Kiállt Tóásóért az ENSZ

Kiállt Tóásóért az ENSZ

Tóásó Előd szabadon engedésére és az úgynevezett terroristaügy tisztázására szólította fel La Pazt az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának bolíviai képviselője – ismertette szerdán honlapján az El Día című bolíviai napilap.

A tájékoztatás szerint Denis Racicot kedden La Pazban újságírók előtt emlékeztetett: a világszervezet már 2011-ben megállapította, hogy a bolíviai terroristaperben a vádlottak padján ülő, magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd emberi jogai sérültek azáltal, hogy 2009-ben Bolíviában őrizetbe vették és ítélet nélkül azóta is fogva tartják. Racicot elmondta, hogy az ENSZ önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportja a bolíviai kormánynak három évvel ezelőtt küldött közleményében kiemelte: az, hogy Tóásó Elődöt megfosztották szabadságától, sérti az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának és a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának több pontját is.

A világszervezet munkatársa hozzátette: az említett csoport szerint a magyar férfit feltételesen szabadlábra kellett volna helyezni, ezenkívül az ellene elkövetett hatósági visszaélések miatt kárpótlás is megilletné. La Paz azonban figyelmen kívül hagyta az ENSZ munkacsoportjának véleményét – jegyezte meg Racicot.

Hírdetés

Tóásó Előd az egyik túlélője a bolíviai kommandósok 2009. április 16-án végrehajtott akciójának, amelyben a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy állítólag Evo Morales meggyilkolására és a dél-amerikai ország erőszakos kettészakítására készülő terroristasejten. A rajtaütés során életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok akkor Tóásó Előd mellett őrizetbe vették a másik túlélőt, a bolíviai-horvát Mario Tadicot is, ők az ügy további 36 vádlottjával együtt azóta is vizsgálati fogságban vannak.

Március 22-ei közlés szerint új vizsgálat indult Bolíviában az öt évvel ezelőtt akció során lelőtt Magyarosi Árpád halálának ügyében. Az úgynevezett terroristaper megbízott új ügyésze, Sergio Céspedes elmondta, hogy a vizsgálat független a pertől, amelynek 39 vádlottja van, köztük a román és magyar állampolgárságú Tóásó Előd.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy bírók nélkül maradt a Tóásó-per. Március közepén kiderült, hogy esküjükkel ellentétben ketten is elfogultak közülük. Közben Miamiban az FBI lehallgatott egy bolíviai őrnagyot, aki szerint a belügy-minisztérium utasította az ügy bíráit: mindenképpen el kell ítélni Tóásóékat. Cserébe pénzt, állást és külföldi ösztöndíjat ígértek a közreműködőknek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »