Lemondott Mészáros Lőrinc

Lemondott Mészáros Lőrinc

A jelenlegi felcsúti polgármester azért távozik tisztségéből, hogy kizárólag gazdasági érdekeltségeire koncentráljon.

A dokumentum szerint Mészáros Lőrinc döntéséről április 20-án írásban is tájékoztatta Felcsút község alpolgármesterét és jegyzőjét. Az időközi polgármester-választás időpontjáról a helyi választási bizottság határoz majd, miután keddi ülésén a képviselőtestület is hivatalos tájékoztatást kap Mészáros Lőrinc lemondásáról.

Az üzletember közleményében hangsúlyozta, hogy vállalatbirodalma irányítása egész embert kíván.

Hírdetés

Az irányításom alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségeim átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, amelyek tulajdonosként teljes embert igényelnek, így lehetetlenné teszik, hogy az üzleti élet mellett közfeladataimnak is eleget tegyek – indokolta döntését Mészáros Lőrinc. Hozzátette, a jövőben is támogatja majd szülőfaluját, illetve a következő polgármestert.

Mészáros Lőrincet 2011-ben választották Felcsút község polgármesterévé, tevékenységét társadalmi munkában látta el, így munkájáért nem vett fel fizetést.

Polgármestersége alatt a település közszolgáltatásai megújultak, a közintézményeket – személyes anyagi támogatása mellett – felújították. Felcsút adóbevételeinek többségét Mészáros Lőrinc vállalkozásai biztosítják, a község hitelfelvétel nélkül gazdálkodott az elmúlt években.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »