Lovász László: Tízmilliókat már nem lehet megállítani

Lovász László: Tízmilliókat már nem lehet megállítani

Az afrikai és ázsiai népességrobbanásra, a migrációs válságra egyfajta új Marshall-tervvel kell válaszolnia a fejlett világnak – mondta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, akivel Jordániában készítettünk interjút a Tudományos Világfórumon (WSF). A Széchenyi-nagydíjas matematikus beszélt a „Soros-tervről”, az agyelszívásról és arról, hogy a tudományos világot elérheti-e a szexuális zaklatási botrány.

– Mit szól ahhoz, hogy az egyik kormányközeli portál szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy önnek amerikai állampolgársága is van?
– Ahogyan már korábban is mondtam: én ennél intelligensebb támadásra voltam felkészülve. Ott van a honlapon nyilvánosan, hogy amerikai állampolgárságom is van.

– És Soros György ön szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent? Létezik a „Soros-terv”?
– Soros György kifejtett egy tervet arról, szerinte hogyan kellene kezelni a migránskérdést. Más kérdés, hogy bármelyikünk kifejthet egy ilyet. Hogy aztán az ő véleményének a súlyát mennyire erősíti gazdagsága, az más téma. Ugyanakkor nincs tényszerű információnk arról, hogy a véleménye közvetlen vagy közvetett befolyást gyakorolna az EU döntéseire. Azt nem állítom, hogy az unió jól kezeli a migrációs válságot, de azt sem hiszem, hogy azért kezeli rosszul, mert Soros befolyása alatt áll.

– Azért kell félnünk a migrációtól?
– Igen. Ha a fejlett világ nem tesz valamit, akkor az afrikai és ázsiai népességrobbanás olyan feszültséget fog teremteni, amely kezelhetetlen lesz, és akár háborúkhoz is vezethet. Persze nemcsak menekülttáborokat kell létrehozni, hanem jelentős beruházásokkal, egyfajta új Marshall-segéllyel kell segíteni. Azzal együtt, hogy itt gyakran az alapvető dolgokkal, például az írás-olvasás oktatásával kell kezdeni. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nagy baj lesz. Lehet, hogy százezer embert még meg lehet állítani, de tízmilliót már nem.

– Csakhogy közben a kormány kampányának is hála a társadalom szinte hisztérikus állapotba került. Nem kellene a tudománynak is csatasorba állnia az álhírek, áltudomány ellen?
– A migrációval kapcsolatban az MTA is végzett kutatásokat, próbálta például feltárni statisztikailag a migráció összetételét, és rendszeresen ad ki jelentéseket. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez egy történelmi kérdés is, hiszen a történelem során nagyon sok migrációs válság volt, ebből az irányból szintén érdemes lenne megközelíteni a történéseket. Ugyanígy például azt is jó lenne megérteni, hogy lehet, hogy ezer éve az iszlám világ még a tudomány fellegvára volt, ma pedig sokszor úgy tekintünk az iszlám vallásra, mint egy szélsőséges, bezárkózó, a gondolatokat bilincsbe kötő vallásra. Ami az áltudományokat illeti, úgy vélem, hogy érzelmi alapon született véleményeket nem lehet logikai érvekkel ellensúlyozni. Amit mégis tehetünk, hogy bemutatjuk, levezetjük, hogy máshogy is lehet nézni a kérdést. Bár hozzáteszem, ehhez az is kell, hogy ezt a társadalom is elfogadja. Hiszen ha a társadalom kiközösíti a bevándorlókat, akkor jobban járnak, ha nem jönnek, mert akkor csak „gettókat” hozunk létre.

– Hallott arról, hogy az ELTE dékánját, Mikonya Györgyöt elbocsátották szexuális zaklatás miatt? Me too a tudományban is?
– Fontos fejlemény, hogy ez most felszínre került. Elítélendőnek tartom, ha valaki tőle függő személyt próbál rávenni szexuális kapcsolatra. Ráadásul a szexuális zaklatás csak egy eleme a hatalommal való visszaélésnek. Például az is az, amikor a főnök megíratja az anyagot a beosztottjával, aztán sajátjaként „adja el”. Ezek ellen harcolnunk kell. Elképzelhetőnek tartom, hogy előkerülnek még hasonló ügyek máshonnan is.

http://mno.hu/

– Akkor hadd meséljek el egy történetet! Tavasszal az MTA szervezett egy vitát a CEU-ról, ahol a moderátor úgy döntötte el, ki kezdheti a beszédet, hogy a második sorban ülő akadémikus nőt kérte meg, húzza ki egy kalapból. A kellemetlen eset után a nő megjegyezte egy kollégájának: „erre vagyok jó”…
– Vannak a kultúránknak berögződései, például mi előreengedjük az ajtóban a hölgyet, de Amerikában találkoztam már olyannal, aki ezen felháborodott. Nagyon nehéz a gyakran egyébként ártalmatlan társadalmi konvenciók és a tényleges visszaélés között meghúzni a határvonalat.

– Ön azt ígérte, programmal segítené a nőket az Akadémián. Hogy áll ez most?
– Az, hogy több nő legyen az Akadémián, csak egy mérőszám. A lényeg inkább az, hogy a kutatói pályát választó nők ne legyenek hátrányban. Persze ez a probléma nemcsak a nőket érinti, hanem például a hátrányos helyzetű régiókból érkezőket, és még számos másik beazonosítható csoportot is. Visszatérve a nőkhöz, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy segítsük az anyákat, hogy ne kerüljenek hátrányba a velük együtt induló férfi kollégákkal szemben csak azért, mert gyermeket vállalnak. Mondok egy példát! Lehetővé kell tennünk, hogy egy gyermekével otthon lévő anya is eljuthasson konferenciákra, még akkor is, ha éppen nem tud előadást tartani, vagy nem tudott az elmúlt időszakban kutatással foglalkozni. Hiszen ettől még fontos, hogy meghallgassa mások munkáját, hogy benne maradjon a „tudomány sodrában”, ne maradjon le behozhatatlanul. Van azonban egy ennél sokkal mélyebb kérdés: miért van az, hogy a természettudományok már a kisiskolás korban kevésbé érdeklik a lányokat? Biztos vannak ennek kulturális és oktatási okai is. Tény, hogy lányok és fiúk nem egyforma ütemben fejlődnek, a lányok általában előrébb járnak az iskola nagy részében, lehetséges, hogy itt például van egy olyan tartalék, amit ki lehetne használni. Aztán van olyan elmélet is, hogy mivel a fiúk később érnek, többet játszanak, és a játék jó felkészítő a tudományra. Jó lenne erre összehozni valamilyen tudományos vizsgálatot. Végül a már befutott kutatók között is van egy olyan – valószínűleg nem tudatos – elfogultság, hogy mivel kevés a nő, a férfiakat tesszük bele fontos bizottságokba, és ez így öröklődik tovább. Azt el kell ismernem, hogy Magyarországon nem jó a helyzet, egyáltalán nem javult az elmúlt 25-30 évben. Sőt, talán romlott.

– Meg lehet venni az IQ-t? Kis pénz kis tudomány, nagy pénz nagy tudomány?
– Elég egyértelmű statisztikai összefüggések vannak arra, hogy egy ország tudományos szintje erősen függ attól, hogy a nemzeti jövedelmének hány százalékát fordítja tudományra. Viszont más tényezők is fontosak, például a hagyományok, különösen az élkutatásban. Hiszen ahhoz, hogy egy ország egy bizonyos területen eljusson az élvonalba, generációk kellenek, no meg néhány kivételes tudós keze műve.

– Magyarország hogy áll ezen a téren?
– Úgy érzem, hogy Magyarországon a tudománynak van becsülete a társadalom előtt. Ez pedig azt jelenti, hogy remélhetőleg a támogatása is hosszú távon biztosított. Mondjuk Csehországgal vagy Lengyelországgal – ahol ugyancsak nagy hagyománya van a tudományoknak – szemben talán még mindig van némi előnyünk, de a nyugat-európai szinthez már fel kell zárkóznunk. Persze ez is időbe telik.

– Ha addig ki nem vándorolnak külföldre tudósaink. Lehet, hogy már a Közel-Keletre is?
– Azt azért egyelőre nem hinném, hogy a Közel-Kelet elszívná a magyar kutatókat. Egy-egy vezető tudóst talán igen, aki megteremt egy iskolát, vagy meghonosít egy tudományterületet. Ezzel azonban nincs is gondom, ez az egész világnak hasznára válik. Az agyelszívás ugyanakkor kétségtelenül probléma, és próbálunk is ellene tenni. A „Lendület” pályázati rendszerünk jól működik: sokan emiatt nem mennek ki külföldre, de olyat is jó néhányat ismerek, akit ez a pályázat hozott haza. Azért van még tennivaló, főleg, hogy rugalmassá kellene tenni az egész rendszerünket. Például hogy külföldön élő tudósok félidőben, részidőben tudjanak részt venni magyar kutatásokban. Ennek vannak adminisztratív akadályai, de próbáljuk folyamatosan javaslatokkal bombázni a kormányt. Hozzáfűzném, hogy a mai világban az „agy körforgása” természetes jelenség. A külföldi kutatóhelyek azokat próbálják magukhoz csábítani, akik az adott kérdésben a leginkább hozzáértők, éljenek bárhol is a világon. Nekünk is vannak már, és remélhetőleg lesznek is még ilyen kutatásaink, tehát hozzánk is jönnek már külföldiek. Ez a körforgás pedig jót tesz a tudomány fejlődésének.

– A jelenség valahol mégis pénzkérdés. Az MTA elégedett lehet?

– Teljesen persze soha nem lehetünk elégedettek, de azért jó lenne mondjuk a cseh színvonalat elérni. A költségvetésünk jelenleg negyvenmilliárd forint egy évre.

– Negyed vizes vb vagy stadion…
– Azt azért hozzá kell tenni, hogy az MTA nem az egyetlen forrása a kutatási pénzeknek. Hiszen az egyetemek saját költségvetésükből, minisztériumi támogatásokból is áldoznak a célra. Aztán ott a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal, amely ugyancsak jelentős kutatási pályázatokat ír ki. Ezzel együtt azt el kell ismerni, hogy az akadémiai kutatói hálózatban dolgozó kutatók fizetése elég alacsony a hazai magánszférához képest. De akár még a csehekéhez képest is, nem beszélve az osztrák és végképp nem az amerikai fizetésekről. Összességében az agyelszívás ellen nehéz csak pénzzel harcolni, bár előbb-utóbb muszáj lesz megoldani, hogy rendes jövedelmek legyenek. Viszont egy kutatóhely vonzereje nem csak a fizetéseken múlik. A közösség, a hangulat, és az eredményesség legalább ilyen fontos. Egy élen járó magyar kutatóhelyen azért jó dolgozni.

– Kell keresniük a politika kegyeit?
– A politikát meg kell győzni arról, hogy a kutatásra több pénzt kell fordítani, de ezt azért nem nevezném a kegyek keresésének. Amikor a CEU-ügy kipattant, az MTA akkor is kifejezte, hogy a CEU Budapesten maradását fontosnak tartja. Kommunikációra szükség van, de bírálatot csak akkor fogalmazunk meg, ha a magyar tudományt súlyosan érintő kérdésről van szó. A politikai döntések nem ránk tartoznak.

– Jordániában, a Holt-tengernél, a háromezer vendég részvételével zajló Tudományos Világfórumon beszélgetünk. Magasra tették a lécet a jordánok, nem igaz?
– Ez így van. A legutóbbi Tudományos Világfórumnak Budapesten körülbelül 900 résztvevője volt, azt még éppen meg tudtuk tartani a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában. Ennél nagyobb rendezvényt viszont nem tudunk oda szervezni, szóval ezen majd gondolkozni kell. Az jó volna, hogyha Budapesten lenne egy olyan kongresszusi központ, amiben egy ilyen rendezvényt meg lehet tartani.

– És van erre terv vagy szándék?
– Úgy tudom, tervek régóta vannak, és mi is szorgalmazzuk ezeket. Miniszterelnök úrral is beszéltem erről, és ő is támogatja az ötletet. De nyilvánvalóan nem egy vagy két év egy ilyen központ megtervezése és felépítése, tehát két év múlva még nem számíthatunk arra, hogy meglesz. Talán hat év múlva, amikor újra hozzánk jön a rendezvény, már igen.

– Miért Jordánia? Az iszlám világ nem éppen a tudományos eredményeiről híres.
– Én úgy látom, hogy most elindult egy változás. Itt is találkoztunk jordán tudósokkal, igaz, legtöbbjük külföldön él, de azért tartják a kapcsolatot az „óhazával”, és támogatják az itteni fiatalokat. A királyi család nagyon elkötelezett a tudományok és természetvédelem iránt. Ahogyan ők fogalmaztak: amikor az ország megalakult, akkor megállapították, hogy nagyon kevés a természeti erőforrásuk, nagyon kevés a mezőgazdasági termékük, úgyhogy az egyetlen értékük a humán tőke. A jordánok élen járnak ebben a tekintetben, de én remélem, hogy további iszlám országok is követik őket. Hiszen lényegében az arab világ nagyjából ezer évvel ezelőtt még a tudomány központja volt. Ha ezt a régi hagyományt sikerülne feleleveníteniük, megint jelentős szereplői lehetnének a tudománynak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »