Magyarországon kudarcot vallott a „a lengyel Xenophón”

Henryk Dembinski gróf, avagy ahogy Magyarországon ismerik, Dembinszky Henrik, a lengyel és a magyar szabadságharc tábornoka kétszázhuszonöt éve, 1791. január 16-án született a Krakkói vajdaságban lévő Strzalkówban. 

A bécsi hadmérnöki akadémia növendéke volt, amikor tizennyolc évesen belépett a Varsói Nagyhercegség Napóleon által létrehozott hadseregébe. Részt vett a császár balsikerű 1812-es oroszországi hadjáratában, a szmolenszki csatában megsebesült, s megkapta a becsületrendet. Az 1813-as lipcsei csatában már a francia császár ellen harcolt, Napóleon bukása után az orosz befolyás alatt álló Kongresszusi Lengyelországban maradt, tagja lett a szejmnek, és a birtokán gazdálkodott.

Az 1830-31-es lengyel felkelés idején a krakkói kerület parancsnokává és ezredessé nevezték ki. Kufler mellett négyezer emberrel tartóztatta fel a tizenötszörös túlerőben lévő oroszokat, majd az 1831. májusi ostrolenkai vereséget követően a megszállt területen át sikeresen vezette vissza seregének maradványait Varsóba. E merész visszavonulásért elnevezték a lengyel Xenophónnak, Varsó kormányzójává és a hadsereg fővezérévé nevezték ki, de – mivel nem látta értelmét a város védelmének – leváltották. A vereség után Párizsban telepedett le.

A lengyel tábornokot 1848 végén Teleki László gróf, a magyar kormány franciaországi követe ajánlotta a Honvédelmi Bizottmányt vezető Kossuth Lajos figyelmébe, aki alkalmas jelöltet keresett a magyar honvédsereg fővezérének. A választáskor azonban nem vették figyelembe, hogy Dembinski visszavonuló hadműveletben szerezte hírnevét, győztes csatát soha nem vívott. Magát francia cukorgyárosnak álcázva érkezett meg Magyarországra, s Kossuth 1849. január 21-én altábornaggyá nevezte ki, s megbízta a Tisza mögött összpontosított, négy hadtestből kialakított honvéd fősereg vezérének. A titkolózó, bizalmatlan lengyel gyors egymásutánban Perczel Mórral, Klapka Györggyel és Görgey Artúrral is összeveszett, ráadásul helyismeret nélkül kezdte kidolgozni a haditervet.

Február első felében megkísérelte Schlik seregeit Kassánál bekeríteni, de a császári tábornok kicsúszott a hurokból. Ezután a szabadságharc egyetlen kétnapos ütközetében, a február 26-27-i kápolnai csatában alulmaradt Windisch-Grätz tábornagy hadaival szemben, de a magyar sereg rendezetten tudott visszavonulni. A győzelmet túlértékelő osztrák hadvezér döntő diadalt jelentett, ami arra késztette Ferenc Józsefet, hogy kiadja az olmützi alkotmányt. A csata másnapján, február 28-án a honvédsereg könnyedén verte vissza az üldözőket Mezőkövesdnél, de az ellentámadást az óvatoskodó Dembinski nem engedélyezte, a sereget visszavonta a Tisza bal partjára.

A március 3-i tiszafüredi haditanácson – a Honvédelmi Bizottmányt képviselő Szemere Bertalan jelenlétében – a társai nevében is beszélő Görgey alkalmatlannak minősítette tisztségére, és elmozdítását követelte. Ez zendülésnek számított, de a javaslatot minden főtiszt támogatta, ezért Szemere felfüggesztette a lengyel tábornokot, helyére ideiglenesen Görgeyt nevezte ki. Másnap a táborba érkező Kossuth jóváhagyta Dembinski leváltását, s március 8-án Vetter Antalt tette meg fővezérnek. A történtek ellenére Kossuth továbbra is megbízott benne, és április 19-én a Felső-Magyarország védelmére alakuló hadtest élére állította. Megbízatása értelmében a Komáromnál támadásra készülő főerőkhöz kellett volna csatlakoznia, de ő inkább Galíciába betörve akart az orosz inváziós csapatok hátába kerülni. Miután javaslatát nem fogadták el, május közepén lemondott, de a parancsnokságot csak egy hónap múlva adta át. Júliusban vezérkari főnök, illetve Mészáros Lázár fővezér vezérkari főnöke volt.

A szabadságharc utolsó szakaszában, a Kossuth és Görgey közti nyílt viszálykodás idején még egyszer előtérbe került személye: Mészáros Lázár lemondása után, 1849. július 30-án Dembinski lett a Tisza-Maros szögébe összevont honvédsereg főparancsnoka. Ekkor is hibát hibára halmozott: bár a magyar sereg a siker reményében szállhatott volna szembe a Haynau vezette császári erőkkel, ő harc nélkül feladta Szegedet, majd augusztus 5-én a szőregi csatában vereséget szenvedett az osztrák táborszernagytól. Ezután a kormány parancsa ellenére nem az összpontosítás helyszínéül kijelölt Arad, hanem Temesvár felé vonult vissza, mire Kossuth újból leváltotta. A fővezérséget a szabadságharc utolsó nagy csatája, az augusztus 9-i vesztes temesvári ütközet közben vette át tőle az Erdélyből iderendelt Bem József.

Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után a hadsereg romjaival és a kormány több tagjával együtt a Török Birodalom területén keresett menedéket. Orsovánál lépte át a határt, Viddinbe, majd innen Sumléba ment, ahol internálták, honosított franciaként a francia követség közbenjárására szabadult ki. 1850-től 1864. június 13-án bekövetkezett halálig Párizsban élt, s megírta emlékiratait az 1848-49. évi magyarországi szabadságharcról. Hátrahagyott írásaiból 1874-ben állították össze a Dembinszky Magyarországon című kötetet. Nevét ma utca viseli Budapest VII. és XV. kerületében.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »