Lagzi Lajcsi visszavág: Majka buta, Hajós irigy

Lagzi Lajcsi visszavág: Majka buta, Hajós irigy

Nem hagyja magát Lagzi Lajcsi. A mulatóskirályt durva vádakkal illették a TV2 Sztárban sztár című műsorának zsűritagjai, miután Kökény Attila a bőrébe bújt múlt vasárnap.

– Kökény túlénekelte Lajcsit. Ő soha az életében nem emelte fel a mikrofont a szájához, mindig a hasánál pihentette. Akkor lett volna ez teljesen jó, ha az egész playbackről megy. Tudod, hogy volt olyan show, ahol a kötőszöveg is fel volt véve előre és playbackről ment? Az azért erős! – mondta a műsorban Majka, majd átvette a szót Hajós.

– Lajcsi zeneileg mindig a popzene és a sertésfeldolgozó-ipar határán mozgott. Az tetszett nekem Kökényben, hogy akárcsak Lajcsin, rajta sem látszott, hogy élvezi, amit csinál – mondta Hajós. – Mert közben a pénzt számolta! – tette hozzá Tilla, míg Claudia a Dáridó nézettségét szólta le.

Hírdetés

Lagzi Lajcsi nem volt a helyszínen, másokkal ellentétben őt nem hívták meg, ám tisztában volt azzal, hogy vasárnap este mindenki rajta röhögött a stúdióban. Véleménye szerint leginkább az irigység beszélt a zsűriből és Tillából.

– A koncertjeimen természetesen élőben megy minden. Azt azonban mindenki tudja, hogy a zenei műsorokban, kivéve a tehetségkutatók, playbeckről mennek a dalok, mert nem lehet élőben stúdióminőségű hangot adni – jelentette ki Lajcsi annak ellenére, hogy a TV2 korábbi tájékoztatása szerint náluk minden énekes műsorban élőben megy a hang.

– A butaságukat és a tájékozatlanságukat mutatták meg. Majkáról annyit, hogy Dundika régen nálunk táncolt, nyilvánosan pedig csak playbeckről mer énekelni. Nem tudta eldönteni, énekeljen, hoszteszkedjen vagy modellkedjen, bizonyára Majka innen tudhatja, milyen az, ha az összekötőszöveg is fel van véve – vágott vissza Lajcsi, akinek a többiekhez is volt pár keresetlen szava.


Forrás:szatmar.ro
Tovább a cikkre »