Maďaričnak rossz érzése van az RTVS körül kialakult helyzet miatt

Maďaričnak rossz érzése van az RTVS körül kialakult helyzet miatt

POZSONY. Marek Maďarič kulturális miniszternek rossz érzése van azok miatt az események miatt, amelyek a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) körül lejátszódtak. Erről a tárcavezető szerdán, a kormányülés előtt beszélt.

„Nem fogom azt állítani, hogy az események feltétlenül összefüggenek, de egyszerűen rossz érzésem van“ – mondta Maďarič. „Az egész azzal kezdődött, amikor a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke előállt az RTVS államosításának ötletével, ezután az SNS képviselője keményen bírálta az RTVS szerkesztőit, ezt követően pedig – nem állítom, hogy mindez feltétlenül összefügg, de – valamilyen módon korlátozták őket a szerződéses munkában, aztán leállították az oknyomozást“ – sorolta a kulturális miniszter.

Ebben a helyzetben a tárcavezető nem csodálkozna azon, ha „idegesség jellemezné az RTVS-t“. Mint mondta, nem akarja úgy értékelni a helyzetet, hogy ezáltal veszélybe került volna a szlovák közmédia függetlensége, s azt sem szándékszik állítani, hogy a SNS képviselőinek kijelentései nyomást gyakorolnak az RTVS-re. „Ugyanakkor nincs jó érzésem. A vezérigazgató úrnak mielőbb le kellene nyugtatni a helyzetet“ – üzente Jaroslav Rezníknek.

„Egyszerűen vannak itt bizonyos lépések, amelyeknél ott a közös nevező. Nem kell feltétlenül összefüggeniük. Hadd fogalmazzak így: ha a vezérigazgatóhoz hasonlóan elégedetlen lennék néhány szerkesztővel, biztosan nem közvetlenül azután nyúlnék hozzá a műsorukhoz, hogy egy kormánypolitikus keményen bírálja őket” – mondta Maďarič.

Az RTVS vezérigazgatója ideiglenesen leállította a Riporterek (Reportéri) című műsort annak problémás minőségére hivatkozva, a szerkesztőséget összevonta a Polgár az ajtó mögött (Občan za dverami) műsorának szerkesztőségével. Változás történt a Regina Rádió által sugárzott Dejiny.sk rádióműsor esetében is, ahol bővíteni akarják a műsor alkotóinak csapatát.

Róbert Kotiant és Peter Turčíkot, a Riporterek szerkesztőit Andrej Hrnko, az SNS képviselője bírálta a Csehszlovák Föderatív Köztársaság felosztásáról szóló műsor vezetése miatt, amelyet az RTVS a Szlovák Köztársaság megalakulásának 25. évfordulója alkalmából sugárzott. Andrej Danko, a SNS elnöke a koncessziós illetékek eltörlését javasolta arra hivatkozva, hogy ezt a lépést lehetővé teszik a 2017-es gazdasági eredmények és a 2018-as állami költségvetés 800 millió euróval alacsonyabb becsült hiánya.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »