Különös lízingcég bukkant fel hazánkban

Különös lízingcég bukkant fel hazánkban

Az állítólag repülőgépeket finanszírozó W&W Capital Investment székhelyét egy könyvelőcég bérli, ingyenes felületen levő honlapján fotóadatbázisból származó ügyfelek dicsérték a szolgáltatást, jegybanki engedélye pedig nincs.

Egy különös lízingcég bukkant fel nemrég Magyarországon. A W&W Capital Investment néven futó cég honlapja néhány napja még azt ígérte, ügyfelei 20 százalékos önerő megfizetése mellett akár 30 munkanap alatt hozzájuthatnak a kérelmezett lízingösszeghez, nincsenek rejtett költségek, az ügyfél többféle devizából – forint, euró, dollár – is választhat. Az ingyenes felületen lévő honlapon még referenciák is voltak: egyebek között építési vállalkozó, marketinges és magánóvodás ügyfél is dicsérte a céget, sőt még egy jogász is azt állította: ez a legjobb konstrukció a piacon. A honlap egyébként azóta, hogy lapunk megkereste a céget, „fejlesztés alatt” áll.

 

Apró furcsaság, hogy a referenciaként megadott embereknek a fényképei ugyanezen az ingyenes honlapkészítő felületen, a Webnode-on más cégeknél más szolgáltatásokat is dicsérnek, például kineziológust, stílustanácsadót vagy éppen automata parkolást. Tehát nagy valószínűséggel nem létező ügyfelek, hanem csupán egy fotóadatbázisból származnak.

A nagy-britanniai lancashire-i bejegyzésű W&W Capital Investment egyébként saját állítása szerint főleg repülőgépeket finanszíroz. Ehhez képest a székhelye elég szerény: a Google Maps utcaképe alapján egy egyemeletes épületben van, ahol az üzlethelyiséget egy könyvelőcég bérli.

A lízingcégről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem tud. Lapunk kérdésére az MNB azt nyilatkozta: a W&W Capital Investment Ltd.-nek nincs folyamatban lévő jegybanki engedélyezési eljárása, s a társaság nem szerepel az MNB által felügyelt vagy regisztrált pénzügyi tevékenységet vagy pénzügyi közvetítést végző intézményekről vezetett nyilvántartásokban sem. Ennek megfelelően a cég felügyeleti engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység Magyarországon történő végzésére (különösen pénzügyi és befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére) nem jogosult. Az MNB – a hatáskörére vonatkozó jogszabályok szerint – áttekinti a hatósági eljárás megindításának lehetőségét.

Ha eljárása során a jegybank a vonatkozó jogszabályi előírások megsértését tapasztalja, akkor a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi, s erről a honlapján közzétett határozatával a nyilvánosságot is tájékoztatja – közölte az intézmény.

A Világgazdaság a lízingcéget is megkereste. Jeff Ryan, a cég PR-igazgatója szerint nincs szükség feltétlenül jegybanki engedélyre a lízingcég működtetéséhez, ha a vállalkozás egy másik OECD-tagállamban rendelkezik már licenccel. A jegybank azonban azt válaszolta erre: ha a cég Magyarországon fióktelepként akar működni, vagy határon átnyúló tevékenységet akar végezni, akkor is regisztrálnia kell magát az MNB-nél, ha másik uniós országban rendelkezik már engedéllyel. Amíg ez nem történik meg, pénzügyi tevékenységet nem végezhet Magyarországon.

– írták. Hosszú távon egyébként azon is gondolkoznak, hogy megvásárolnak egy bankot Magyarországon, egyelőre azonban az itteni piacot kicsinek tartják ehhez. Sok más országban is jelen vannak: Nagy-Britannia mellett Ausztráliában, Indiában, Thaiföldön, Törökországban, Kambodzsában, az Egyesült Arab Emírségekben – ahol főleg repülőgépeket finanszíroznak. Magyarországon egyelőre csak tapogatóznak. Állításuk szerint egy bank már megkereste őket, de úgy látják, a magyarországi lízingpiacban nincs nagy jövő, kevés a szerződés. Már túl vannak egy tesztidőszakon, amely rosszul sikerült, így egyetlen ügyfelük sincs. Ehhez képest a honlapjukon volt olyan budapesti ügyfél is a referenciák között, aki azt állította, álmai magánóvodájára 56 millió forintot kapott tőlük.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »