Madarat tolláról: milyen ember a tapolcai választókerület fideszes jelöltjének jobbkeze?

Madarat tolláról: milyen ember a tapolcai választókerület fideszes jelöltjének jobbkeze?

Veszprém megye 3. számú választókerülete arról híres, hogy ez az a körzet, ahol Rig Lajos révén 2015-ben a Jobbik megszerezte első egyéni országgyűlési mandátumát. A mostani fideszes jelölt ugyanaz, mint 3 éve, Fenyvesi Zoltán. Fenyvesi a helyiek elmondása szerint nehezen nyugodott bele a vereségbe. Az elmúlt 3 évben folyamatosan igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha ő lenne a térség képviselője: ha kellett, polgármesterek megfenyegetésével, zsarolásával elérte, hogy a települések rendezvényeire őt hívják meg, ne pedig az országgyűlési képviselőt.

Amikor Rig Lajos elért valamilyen eredményt (pl. halimbai tornaterem rendbetétele vagy legutóbb a tapolcai kórház funkcióbővítése, hogy többet most ne is említsünk), akkor rátelepedett a sikerekre, igyekezett azokat saját eredményeiként beállítani.

Az idei választási kampányban egyelőre egy dologgal hívta fel magára a figyelmet: nyomozás folyik az ajánlóívein szereplő aláírások hitelessége miatt. Erről persze nem szívesen nyilatkozik, mint ahogyan az az alábbi videóból is kiderül.

Persze az ilyen sunyi, mocskos ügyeken a Fidesz esetében már meg sem lepődik az egyszeri választópolgár, és mi is eleget írtunk már róluk. Érdemes azonban most azt megvizsgálni, hogy milyen emberekkel vette körül magát Fenyvesi Zoltán Tapolcán!

A fideszes politikus legfőbb segítője Szakonyi Balázs. A 35 éves fiatalembert sokan ismerik Tapolcán és környékén. A helyi Fidelitas alapítótagja, alelnöke. Információink szerint jelenleg már a Fidesz helyi alapszervezetének elnöke, bár erről a párt hivatalos felületein nem írnak. Aktív a közösségi felületeken, szinte nincs olyan közéleti téma, amihez ne szólna hozzá okos, szakértő írásaival.

Szakonyi Balázs egyébként a fenti videóban 0:45-től aktivizálja magát, bár itt éppen csontot nem tör.

Csakhogy Szakonyi Balázsnak van egy másik oldala is, amiről sok tapolcai tudna mesélni. Csak éppen nyilvánosan nem mer. Mert ismeri Balázst.

Nem csak a virtuális térben volt Szakonyi Balázs agresszív típus, hanem a való világban is. Sokan tudnának (ha mernének) mesélni a tapolcai éjszakai életben lejátszódott összetűzéseiről. Mert azokból nem volt hiány. Egy alkalommal annyira elragadtatta magát, hogy barátnőjének eltörte a kezét.

Hírdetés

Néhány hónappal később Badacsonyban „harcművész vagyok!” felkiáltással támadt rá egy vadidegen személyre, akinek maradandó fogyatékosságot okozott. Emiatt büntetőeljárás is indult ellene. Kell-e hát csodálkoznunk a Fidesz helyi kampányának stílusán, aminek kialakításában Szakonyi Balázs is jelentős szerepet játszott?! Vagy talán örüljünk, hogy fizikai erőszak eddig még csak tárgyakat ért, embereket nem?! (A fővárosban már annak sem örülhetünk – a szerk.)

Erőszakos cselekedetei mellett sok tapolcai emlékezete szerint – ami az elmúlt hetekben több Facebook-hozzászólásban is megjelent – aktív szereplője volt a város kábítószer-kereskedelmének is. Információink szerint ezen tevékenysége miatt is került korábban összetűzésbe a törvénnyel, nem csak az erőszakra való hajlama miatt. Mondhatjuk, hogy ezen a téren sem változott sokat Szakonyi. Mindössze annyi változott, hogy ma már nem különféle szerekkel, hanem beteg eszmékkel igyekszik kábítani az embereket.


Szakonyi kétes ismerősei

És ha mindez nem lenne elég, akkor itt van még a tulajdon elleni bűncselekmény, magyarul a lopás témaköre. Mert bizony informátoraink szerint ebben a műfajban is „kipróbálta” magát Szakonyi Balázs. Nem volt túl ügyes, gyorsan lebukott, ezért aztán a sértett – megfelelő kártérítés után – eltekintett a hivatalos úttól. Szükséges-e mondani, hogy ezt a rossz szokását sem vetkőzte le teljesen? A fentebb említett, szakértő írásait ugyanis java részükben másoktól plagizálja, magyarul lopja. Mondhatnánk, hogy csak nem akarja magát és az olvasóit terhelni a források megjelölésével, de nem tesszük. A szellemi tulajdon eltulajdonítása ugyanolyan lopás, mint a tárgyi javaké!

Mindezek után már csak egy nagy kérdés maradt. Vajon Fenyvesi Zoltán tud mindezekről? Vagy Szakonyi „szemérmesen elhallgatta múltjának ezen „apró” részleteit? Véletlen lehet, hogy az elmúlt hetekben már nem szerepelnek együtt fényképeken? Szakmai döntés volt, hogy már nem Szakonyi Balázs, hanem az ajkai Ravasz Tibor szerepel Fenyvesi kampányfőnökeként?

A magunk részéről kizártnak tartjuk, hogy Fenyvesi Zoltán és a Fidesz tapolcai vezetői előtt ne lenne ismert Szakonyi Balázs sötét múltja. (Ha mégis, akkor viszont olyan hiszékeny, átverhető emberek, hogy már csak emiatt is alkalmatlanok bármilyen vezető pozíció betöltésére.)

Tehát a nagy kérdés tulajdonképpen a következő: Fenyvesi Zoltán a hatalomért bármire hajlandó, még arra is, hogy bűnözőkkel szövetkezzen?

Amilyen a mosdó, olyan a törölköző.

Tapolcai olvasónktól

Korábban írtuk: Választási csalás miatt nyomoznak a fideszes ellen, de őt csak az érdekli, hogy az újságírók látványosan örüljenek az uszodának


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »