Londonban mindent vitt a Jobbik

Egy önkéntes csapat gigantikus akciót végrehajtva exit poll formájában mérte meg, mik a londoni és London környéki magyarok pártpreferenciái.

Összefoglalva: a túlnyomó többségük a „se a Fidesz, se a komcsik” elvét vallja, a köreikben a hagyományos baloldalnál csak a Fidesz népszerűtlenebb, a különutasok és a centrista-liberálisok viszont mindent visznek.
Kicsit részletesebben:

Pokorádi Gábor Facebook-posztjából derül ki, hogy egy önkéntesekből álló csapat több, mint 1000 szavazó megkérdezésével, vagyis hatalmas mintán végzett közvéleménykutatást vasárnap Londonban, az ott szavazó magyarok körében.

Ebből az derül ki, hogy a megkérdezettek körében aránylag nagy előnnyel győzött a Jobbik. A második-harmadik helyen 20 százalék körüli eredménnyel, szinte holtversenyben végzett az LMP és a Momentum. Ez a három párt messze elszakadt a mezőny hátsóbb részétől.

Hírdetés

(A választás végeredményére az LMP jó kinti szereplésének lehet esetleg hatása, Szél Bernadett még mindig végig nem számolt, szorosan álló körzetében ugyanis a hátralévő, még meg nem számolt lapok egy része levélszavazat.)

A negyedik helyezett MSZP-P-lista már csak a momentumos támogatásának a nagyjából felét kapta. Ha itthon is londoni lenne a hangulat, a Fidesz-KDNP „pártszövetség” listája be sem jut a parlamentbe a maga bő 7 százalékával. A DK Londonban – hasonlóan anyapártjához, az MSZP-hez – többé-kevésbé lekopírozta a hazai eredményét, a Kétfarkú Kutyapárt a bekerülési küszöböt nyalogatta, míg az Együtt majdnem 4 százalékot ért el.

Érdekes jelenség, hogy egy ennyire multikulturális, soknemzetiségű városban és környékén a nemrég még nyíltan rasszista Jobbik lett az első. Ennyi adat alapján természetesen tippelni sem lehet rá, hogy a választók a néppárti fordulatot díjazták-e Angliában, vagy pont, hogy nem bírják az olvasztótégelyt és éppen a régi Jobbikra emlékezve szavaztak rájuk ilyen arányban.

4!


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »