Ami nálunk a napi tizenhat és húsz oldal közötti terjedelemben megjelenő napilapok esetében történt 1990 óta, az tragédia. Egy olyan napilappiacról beszélünk, ahol az összes országos lap egyetlen állandó külföldi tudósítót sem tud megengedni magának a kellő mennyiségű reklámok és példányszám miatt, és így másodkézből kénytelen átvenni híreket, vagy, jobb esetben, az esetenként a helyszínre küldött munkatársaktól vagy az úgynevezett „stringerektől”, vagyis az adott országban amúgy is ott lakó újságíróktól közöl tudósítást, akiket az elküldött cikkek száma szerint fizetnek. Ezért nincs saját hír elsősorban Pekingből, Washingtonból vagy Moszkvából. Ami miatt kevesebb az érdeklődő, és ennek nyomán a hirdető. Így fest tehát a végzetszerűnek tekintett ördögi kör, álmagyarázatok nélkül.
A baj óriási, és ha ezt azzal a kényelmes megoldással próbáljuk elhessegetni, hogy ma már „senki nem olvas nyomtatott sajtót”, akkor rövid távon pénz ugyan nyerhető a napilapok készítéséhez szükséges munkatársak elengedésével és a nyomtatási költségek megtakarításával, de ettől nem leszünk trendik, hanem valami egészen mások.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
