Macron – diktál a süti?

Macron – diktál a süti?

Emmanuel Macron. Egy kirakatba rakott francia elnök – vagy egy süti? Tegnap bementem egy nagyon „újmagyar” cukrászdába a „jobb környéken” és valami léhaságból kértem egy macaron-t. Ezidáig nem ismertük egymást. Ez a kapcsolat sajnos ezután sem fog elmélyülni. A rétest szeretem továbbra is. Ő nem diktálja, hogy mi a dolgom… Macron ellenben el akarja magyarázni, hogy mi a jó bárhol Európában, és itt Magyarországon is.

Ha franciának születtem volna, akkor némi modoros selypítés után vezérnek Napóleont választottam volna meg már pár évesen is. Persze őt igazából nem kellett. Ő tudta, hogy neki jár, a sors erre kötelezte. Ismerjük el, tett is ezért igazán derekasan. Komoly embernek tűnt.

Megadta a sors, hogy nem Franciaországban születtem. Ezzel szerintem nincs is semmi komolyabb baj. Nagyképűek, modorosak, és idiótákat választanak elnököt. Nem, ez nem az én tematikám, nem az én szófordulatom.

Ez most Emmanuel Macron. Tényleg nem akarom bántani ezt az embert. Nem ismerősöm, nem rokonom. Viszont van egy igen kellemetlen vonása: úgy viselkedik, mintha a szomszédom lenne, vagy bárki, aki beleszólhat az életembe. A magyarok életébe.

Pár napja beszólt, hogy nem tetszik neki, hogy Orbán a magyar kormányfő. Erre mit lehet írni? Nekem meg nem tetszik, hogy… Soroljam a francia állapotokat?! Maradjunk annyiban: nem tetszik semmi sem, de tudom, hogy nekem ehhez az egészhez semmi közöm. Ahogyan neki sem hozzánk.

Tegnap Brüsszelben csinált műsort: „Európa közös identitása az emberi jogokat tiszteletben tartó liberális demokrácián alapul, és nem szabad hagyni, hogy az unió más irányt vegyen, meg kell fékezni a tekintélyelvűséget, hiszen az lebontaná, gyengítené a demokráciát.”

Nem ezen alapul. Európa azon alapul, hogy van a föld, ahova felfér. Jó, ez poén. Vegyük komolyabbra. Európa eleve van. Európai országok is vannak, nemzetekkel. Azt nem Brüsszelből vagy Strasbourgból diktálják, hogy éppen hol helyezkednek el a térképen.

Azt meg végképp nem ők mondják meg, hogy mi miképpen akarunk élni!

Hírdetés

Tudom – és elnézést is kérek, hogy újra ez a téma kerül elő -, erről sokszor beszéltünk már. Merkel is van, akit az amerikai „demokratikus elit” azért kért számon, mert „nem teremt rendet Kelet-Európában”.

Én ezt a rendteremtés-dolgot valahogy nem tartom elfogadhatónak.

Mikor lett Merkel Magyarországon helytartó?!

Macron szerint „Európa demokráciája az összes régió és minden polgár egyenlőségét és teljes elfogadását, valamint a gondolat szabadságát jelenti. Ez sérülékeny, de minden másnál erősebb modell, amelyet meg kell védeni.” 

Akkor esetleg érdemes azt is elfogadni, hogy nekünk is van gondolatunk.

Amúgy a végére csak egy kérdés: a „gondolat szabadsága” miatt tetszett megint bombázni Szíriát?

fotó: frenchly.us

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »