Már Magyarországon sem érzi magát biztonságban a Svédországból „hazamenekült” nő

Már Magyarországon sem érzi magát biztonságban a Svédországból „hazamenekült” nő

Az interjút kiváltó médiavisszhang miatt most már Magyarországon sem érzi magát biztonságban az a svéd–magyar nő, aki a magyar közszolgálati televízióban azt nyilatkozta: azért költözött haza Svédországból, mert annyira rossz ott a közbiztonság a migránsok miatt – mondta el a nő a svéd Aftonbladetnek, a hírt az Index szúrta ki.

A nő azt is elmondta, hogy minden, a magyar közmédiának elmondott állítását fenntartja, azaz Svédországot továbbra is veszélyes helynek tartja. Közölte, hogy ő csak piti szabálysértéseket követett el Svédországban.

Az Aftonbladet beszámolt a nagy port kavart interjúról, arról, hogy a nő, a 43 éves Natalie Contessa af Sandeberg horrorisztikusnak festette le Svédországot. Arról is írt az Aftonbladet, hogy az Index kiderítette a nő svédországi múltját, azt, hogy több ízben is elmarasztalták a hatóságok odakint.

Az Index még hétfőn írta meg, hogy a nőt Svédországban hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el. A Svédországban nyilvános nyilvántartási adatok szerint pedig nem is a svéd fővárosban élt, hanem az onnan mintegy 500 kilométerre délnyugatra található Bastadban.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

A 24.hu pedig kedden arról számolt be, hogy – bár a nő a köztévében arról beszélt, az utolsó két-három évben tapasztalt közbiztonsági problémák kényszerítették rá, hogy elhagyja a skandináv országot – valójában évek óta Magyarországon él.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »