Kőkeresztet állítanak fel Csepelen, a LIDL áruházzal szemben

Az utak mellett felállított kereszteknek nagy hagyományuk van Európában – ennek megfelelően Magyarországon is. A feszület azt szolgálja, hogy aki nem tud eljutni az Isten házába, elhaladva előtte út közben is mondhasson egy fohászt.

Csepel két nagy becsben tartott kőkeresztjét tavaly újíttatta fel az önkormányzat. Advent első vasárnapján egy harmadik átadására is sor kerül. Talán ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. A csepeli 10 emeletes panelházak között, a LIDL áruházzal szemben.

Ezen a környéken régóta nincs már feszület, a LIDL áruházlánc pedig szeptemberben keltett nagy botrányt azzal, hogy egyik termékükön leretusálták a csomagoláson látható templom kőkeresztjét.

Megint eltüntette a keresztet a LIDL

Hírdetés

 A fehér műkő kereszt a talapzattal együtt 3 méter magas lesz, és kovácsoltvas kerítés fogja körbe.

sdr

A kőkereszt átadásának időpontja december 3. 16.30 óra, helyszíne pedig Csepelen az Ady Endre út 25. szám előtti közterület lesz. A rendezvényt követően lobban fel az első gyertyaláng Csepel adventi koszorúján. Ennek időpontja 17.30 óra, helyszíne pedig a Szent Imre téri Országzászló előtti tér lesz.

Csepel.hu


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »