"Legitim-e ez a kormány?" – megkérdőjeleződött a 2010-es kétharmad törvényessége a parlamentben

"Legitim-e ez a kormány?" – megkérdőjeleződött a 2010-es kétharmad törvényessége a parlamentben

Hétfőn “vitázott” a Tisztelt Ház a Fidesz 2010 és 2017 közötti kampányköltéseit vizsgáló bizottság létrehozásáról. Jellemző, a teljes ellenzéki oldal megadná az esélyt a kormánypártoknak, hogy tisztázzák a helyzetet, ám úgy tűnik, a Fidesz-KDNP nem él a lehetőséggel. Így továbbra is rávetül a gyanú a Törvényhozásra.

Az ellenzéki képviselők azután vizsgálnák a Fidesz kampányköltéseit, miután kiderült, nem egyeznek az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) leadott adatok a valósággal.

Szilágyi György, a határozati javaslat beterjesztőjeként elmondta, azért is nagyon fontos kivizsgálni ezt a kérdést, mert ha 2010-ben, és 2014-ben is az ÁSZ-t átverve jártak el, akkor felmerül a kérdés, “vajon legitim-e ez a kormány?”

A jobbikos politikus szerint a kormánypárti politikusoknak is az az érdeke, hogy kiderüljön, a hogyan szerezte meg a Fidesz a kétharmadot. “Ha nincs takargatnivalójuk, ha tiszta a lelkiismeretük, bizonyítsák be, hogy nem csapták be a magyar választópolgárokat és, hogy nem kampányoltak törvénytelenül 2010-ben” – fogalmazott a politikus.

Majd hozzátette, ellenkező esetben egyértelművé válik, hogy csaltak, becsapták a választópolgárokat, és törvénytelenül kampányoltak.

A Fidesz részéről Vas Imre válaszolt, aki először azt fejtegette, hogy a “jelenlegi törvényi keretek között” a Fidesz kampányköltései nem vizsgálhatók, illetve előállt egy összeesküvés-elmélettel is: a Jobbik ezzel a témával próbálja elterelni a figyelmet a saját plakátbotrányáról (amelyhez egyébként érdekes módon az ÁSZ és a Legfőbb Ügyészség is csatlakozott).

A szocialista Bárándy Gergely nem kívánt a rövid idő keretek okán szakmai szempontból vitatkozni Vas Imrével (korábbi beszámolónkból láthatjuk, hogy a Fidesz érveit szakjogász cáfolta), de véleménye szerint a kormánypárti képviselőtársának magába kellene szállnia, és átgondolnia azt, hogy eddig egyetlenegy vizsgálóbizottságot nem engedtek felállítani. Mindig megpróbáltak elbújni valami formai kifogás mögé – tette hozzá Bárándy, aki szerint az lenne az üdvös, ha már rég büntetőeljárás folyna az ügyben, hiszen az egyik érintett feljelentést is tett a számlák eltűnése miatt. Azonban a fideszes legfőbb ügyész nem vizsgálódik, így marad a vizsgálóbizottság.

“Ez nem a Jobbikról szól, hanem Önökről, és amit önök csináltak” – fogalmazott.

Ikotity István (LMP) ügyes trükköt vetett be, ugyanis a Lex Csicskaként elhíresült fideszes törvény szövegéből idézett, amely az átláthatóság érdekében nyilatkozott az úgymond lekötelezett pártokról. Az ökopárt képviselője úgy fogalmazott, ennek szellemében támogassák a kormányoldalon a fideszes gyakorlatot kivizsgáló bizottságot.

A jobbikos Apáti István arról beszélt, hogy amíg a Jobbik minden kampányra költött forinttal el tud számolni, addig a Fidesz ezt nem tudja megtenni, sőt “óriási szakadék tátong” az ÁSZ-szal közölt adatok és a valóság között. Felidézte: az ügyészség nem talált jogkört, hogy a Fidesz ellen nyomozzon, ám Polt Péternek ez a Jobbikkal szemben mégis sikerült.

“A felelősségre vonást még 5 hónapig lehet elkerülni” – tudatosította a legerősebb ellenzéki párt szóvivője.

Szilágyi György a “vitát” lezárva gyávasággal vádolta meg a Fideszt, amennyiben nem támogatná a testület felállítását. Legkésőbb 2018-ban a Jobbik ki fogja vizsgálni a kormánypárt lehetséges tiltott pártfinanszírozását, fogalmazott.

Döntés holnap.

Mint ismert, a vizsgálatot azt követően kezdeményezte a Jobbik és a mögötte ezúttal együttesen felsorakozó többi ellenzéki párt, hogy kiderült:

  • a Fidesz 2010-ben még annak az összegnek is csak 58 százalékos árán hirdethetett Simicska Lajos egyik cégénél, mint amennyit a vállalkozó a Jobbiktól kért. Mégis, a kormánypárt tiltott pártfinanszírozással vádolta meg a Jobbikot a piaci árnál kedvezőbb díjak miatt, majd személyre szabott törvényt is hozott ellehetetlenítésükre.
  • a Fidesz az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatánál is trükközhetett a 2010-es kampány kapcsán, ugyanis a MAHIR Cityposter Kft.-vel kötött szerződésük 98 millió forintról szól, míg az ÁSZ-nál ebből csupán 36 milliót jelentettek le.
  • a Fidesz úgy hirdetett nagytételben a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. segítségével, hogy a cég mostani vezetése egyszerűen nem találja nyomát annak, ki lett volna számlázva arról bármi is. A gyanú szerint tehát akár ingyen is kaphatta ezeket az értékes hirdetési helyeket a Fidesz.

Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »