Kurz osztrák kancellár tovább lóbálja a pozitív vasrudat: most az EU fejére célzott

Kurz osztrák kancellár tovább lóbálja a pozitív vasrudat: most az EU fejére célzott

Annyit le kell szögezni: nem semmi, hogy Sebastian Kurzot nemhogy bántani nem merik, de behódolnak a nagyok is a kis ország kancellárjának, pedig pozitív módon, nekik is nyilvánvalóan fájó módon mindenfelé akkorákat csap, aminek töredékéért a magyar miniszterelnököt a nyugati világ és sajtójának köztudottan számunkra lakájos üstjében elevenen főzné meg.

Áprilisban Kínában látogatta meg Hszi elnököt, ma pedig Putyin orosz elnök tesz nála látogatását Bécsben. Miközben bejelentette: országa a híd szerepét kívánja betölteni az EU és Kína, illetőleg az EU és Oroszország között. Majd szintén Pekingben az első számú osztrák katonai parancsnok állapodott meg a kínai (!) hadsereg (!) vezetésével a két ország katonai együttműködésének erősítésében.

Minderre a bennünket folyamatosan elítélő, mindenhol csak helyre hozandó szörnyűségeket látó amerikai külügyminisztérium új, berlini nagykövete sikoltozva imádta körül Kurzot, őt az európai konzervatív politikusok legnagyobb rocksztárjának nevezve, és meghívta ebédre, amikor pár nap múlva odalátogat a német fővárosba.

Hírdetés

És Kurz megy tovább a hadak útján. Méghozzá igen jó pozícióban, hiszen július 1-től fél évig az „övé” lesz az Európai Unió. Erre mit tesz ezen Unió vezetésének átvételére készülő Kurz tegnap? Akkorát sóz a brüsszeli fejekre, hogy annak sajgása nem igen fog megszűnni egyhamar.

Folytatás:

https://magyaridok.hu/kulfold/kurz-osztrak-kancellar-tovabb-lobalja-a-pozitiv-vasrudat-most-az-eu-fejere-celzott-3166366/


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »