Lángba borította Párizs egy részét a szélsőbal

Lángba borította Párizs egy részét a szélsőbal

Megint lángba borították Párizs egy részét a szélsőbaloldali fiatalok. Nem ritka a francia fővárosban, hogy utcai összecsapásokkal érnek véget a tüntetések, de a keddi események még a francia viszonyok között is durvának számítanak. A rendőrök könnygázzal és vízágyúval fékezték meg a tüntetőket. 200 embert őrizetbe vettek.

Háborús övezetre hasonlított kedden több utca a francia főváros külső és belső kerületeiben is. A körülbelül 1200 szélsőbaloldali anarchista, a magukat Fekete Blokknak nevező szerveződés kivált a békés május elsejei tüntetők közül, és törni-zúzni kezdtek.

Betörték a többi között az egyik gyorsétterem ablakait, a berendezést felgyújtották, de lángba borítottak szinte mindent, ami az útjukba került, motorokat, autókat, munkagépeket. A kiérkező tűzoltók megfeszített munkával tudták csak megfékezni a lángokat.

Az arcukat elfedő tüntetők a rendőrökre is rátámadtak, akik gumilövedékkel és könnygázgránáttal próbálták megfékezni a vandál tüntetőket, sőt az oszlatásnál vízágyút is használtak.

Komoly összetűzésre került sor Bastille térnél is. A rendőrség itt is könnygázzal próbálta megfékezni a dühöngő fiatal anarchistákat. Az összetűzésben zavargók és rendőrök is megsérültek. 200 demonstrálót letartóztatott a rendőrség, többségük még mindig őrizetben van.

Hírdetés

Kedden egyébként Párizs-szerte békés demonstrációkat szerveztek a szakszervezetek. A több tízezer tüntető Emmanuel Macron gazdasági intézkedései ellen tiltakozott, a legtöbben a francia vasútnál tervezett reformok ellen demonstráltak. A felvonulók több helyen azt skandálták, hogy ki kell siklatni a kormányt.

A négy legnagyobb vasutas szakszervezet már április eleje óta munkabeszüntetésekkel demonstrál a kormány, valamint az ellen a reformcsomag ellen, amely alapján 2020-tól megkezdenék a vasút liberalizációját. Ez azt jelenti, hogy külföldi vasúttársaságok is működtethetnének vonatokat a francia vasút vonalain. Ám a kormány legfőbb célja az, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét.

A hetek óta tartó sztrájkok már eddig is komoly fennakadásokat okoztak a vasúti közlekedésben. A vasutasokhoz már korábban csatlakoztak a tanárok és az egészségügyi dolgozók is, miközben a francia köztársasági elnök továbbra is azt hangoztatja, hogy nem mond le a tervezett reformokról.

forrás: M1 Híradó

The post Lángba borította Párizs egy részét a szélsőbal appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »