Lovas István: Elhallgatott hírek 154. / Nemzetközi sajtószemle

“Nem kelletek” – a franciák így fogadják a Calais-i dzsungelből jövőket.

THE NEW YORK TIMES

Franciaország utcáin ’Nem akarunk titeket!’ kiáltások fogadják a migránsokat címmel a vezető amerikai lap a Calais-tól 140 km-re fekvő kétezres lélekszámú Croisilles kisvárosból keltezett tudósításában azt írja, a migránsokat elutasító kiabálások már érkezésük előtt elhangzottak, miközben „Szerte Franciaországban apró közösségeket… kényszerítenek arra, hogy első kézből vegyék ki részüket Európa migránsválságából”.  Az egyik tiltakozó elmondta, a Nemzeti Front tagja, de nem rasszista, hanem a francia azonosságot támogatja.  „Többen mormogtak az újonnan érkezők köreiben lévő potenciális erőszaktevőkről és zsebtolvajokról”. Vannak helyek, ahol fogcsikorgatva befogadták őket, de van, ahol kövekkel dobálták vagy felgyújtották menedékhelyeiket. Croisilles szocialista polgármestere hétfőn lehiggadva köszöntötte a migránsokat, emlékeztetve arra,  hogy minden francia városházán, mint náluk, olvasható a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” felirat, és azt mondta, „az emberek maximum  5 %-a tiltakozik”, de meglepődött, hogy a városházán a migránsok ügyében tartott találkozóra 250 városlakó ment el tiltakozni. A lap tudósítója egy kávéházban egyetlen vendéget sem talált, aki ne lett volna a migránsok ellen.

RT

„Tizenkét migráns nőt és gyereket kellett más helyre irányítani, miután a Velencétől délre fekvő, tengerparti Gorino olasz falu lakosai elbarikádozták a helységükhöz vezető bejáratokat”. „Nem akarjuk itt őket!”, kiabálták. Gorino 4-500 lakosából mintegy kétszázan vettek részt a tiltakozásban. A helybeliek elmondták, csak a turizmusból élnek, és ha odamennek a migránsok, az idegenforgalomnak lőttek.

SPIEGEL

A főszerkesztő által küldött reggeli köremail kezdő témája: „Van német szövetségi gyalázat? Igen, van. Úgy hívják: fegyverexport Szaúd-Arábiába. Ami nőtt…Szaúd-Arábia az az ország, amely Jemenben háborúzik …Szaúd-Arábia az az ország, amelynek semmi köze értékeinkhez. De a Német Szövetségi Köztársaság szorgosan küldi oda a fegyvereket és lőszereket. Pénzüket meg szívesen fogadja el. Ez a szövetségi gyalázat.”

DIE PRESSE

Európa  szívében nacionalistává válik címmel ír a vezető osztrák lap arról, hogy az Európai Unió alapító atyái a nacionalizmus méregfogát kölcsönös gazdasági függőséggel akarták kihúzni. Tervük az újabb elszigetelődési tendenciák miatt veszélybe került. A cikk azzal indul, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a frankfurti könyvvásár megnyitásán attól óvott, hogy az újraéledt nacionalizmust „ismét kivették a molyzsákból” és a nemzetállamot mint elsőbbséget élvező azonosulási tényezőt  állítják szembe a közös Európával. Schulz figyelmeztető szavait felmérések támasztják alá. A YouGov őszi, 12 EU-s államban végzett felméréseiből kiderült,  hogy a megkérdezetteknek csaknem fele migránsellenes és nacionalista nézeteket vallott. Az egyes országok lezárása iránti igény nő és egyre inkább nehezíti a politikai együttműködést Európában.

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

A sok menekült miatt nő a vita Olaszország és az EU között címen a független portál arról ír, hogy Matteo Renzi miniszterelnök azonnali támogatást követel a menekültek ügyében. Ugyanakkor Brüsszel nem hajlandó ellenvetések nélkül az olasz államháztartási hiányt tudomásul venni. Renzi tegnap az olasz RAI1-nek kijelentette: országa 20 milliárd eurót fizet az EU-nak és 12 milliárdot kap vissza. De amikor az olyan országok, mint Magyarország, Csehország és Szlovákia – melyek a menekültek újraelosztását elutasítják – bennünket oktatnak, arra a következtetésre kell jutni, hogy az egész rendszer működésképtelen. Arra a kérdésre, hogy kormánya szükség esetén vétót emel az EU-költségvetése ellen, Renzi ezzel felelt: „Teljes mértékben”. Hozzátette: „Ha a menekültek nem jönnek át, akkor a pénz sem fog átmenni”.

EUOBSERVER

A témában a brüsszeli szakportál szó szerint idézi Renzi kijelentését az olasz ANSA hírügynökség alapján: „Ha Magyarország vagy Szlovákia nekünk papol a migránsokról és nem segít nekünk, de pénzünket akarják, 2017-ben, amikor a költségvetésről szóló vita megindul, Olaszország ott áll majd a kormány mellett és azt mondja, no nem, semmiképp.”

THE DAILY MIRROR

Oroszország bemutatta eddigi legnagyobb nukleáris rakétáját, amely egyetlen csapással akár Franciaországot is el tudja pusztítani. Putyin elnök most a korábbi SS-18 Sátán rakétakészletét ezen új RS-28-ra akarja felcserélni. Egy-egy rakéta 16 nukleáris robbanótöltetet is képes célba juttatni.

Hírdetés

*             *             *

Dover lakosai elképedtek, amint orosz hadihajók haladták a  La Manche csatornán” Szíria felé, beleértve a Kuznyecov tábornagy repülőgép hordozót. Rajta állig felfegyverzett orosz katonák bámulták a parton őket néző embereket. A brit bulvárlap két tucat fotót mutat be a „félelmetes” hajókról.

THE GUARDIAN

Spanyolországot bírálják, amiért megengedi, hogy Ceuta kikötőjében „a szíriai Aleppo város bombázását segítő orosz hadihajók” tankoljanak. Az orosz hadihajók a Kunyecov tábornagy repülőgép hordozóval pénteken indultak el Szíria felé a brit vizeket elhagyva. A spanyol sajtó arról számolt be, hogy két spanyol hadihajó követi az orosz hadihajókat. Tegnap este a spanyol külügyminisztériumban tárgyaltak arról, hogy megvonják-e az orosz hadihajóktól és tengeralattjáróktól az engedélyt, hogy Ceutában feltankoljanak az addig megtett tíz napos útjukat követően.

UNZ REVIEW

Az amerikai Pravda: áttörni a médiasorompót címmel írt igen nagy terjedelmű elemzésében Ron Unz, az UNZ Review néven alapított, népszerű amerikai alternatív portál főszerkesztője áttekintést ad a fősodratú média szerepéről. Egyik fő tanácsa, hogy a fősodratú média bármelyikét támadni kell, amikor nyilvánvalóan hazudik, mert akkor az emberek hite megrendül e média egyéb közlendőiben is.

TASS

Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azzal bírálta a CNN-t, hogy az egész ál-kiberháború fokozásának érdekében  sugározta az álhírt, hogy az orosz külügyminisztérium honlapját hacker-támadás érte. Kár, mondta Zaharova, hogy legalább tőlük nem kérdezték meg. Ugyanis akkor kiderült volna, hogy egy szó sem igaz belőle. A hekkerek – amelyektől kapott információra az amerikai tévéhálózat hivatkozik – egy olyan internet oldalt támadtak meg, amely ugyan az orosz külügyé volt, de már régen nem használják.

JUNGE FREIHEIT

Yakov Hadas-Handelsman, berlini izraeli nagykövet Michael Müller berlini polgármestertől azt követeli, hogy határozottan lépjen fel az Izrael elleni uszítással szemben. Az ok: a német fővárosban „After The Last Sky” néven futó palesztin kulturfesztivál, amelyet Berlin 145 000 euróval támogat. A nagykövet követeli, hogy a főpolgármester közölje, miként számoltatja el a rendezvény szervezőit és mit tesz, hogy a jövőben hasonlókra ne kerülhessen sor. A legutóbbi ilyen rendezvényen Nadja Samour egyetemi docens közölte, a palesztin nép ellenállása az izraeli apartheid rezsim ellen „legitim reagálás”.

REUTERS

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök ismét támadta az USA-t kedden. Most azzal, hogy nem ő kezdte a csatát Washingtonnal és az szépen elfelejtheti a két ország között kötött katonai megállapodást, ha továbbra is elnök marad.

CBC

(A holnap a brüsszeli EU-Kanada csúcsra érkező) Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, jelenti a kanadai közszolgálati televízió, dühös fiatalokkal nézett szembe velük való találkozóján. Ilyeneket kiabáltak a teremből: „Nincs párbeszéd hazugokkal” és „Szégyelld magad!”. A „Kanadai Ifjúmunkások Csúcstalálkozóján” jelenlévők csalódottságukat hangoztatták a legkülönfélébb ügyekben.

DIE WELT

Európa nevetségessé és megbízhatatlanná vált, amiért a belgiumi vallón tartomány ellenkezése miatt nem írták alá az EU-Kanadai szabadkereskedelmi megállapodást (CETA). Hogyan bízzanak benne ezután? Milliárdokról van szó és egy kis belga tartomány most ezt megfúrta.

BOULEVARD VOLTAIRE

Bocsánatot kért Jean-Frédéric Possion, kereszténydemokrata párti képviselő a francia törvényhozásban, amiért óriási támadások érték azt követően, hogy a Nice Matin lapban azzal bírálta Hillary Clintont, hogy „a cionista lobbiknak” hajbókol.

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »