy elkészítik azt a két tanulmányt, amellyel a város indulhat a rövidesen meghirdetendő közvilágítás-korszerűsítési uniós pályázaton. A tanulmányokért összesen több mint negyvenmillió forintot kértek, amelyet csak akkor kellett kifizetni, ha nyernek.

„Ebben az időben még a politikusok nem is tudtak ennek a pályázatnak a részleteiről, de a későbbi nyertes cég, a miniszterelnök cége már tudott minden részletet, és már arról volt szó, hogy majd hogyan fognak visszacsepegtetni, visszajuttatni pénzt ebből a pályázatból. Ez egészen elképesztő dolog” – fogalmazott a politikus.

A Jobbik szerint a hangfelvétel is azt bizonyítja, hogy az elmúlt huszonhét év legkorruptabb kormánya van most hatalmon.

Hírdetés

„Azt látjuk, hogy az Orbán-kormány teljes mértékben a korrupcióra építette fel a birodalmát. Teljes mértékben a saját barátainak, rokonainak és hűbéreseinek a kiszolgálására használja az európai uniós és magyarországi közpénzeket. Ezek a közpénzek magánzsebekbe vándorolnak, sokszor túlárazottan, és egyértelműen korrupciós cselekmények húzódnak meg a háttérben” – nyilatkozta Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője.

A Demokratikus Koalíció szerint ez a módszer bevett a Fidesz-kormány gyakorlatában.

„Nem lepődünk meg azon, hogy Szekszárd polgármestere már azelőtt tárgyal az Orbán család egyik tagjával, hogy egyáltalán a kiírásról szó lenne. Ez azt jelenti, hogy nettó mutyiról van szó. Ezek azok a dolgok, amelyeket egy kormányváltás után ki kell vizsgálni” – jelentette ki Oláh Lajos.

A Párbeszéd – más országok mintájára – független nyomozóhatósággal üldözné a bűnöző politikusokat.

„Foggal-körömmel fogunk azért küzdeni, hogy egy a döntéshozataltól független korrupcióellenes ügyészség felálljon, amely akár  a politikusokat, minisztereket is rabláncon viszi el, hogyha kiderül, hogy helytelen dolgokat cselekedtek” – mondta Hudák János, a párt elnökségi tagja.

Hadházy Ákos az ügyben feljelentést tett az ügyészségen, de bűncselekmény hiányában lezárták.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »