Levegőt!

Levegőt!

amikor látszólag elfogytak az ötletek, akkor jönnek a választások, és Abszurdisztán újra régi fényében ragyog.

Nem, az abszurd humor nem halt meg. Az ellenzék hívei gondoskodnak a folyamatos utánpótlásról. Az elmúlt napok bőséges terméséből hármat ragadtunk ki, és lássuk hátulról haladva az eredményhirdetést, hogy izgalmasabb legyen.

Bronzérem: A régi kisebbség az új többség

Világlátott, állítólag értelmes, iskolázott emberek tartják mobiljukat az ég felé, és az ordítják, hogy ők vannak többen. Nem, ez a jelenet nem a Holló Színház agyszüleménye, hanem az úgynevezett ellenzéki tüntetés fénypontja (szó szerint). Hogy az összeverődött tízezreknek mi bajuk a világgal, és mi bajuk önmagukkal, nem világos. A Fidesz a választáson szabályosan győzött, bár néhány politikai ufóhívő egészen ügyes kis konteókat ütött össze. Például hogy rendőrmotorosok segítségével elektronikusan meghamisították a végeredményt, vagy hogy amikor a fél ország félrenézett egy pillanatra, a fideszes szavazóköri delegáltak összehangoltan, egyszerre beírtak egy nullát az eredményeik mögé. Szóval, itt van nekünk a vesztes ellenzéki tábor, akik – ismerjük el, nagyszerű humorérzékkel – azt állítják, hogy ők volnának a többség. Hát, nem ti vagytok. A többség mi vagyunk, a választás győztesei. Könnyű ezt megérteni, még mobilt se kell lóbálni hozzá: a választást a választási törvények szerint kell lebonyolítani, nem pedig egyenként megszámoljuk a választókat, mint a hortobágyi pásztor a juhait Szent Dömötör napján. Ha tehát elővesszük a józan eszünket, akkor azt kiáltjuk az ég felé, hogy mi vagyunk a régi egyharmad, darabra megvagyunk Lucifer atyánk, és nagyon illedelmesen viselkedünk, mert három perce tapostak bele ismét bennünket a földbe – szigorúan politikai értelemben, persze.

Ezüstérem: Hadházyt a Fidesz verte meg

Hogy mi történt pár napja az LMP etikai bizottságának ülésén, azt csak az tudja, akinek az a fétise, hogy mindig megnézi a pehelysúlyú középdöntőket. Hogy Sallai Róbert Benedek nem tudta megkerülni Hadházy Ákos székét, és merő véletlenségből nyitott tenyérrel vette az útakadályt, valószínűsíthető. Minket nem is ez érdekel, hanem Hadházy „Rögzítő” Ákos magyarázata, amelyet muszáj szó szerint idézni, mert ahogyan Mozart Requiemjének minden elmulasztott hangja szentségtörés, úgy ebből a tökéletes alkotásból sem veszhet el egyetlen betű sem: „Bár nem örülök neki, de a sajnos meg kell erősítenem a sajtóban megjelent hírek egy részét: Sallai titkár úr ma rendkívül méltatlanul és helytelenül viselkedett velem szemben. A Fidesz évek óta csepegteti, újabban dézsából önti a gyűlölet mérgét a közéletbe. Ha ezt sikerül semlegesíteni, legyőzhetőek. Ha nem, akkor végleg ők győztek.”

Nem tudom, világos-e? Sallaié csak a lendülő kéz, de a lendület Orbán Viktortól származik. Vagyis a Fidesz benne él Hadházy minden félrecsúszott nyakkendőjében és elvétett szavában, minden eltévesztett köszönésében, minden összetépett levelében és egész elhibázott életében. Nem én mondom, hanem Juhász Gyula. Hadházy Ákos, akinek egyetlen értékelhető közéleti moccanása, hogy a Fidesz spionjából az LMP spionjává küzdötte le magát, tehát azt állítja, hogy Sallai kolléga nem a saját ösztöneinek, hanem Orbán Viktor logikájának engedelmeskedett, amikor lesújtott rá, fellökte vagy ráfújt, esetleg ráripakodott, amitől Ákos hanyatt esett, mint az üveges tót és elveszítette az eszméletét.

Ahogyan mondani szokás, őrület, de van benne rendszer. És éppen ennek a pompás rendszerességnek köszönheti az LMP, hogy nyolc, írd és mondd, nyolc mandátumot szerzett. Gratulálunk!

Aranyérem: „Orbán Viktor záratta be a Magyar Nemzetet”

Az emlékezetes G-nap után, amikor Simicska Lajos kézhez vette a Jobbikot és sajtót is kerített nekik, többen figyelmeztettek: addig tart csak a jó világ, amíg Lajosunk érdekében áll a nyomulás, aztán eldob mindenkit, ahogyan a használt zsebkendőt szokás. Pontosan így is történt. Egészen addig azt hallottuk óránként a Magyar Nemzetben és a Hír TV-ben, hogy ők hősök, küzdenek a sajtószabadságért mindhalálig. Aztán jött a választási bukta, és Simicska lenullázta magában a demokratikus érzületet. Kiderült (amit persze már addig is minden gondolkodó ember tudott), hogy csak és kizárólag üzletnek és hatalmi eszköznek tekintette sajtóbirodalmát. Bár az előzőekből az következett volna, hogy a tetemes veszteséggel együtt is tovább viszi a lapot, és tovább élesztgeti a demokrácia kis őrlángjait, ő pontosan úgy tett, ahogyan a nagykapitalisták szoktak hasonló esetben: felszámolta veszteséges vállalkozását.

Mert azt máris szögezzük le, hogy Simicska Lajos vállalkozásáról van szó. A Fidesz nevű pártnak ehhez az egészhez semmi köze. Mi több, rosszul jött nekik a Magyar Nemzet bezárása, hiszen a csökkenő példányszámú, befolyását, jelentőségét vesztett lap összes feltáró anyaga nem rejt annyi veszélyt, mint az ügy körül támadt hazai és nemzetközi hajcihő.

A kollégák mégsem Simicska házához vonultak, hanem – sajátos logikával – elmentek az ellenzéki tüntetésre, hogy tahó munkásőrök és kuruc.infós izomagyúak vállán sírják ki magukat.

Pár évvel ezelőtt kiesett a Ferencváros az első osztályból. Akkor a vérmesebb szurkolók azt mondták, amit ma a Magyar Nemzet maradék és újdonsült hívei, olyan nincs, hogy vége, nemzeti kincsről van szó. De hát a dolog mégsem a szurkolók fejében, hanem a pályán dőlt el, így nem volt mit tenni, a Fradi a másodosztályban kezdte meg a küzdelmet. Aztán két szezon után újra az első osztályban folytatták, most pedig éppen a bajnoki címért vannak versenyben.

Ebből az a tanulság, hogy fel lehet állni vesztett helyzetekből is, és ha a csapat bízik magában, van feltámadás.

A Magyar Nemzet éppen annyira nemzeti kincs, vagy éppen pótolható sajtótermék, mint a Magyar Narancs vagy a Magyar Idők. Nem különleges lap, nincsenek különleges munkatársai. Viszontagságos története során hol ez, hol az a tábor állította, hogy maximálisan hű Pethő Sándor szelleméhez, miközben csak hivatkozási pontnak használta. Az idő ugyanis elszállt, és nem tudjuk, ha ma élne, Pethő Sándor milyen lapot alapítana. Olyat biztosan nem, amelyekben Puzsér Róbert és társai fényezik magukat.

Ha valaki, én ismerem a főszereplőket. Együtt dolgoztunk hosszú éveken át. Se jót, se rosszat nem kívánok nekik, már jó ideje nem érdekel a sorsuk (két ember kivételével). Érzelmeket tehát nem viszünk bele a történetbe, csak halkan megállapítjuk: a Fidesznek tulajdonítani a Magyar Nemzet bezárását, majd erre üldöztetési mítoszt és igazodási történetet fabrikálni, az az abszurd kategória olyan csúcsteljesítménye, ami teljes joggal kiérdemelte aranyérmünket.

Szentesi Zöldi László – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »