Már csütörtökön forgatag a párkányi Simon Júda-napi vásáron

Hogy hagyományos a Simon Júda-napi vásár ahhoz kétség se fér, hiszen úgy tartja az emlékezet, hogy 1546-tól, a török hódoltság kezdetétől gyűlnek ide a vásározók, és az idei 471. alkalom. A régi vásárok 8-10 nap is eltartottak, de egyébként szinte ugyanaz volt a forgatókönyv, mint napjainkban.

 

“A templom körül árulták portékáikat a kegytárgyárusok, a mézeskalácsosok, a szűcsök, a szabók, a csizmadiamesterek és egyéb kézművesek. A mai termálfürdő környékén a gazdák pecsenyés- és borossátrakat állítottak. A városháza előtti park helyén cirkuszosok, komédiások szórakoztatták a tömeget”

 

– a Honismereti Kiskönyvtár kiadványa szerint.

 

Sipos István főszervező

 

Sipos István főszervezővel az idei vásárról beszélgetek:

 

” Minden évben megkérdezik az újságírók, mi a rendkívüli ebben a vásárban. Nagyon jól tudjuk, hogy a mai vásárokba zömmel ugyanazok járnak, akiknek árui az üzletekben is megtalálhatóak. Mégis vonzó! Rendkívülisége abban áll, hogy a leghíresebb vásár a környéken. A tényekre alapozva elmondhatjuk, óriási érdeklődés van a vásárunk iránt úgy az árusok, mind a látogatók körében. Miért is mondom ezt? Szeptember 4-én elkezdtük árulni a helyeket és három nap múlva már a Zoli kocsma előtt voltunk (szinte a vásár vége). A kézművesek részéről is átlagon felüli az érdeklődés. Ők a sétáló utcában szoktak árulni, de mostanában még a városi hivatal előtt is ők vannak.

 

Jöjjön “panika” innét készítsen felvételt. Én már 18 éve ide járok, de sosem tudom megunni a bazilika látványát – mondja a parfümárus és már hozza is a székét, hogy kicsi magasabbról tudjam elkészíteni a felvételt

 

Mi nagyon örülünk, hogy a vásár ennyire tetszik az árusoknak.

Tudják, hogy ezen a vásáron nagy vásárlási kedvvel találkoznak, közel a határ, rengetegen jönnek Magyarországról árusok, vásárlók egyaránt. Naponta csöng a telefon, érkezik a mail, hogy kirándulást szerveznek ide ezekben a napokban. Vásárunk nemzetközi szintűvé nőtte ki magát – Szlovákián kívül öt országból érkeznek a vásárra. A legtöbben nyilvánvalóan Magyarországról, de sokan vannak itt Csehországból, Romániából, Ukrajnából és Lengyelországból is.

 

A vásárból nem lehet éhen hazamenni

 

A vásár szerkezetét igyekeztünk az árusok kívánsága szerint felállítani.

15 évvel ezelőtt a mellékutcákban is folyt az árusítás, de az árusok azt kérték, legyen ez egyvonalban. Hallgattunk rájuk. A városi hivatalból kilépve a sétányra jutunk, ott helyezzük el a kézműveseket, a főutcán gyakorlatilag mindenfélét kínálhatnak. A Vadas fürdő előtti kereszteződésnél vannak az étkeztető sátrak – lacipecsenye, kolbász libamáj, minden ami a vásárhoz hozzátartozik, a fürdő előtti parkolóban a vidámparki játékok kaptak helyet, de háromszor ekkora területre is igény lenne a részükről. Úgy három kilométer hosszan vannak felállítva vásári sátrak.

 

Borutca – pár perc és itt a nyitás ideje

 

Attrakció a II. Párkányi Borutca

amely az idén a sétáló utca közepén a pódium előtt kapott helyet. A borutca házikói a szökőkőt körívét fogják körbe maga a szökőkőt pedig teraszként funkcionál. 12 borászat nedűit kóstolhatják itt a látogatók. Ezen kívül több szórakoztató elem is emeli a vásári hangulatot, hadd soroljak fel néhányat: egy úr kis bábmajommal járja a vásárt, ahol tavaly megállt ott csődület támadt, fellép a Little Symphony Kamaraegyüttes, valamint a négytagú cigányzenekar, hívtam solymászokat lesznek bohócok, gitáros úr és hát az indiánok, akik már szervesen hozzátartoznak a vásár arculatához.”

 

Indiánok nélkül nincs “simonjúda”

 

Gazdag kulturális program

Tavaly kezdődött el az, hogy zenekarok is fellépnek a vásáron – mondták el a vásár programszervezői. Az idén nagy nevű zenekarokat, a Ghymes és a Budapest Bár koncertjeit élvezhetjük, de fellép az ikonikus párkányi zenekar a Trapéz is és számos kísérő program is van a kínálatban. Igyekeztünk mindenféle zenei stílust képviselőket meghívni a rendezvényre.  Emelt költségvetéssel működik a kultúrház a nyári programokra és a “simojúdára” való tekintettel, ehhez járult hozzá a Formás polgári társulás egy pályázati összeggel.

 

 

 

 

Bokor Klára

A cikkben szereplő képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »