Lázár befejezte, a jövőben nem akar kormánytag lenni – azért utalt rá, hogy 10 év múlva is annyi idős lesz, mint most Orbán

Lázár befejezte, a jövőben nem akar kormánytag lenni – azért utalt rá, hogy 10 év múlva is annyi idős lesz, mint most Orbán

Lázár János hétfőn elmegy Orbánhoz, de már most bejelentette, befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén, és a jövőben nem akar kormánytag lenni, visszatér a hódmezővásárhelyi választókerületébe. A leköszönő minisztert azonban megelőzte Orbán, ő már péntek reggeli rádióinterjújában arról beszélt, átalakítja a Miniszterelnökséget.

A hódmezővásárhelyi Rádió 7-et szemléző Index azt írja, Lázár nem kíván a jövőben kormánytag lenni. A miniszterelnök 2014-ben négy évre kérte fel a Miniszterelnökség vezetésére, ami most lejárt, így Hódmezővásárhely egykori polgármestere a választókerületére koncentrálhat, azzal együtt – vagy éppen azért –, hogy a várost a Fidesz nemrég elbukta, azt ugyanis a független, de az ellenzék által támogatott Márki-Zay Péter vezeti.

Ezt a munkát elvégeztem, kerek egésznek tekintem – mondta Lázár.

A Miniszterelnökségről azt mondta a rádióban, büszke arra, amit létrehoztak, szerinte ott a legerősebb a csapat, a legkiválóbb tisztviselők dolgoznak ott. A kormányon kívül is van élet, Budapesten kívül is van élet – tette hozzá.

A rádióadásban arról is beszélt, hogy a választóival való együttműködést szeretné erősíteni, bármit is jelentsen ez. De arra is utalt, hogy visszavonulása csak átmeneti, a következő négy évre vonatkozik. „Nem azért, mert az országgal kapcsolatban ne lenne, tudásom, elképzelésem, ambícióim, de sokat kell még tanulnom a választóktól, hogy mi a magyar valóság.” Ő is utalt arra, hogy sok ideje van még tanulni, hiszen 10 év múlva is csak 53, 20 év múlva 63 éves lesz. A negyedik kormányfői ciklusát kezdő Orbán Viktor egyébként 54 éves, ebből a szempontból Lázár egy új politikai generáció tagja.

Hírdetés

Lázár és Orbán hétfőn találkoznak, a leköszönő miniszter azt mondta a vásárhelyi rádióban, a miniszterelnöknek személyes joga meghatározni a kormányzati struktúrát és hozzá kiválogatni a személyeket. Közelgő találkozójukról annyit mondott, ott a miniszterelnök mond valamit, és a meghívott is hozzáteszi a magáét, tehát Lázár szavaival: kettőn áll a vásár. Kérdésre, hogy elfogadna-e más pozíciót, Lázár azt válaszolta, hogy ez „nem így működik, ez nem piac”.

Arról nem nyilatkozott, ki lehet az utódja, de azt üzente neki: én 112 kormányinfót tartottam, hajrá!

A parlamenti választás éjszakáján a Hódmezővásárhelyen egyéni mandátuma elnyerését ünneplő Lázár János még azzal utasította el az újságírói kérdéseket, hogy "majd a kormányinfón" feltehetik azokat. Erre azonban már nem fog sor kerülni.

Péntek reggel Orbán azt mondta a Kossuth rádióban, hogy az új kormányban lesznek régi arcok, de sok lesz az új ember is, a legnagyobb változás pedig "az agyközpontban, a Miniszterelnökségen" várható. Azt még nem tudta megmondani, mikorra áll fel az új kormány, de azt hangsúlyozta, hogy szeretné, ha még a nyári szünet előtt elfogadná az új költségvetést az Országgyűlés. Emiatt már egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, aki a helyén marad az új kormányban is. Időközben Orbán hivatalosan is felkérte Vargát, hogy folytassa.

Korábban a hvg.hu is foglalkozott Lázár visszavonulásával, amikor tavaly ősszel először röppent fel a hír, hogy visszavonulhat a miniszter, akkor azt írták, Lázár csak időlegesen vonhatja ki magát a politikai csatározások első sorából.

(HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »