Magyarországon nem a viccpárt a legviccesebb, hanem egy kamupárt

Magyarországon nem a viccpárt a legviccesebb, hanem egy kamupárt

A politikai kommunikáció egyik alapszabálya, a rövid, tömör, egyszerű üzenet megfogalmazása. Ebben a Fidesz az egyik legnagyobb mester, de azért akad néhány ügyes tanítvány is. 
 
Például a Szegény Emberek Magyarországért Párt, amely két sorban fejtette ki a magyar oktatási rendszer reformját.

“Jó pap is holtig tanul!

    A Szegény Emberek Magyarországért Párt javasolja a másod- és harmaddiploma ingyenessé tételét. Minden az oktatásba fektetett forrás megtérül!”

Ennyi. 

Esetleg még beleírhatnák, hogy több pénzt az embereknek.

A formáció az egyik nagy kedvencem, az ő jelöltjük volt az, aki a köztévén a pártoknak biztosított öt percben igyekezett magából komplett idiótát csinálni:

“A személyi jövedelemadót az őőőőő 27 százalékról lejjebb vinnénk”

A legalább 149 millió forintos támogatást bezsebelő Szegény Emberek Magyarországáért “párt” (vagyis ők szegény emberek által lakott Magyarországot szeretnének, de mindegy, ugorjunk) kamujelöltje az állami propagandatévében hordott össze képtelennél képtelenebb butaságokat, többek között azzal, hogy összekeverte az általános forgalmi adót (ÁFA) és a személyi jövedelemadót (SZJA).


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »