Maga az Isten jön el

Maga az Isten jön el

A börtönben raboskodó Keresztelő János elküldi tanítványait, hogy kérdezzék meg Jézustól, ő-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjanak.

Advent harmadik vasárnapján különös történetről szól az evangéliumi szakasz: a börtönben raboskodó Keresztelő János elküldi tanítványait, hogy kérdezzék meg Jézustól, ő-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjanak. János tette érthetetlen, ha arra gondolunk, hogy ő keresztelte meg a Jordán vizében Jézust, s ő maga kérdezte: „Nekem van szükségem a te keresztségedre, és te jössz hozzám?” (Mt 3,14). Hogyan, mivel magyarázható ez a kettősség?

A Szentírás tanúsága szerint Jézus megkeresztelkedésekor a menny megnyílását és a Szentlélek alászállását Jézus látta, nem a néptömeg. Az égből jövő hang szerint „ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17), de a hang nem nyilatkoztatja ki, hogy ő lenne a Messiás, az Üdvözítő. János csak annyit tud biztosan, hogy különös isteni erő van Jézussal. Tudja, hogy Isten kiválasztottja, hogy nagyobb nála, de nem mérheti fel, és nem értheti meg a maga teljességében, hogy ki is áll előtte. Ezután különválnak útjaik.

Hírdetés

Nem tudhatjuk, hogy a börtönben raboskodó Jánoshoz mi és mennyi jut el Jézus tetteinek híréből, de bizonyára sokszor, újra meg újra átgondolta Jézus keresztségének pillanatát, ahogy az ősi jóslatokat is a megígért Messiásról. Jézus lenne az, akiről a próféták beszélnek? Kétségei eloszlatása végett tanítványait küldi el Jézushoz. A szentíráskutatók közül többen úgy tartják, Jánosnak ezzel valójában az a célja, hogy tanítványai előtt nyilvánvalóvá tegye, kicsoda Jézus. Bárhogy is van, Jézustól megkapja a választ: „vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot” (Mt 11,5). A tettek magukért beszélnek.

Az elbeszélés itt véget érhetne, de nem ez történik. Amint a küldöttség eltávozik, Jézus Jánosról kezd beszélni a tömegnek. És Jézus kérdése nem retorikus fogás, hanem valójában vád. Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Miért mentetek ki? (Mt 11,7–9) Kíváncsiságból? Szenzációéhségből? Vagy azért, mert ilyen beszédet nem lehetett hallani sem a zsinagógában, sem a közélet és a politika helyszínein? Igen, mondja Jézus, azért mentetek ki a pusztába, hogy prófétánál is nagyobbat lássatok! Mert „asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11).

Keresztelő János minket is elküld Jézushoz. És miközben a válasszal Jánoshoz tartunk, tudatosul-e bennünk, hogy a Megváltóval találkoztunk? Vagy mi is olyanok vagyunk, mint Jézus sok kortársa, akiket a tereken tanyázó gyerekekhez hasonlít: „furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok” (Mt 11,16–17).

Egyáltalán, miért megyünk mi Jézushoz? Bámészkodni? Azért, mert mások is mennek? Vagy azért, mert felismertük, hogy a prófétáknál, Keresztelő Jánosnál és mindenkinél nagyobb áll előttünk? Maga az Isten jött el, hogy szabadulást hozzon nekünk (Iz 35,4b)!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »