Kína a globális fegyverpiacon is vezető szerepre pályázik

Kína a globális fegyverpiacon is vezető szerepre pályázik

A fegyverexport nem csupán üzlet, hanem a politikai célok elérésének egyik fontos eszköze is. Egyre inkább érti ezt az ebben a szférában idáig csendesen meghúzódó s csak lassan előrearaszoló Kína is. Így már 2012-ben kilökte az első ötösből Nagy-Britanniát, s az igazán nagyoktól elhalászva az üzletet immár még előbbre tör. Eme ambíciói erősen árnyalják a felszínen és a geopolitikai kérdésekben látványos kínai–orosz szövetséget is.

A SIPRI, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet legutóbbi jelentése szerint a hagyományos fegyverzetek és a speciális haditechnika exportja terén örök első, s a hadihajóit, rakétáit általában politikai és ideológiai feltételekhez kötött csomagban árusító Egyesült Államok mögött mind nagyobb léptekkel jön föl Kína. Peking 2013 és 2017 között az előző ötéves ciklushoz képest, látókörébe 48 országot bevonva, 38 százalékkal növelte a haditechnikai eladásait. Ezzel már éppen hogy, de megelőzte a 47 állammal kereskedő Oroszországot.

Érdemes megvizsgálni, hogy mely országokba irányul mindenekelőtt a kínai haditechnikai export. E listán 1991 óta az első helyet Pakisztán foglalja el, amely némi hullámzással, de a régi szövetséges Egyesült Államokat háttérbe szorítva felszívja a kínai hadiexport 35-55 százalékát. Peking legnagyobb előnye, hogy csupán a pénzt kéri, s nem támaszt emberi jogi kérdésekben feltételeket. Természetesen Kína is szem előtt tartja saját nemzeti érdekeit, így amíg az ellenségem ellensége a barátom alapon Iszlámábádot támogatja, addig Washington ugyanebből a megfontolásból Delhit részesíti előnyben. A kínai fegyverzet és haditechnika második legnagyobb vásárlója Banglades, míg a dobogó harmadik fokán immár hagyományosan Mianmar állt. Egészen a közelmúltig, hiszen az elmúlt öt évben 10 százalékos növekedést elérve megelőzte Algéria, amely Bangladessel közösen a kínai exportnövekedés legfőbb mozgatója volt.

Nem mellesleg ebből is látszik, hogy Kína egyre inkább sérti Oroszország érdekeit is, hiszen Algéria az orosz haditechnikai exportból is 10 százalékkal részesedve éppen dobogós. Még nagyobb veszélyt jelent Moszkvára nézve Peking étvágyának megnövekedése az ázsiai és afrikai régióban, amelyekre, például Amerikára 4,9 vagy a Közel-Kelet és Közép-Ázsia 2 százalékos részesedésével szemben a kínai fegyverexport 72, illetve 21 százaléka esik. Moszkva szempontjából ennél is aggasztóbb, hogy Kína már az olyan hagyományos orosz piacokon is megjelent, mint Venezuela vagy a posztszovjet térség, s jelentős mértékben akadályozza a Roszoboronexport indonéziai terveit is. Erre a versengésre jó példa az is, hogy a közép-hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerre kiírt hárommilliárd eurós török tendert az orosz Triumffal szemben a kínai HQ–9 komplexum nyerte. Washington nyomására azonban Ankara kénytelen volt felbontani a szerződést, hiszen ez az üzlet Amerika szemében olyan volt, mintha valamelyik NATO-tagország Irántól vagy Észak-Koreától venne rakétákat.

A dolog érdekessége még, hogy a kínai HQ–9 lényegében az orosz Sz–300-as reinkarnációja. Peking még a ’90-es évek elején bevásárolt ebből a sorozatból, amelyet nem utolsósorban arra használt, hogy lemásolja, illetve az amerikai Patriotokból nyert „tapasztalatokkal” együtt a fejlesztéseibe beépítse azt. Kína úgy tudja kijátszani a „nagyokat” – beleértve az európaiakat is –, hogy egyrészt „lekoppintja” azok fejlesztéseit, majd saját arculatára szabva jóval olcsóbban kínálja ezeket a rendszereket a piacon. Így aztán azok a fejlődő országok, amelyek anyagi avagy politikai okokból nem képesek megvásárolni mondjuk a francia vagy az orosz fegyverzeteket, ezek leegyszerűsített másolatait, a „speciális” kínai verziókat veszik meg.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »