Korcsolya: mind a négy magyar a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren

Mind a négy magyar versenyző – Knoch Viktor, Burján Csaba, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia – a negyeddöntőben búcsúzott a drezdai EnergieVerbund Arénában zajló rövidpályás gyorskorcsolya-Európa-bajnokság szombati napján.

A két női versenyző azonos futamban szerepelt, de a nem túl előnyös harmadik és negyedik pozícióból rajtolhattak az ötfős negyeddöntőben. A startot követően ez nem is változott, ráadásul az 1500 méteren aranyérmes olasz Martina Valcepina és mögötte a holland Lara van Ruijven olyan tempót diktált, hogy a két magyarnak esélyese sem volt még csak előzési kísérletre sem, így egyikük sem jutott tovább. Jászapáti a kilencedik, Kónya a tizennegyedik helyen zárt.

A férfiaknál annyival jobb volt a helyzet, hogy bár szintén azonos futamban indultak, Knoch a kettes pozícióból rajtolt. A negyedik olimpiájára készülő rangidős magyar meg is tartotta a helyét a startnál, Burján viszont elbotlott és elesett, így ötödik lett. Knoch az utolsó körig tartotta elődöntőt érő helyét, akkor viszont előbb az 1500 méteren bronzérmes izraeli Vladiszlav Bikanov, majd az utolsó kanyarban az olasz Yuri Confortola száguldott el mellette, azaz mindkét magyar búcsúzott. Knoch tizennegyedik, Burján tizenkilencedik lett összesítésben.

A magyar színekben versenyző, amerikai születésű Krueger Cole és a szombaton 1500 méteren bronzérmes Bácskai Sára Luca már a pénteki selejtezőben kiesett.

A férfiaknál és a nőknél is duplázás volt, azaz az olasz Martina Valcepina és a holland Sjinkie Knegt 1500 után 500 méteren is diadalmaskodott.

A szombati program az 500 méter végcsatározásaival folytatódik, majd a váltók elődöntőire kerül sor, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták versenyével zárul a kontinensviadal.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »