Levették a képernyőről Zombori Sándort, mert Mészöly igaz szavait idézte a fáról épphogy leeső néger légiósokról

Levették a képernyőről Zombori Sándort, mert Mészöly igaz szavait idézte a fáról épphogy leeső néger légiósokról

Határozatlan ideig nem lesz látható a Sport TV képernyőjén Zombori Sándor. Az ok: a csatorna egyik legrégebbi szakértője néhány napja Mészöly Kálmán korábbi jópofa – és ami “még rosszabb”, mélységesen igaz – kijelentését idézte fel, ez pedig a csatorna tájékoztatása szerint “félreértésre adhatott okot”.

Felfüggesztették a sportcsatornánál Zombori Sándort, ezért a szakértő határozatlan ideig nem lesz látható a Sport TV képernyőjén. A korábbi válogatott labdarúgó február 28-án, az NB I első tavaszi játéknapján idézett fel egy kijelentést, amely már korábban is okozott bonyodalmakat. (Egészen pontosan Mészöly elnézést kért, majd a zsidók nyomására le is mondott emiatt az MLSZ elnöki tanácsadói posztjáról.)

“Én annak nagyon örülök, hogy, visszanézve az igazolásokat, egyre kevesebb a külföldi, aki, ahogy Mészöly Kálmán mondta, leesik a fáról, és már itt futballozik” – mondta a Vasas korábbi kiválósága.

A felfüggesztést a Sport TV is megerősítette egy közleményben, amely a következőket tartalmazza:
“Az OTP Bank Liga egyik mérkőzésének felvezető részében tett olyan kijelentést Zombori Sándor, amely félreértésre adhat okot, bár a szakkommentátor a magyar fiatalok védelmében szólt a kvalifikálatlan légiósokkal szemben. Noha a megjegyzése nem volt szándékosan rasszista töltetű, félreértésre adhat okot. A Sport TV elhatárolódik minden rasszizmusra utaló kijelentéstől, ezért az esetet házon belül szankcionáltuk.”


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »