Lovas István: Elhallgatott hírek 207. / Nemzetközi sajtószemle

Botrány Németországban

Botrány Németországban: egy tartományi bíró is a “bűntudatkultusz” végét követelte

DIE WELT

Hatalmas botrányt okozott Németországban, hogy Jens Maier tartományi bíró – és az Alternatíva Németországért párt parlamenti képviselőjelöltje –  Björn Höckével együtt lépett fel, őt dicsérve (lásd lentebb), és dicsérte a náci NPD pártot.

Höcke, a thüringiai AfD-elnök pár napja „vitatott” beszédet mondott a holokausztemlékművekről. A berlini holokauszt emlékművet a „szégyen emlékművének” nevezte.

Ugyanakkor a német politikában és németországi zsidó szervezetekben felháborodást váltott ki az is, hogy a német alkotmánybíróság elutasított egy keresetet az NPD betiltására. Lásd például a Berliner Morgenpost „Az NPD-re vonatkozó ítélet a politika blamázsa” című cikkét itt: https://www.morgenpost.de/politik/article209310289/Das-Urteil-zur-NPD-ist-eine-Blamage-fuer-die-Politik.html

Maier bíró kijelentette, hogy Európában „a kevert népek előállítása egyszerűen elviselhetetlen”. Kifejtette azt is, a nemzeti szocialista idők „feldolgozását illetően a bűntudatkultuszt végleg be kell fejezni”.

Trumpot elnökként tovább vizsgálja a hírszerzés

THE NEW YORK TIMES

Az amerikai rendőrség és hírszerző hatóságok tovább vizsgálják azt,  hogy vannak-e kapcsolatok orosz tisztségviselők és Donld J. Trump emberei között, beleértve Paul Manafort-ot, Trump volt kampánymenedzserét.

A tovább folyó vizsgálat azt jelenti, hogy Trump társait tovább vizsgálja az elhárítás annak ellenére, hogy őt ma avatják az Egyesült Államok elnökévé.

Az Obama-kormány szerint az orosz kormány segítette megválasztását.

Hírdetés

Trump elnökként felügyeletet gyakorol e szervek fölött és hatalmában áll, hogy „ezen erőfeszítéseknek legalább egy részét leállítsa vagy más irányt szabjon nekik”, jelenti a vezető amerikai lap.

Junckerék hamisított szöveg miatt feketelistázták a Deutsche Wirtschafts Nachrichtent

DEUTSCHE WIRTSCHAFT NACHRICHTEN

A viszály „almája”: Soros és „orosz propaganda”

A DEUTSCHE WIRTSCHAFT NACHRICHTEN kiadója, Michael Maier éles tiltakozást küldött Jean-Claude Juncker uniós biztoshoz.

Az Európai Bizottság ugyanis a független német portált, annak jelentését meghamisítva orosz propaganda terjesztésével vádolta és feketelistázta. /A facebook korábban már blokkolta a DWN-t, amiről e portál olvasói innen tájékozódhattak./

Michael Maier a hamisítást „hihetetlen” lépésnek jellemezte. Azt írta, az üzleti szempontból árt a portálnak és a vád semmivel nem támasztható alá. A DWN a jó hírnevű svéd Bonnier kiadóhoz tartozik, közölte.

(Megjegyzés: és ha valaki tényleg orosz propagandát fejt ki, az miért súlyosabb annál, mintha valaki másfajta propagandát terjeszt? Az utóbbit soha nem kifogásolta senki.)

A kiadó követeli, hogy a DWN-t azonnal távolítsák el a listáról és nyilvánosan kérjenek bocsánatot hétfői, január 23-i határidővel.

A DWN egy mai, másik cikkében közöl részleteket az Európai Bizottság feketelistás hamisításáról.

A feketelistát az EU East StratCom Task Force állította össze.

A DWN, indokolja a feketelistázó Európai Bizottság task force, azt állította, hogy tavaly január 22-én e a mondat szerepelt egyik cikkében: „George Soros: Ha Oroszország nem segít, az EU szétesik”.

Ezzel szemben  ott ez olvasható: „George Soros befektető az EU szétesését elkerülhetetlennek tekinti – hacsak nem indítanak meg egy Marshall-tervet, amely mindenek előtt Kelet-Európát menti meg. Soros azon is van, hogy az EU-nak Oroszországot is támogatnia kellene”.

A cikkhez a DWN videót mellékelt, amelyben Soros pont azt mondja, amit idézett tőle.

/Megjegyzés: a szélhámos gengszter – “Soros György, magyar származású, stb., hogy a közszolgálat, stb. is azonosítani tudja” – a Bloomberg tévének adott mostani interjújában ennek pontosan az ellenkezőjét mondja: azt, hogy az EU-nak nem kell szétesnie a Brexit miatt./

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »