Már megszokhattuk: a racionalitás teljes hiánya a baloldalon

Már megszokhattuk: a racionalitás teljes hiánya a baloldalon

Előrehozott választást, kormányváltást víziolnálnak és nemcsak a balliberális sajtóorgánumokban, hanem vezető szocialista körökben is.

Sőt, az MSZP-s EP képviselő, Újhelyi István dobta be az atv.hu-nak adott nyilatkozatában, hogy Orbán Viktor Fidesz-kongresszuson elmondott beszédéből neki az jött le, hogy a kormánypártok idő elötti választásra készülnek.

A civilhetes.net, magát függetlennek nevező online magazin aztán annyira rámoccant a témára, hogy meg is szavaztatta olvasóit; "Ön szerint ki lesz egy év múla – sic – Magyarország miniszterelnöke?"

Az természetesen nem zavarta az említett portált, hogy ez az egész előrehozott választósdi csupán a politikusi tehetségét eddig kevéssé bizonyító euro-parlamenter agyszüleménye, náluk lehet szavazni Mesterházyra, Vonára, Andor Lászlóra, Surányi Györgyre és persze a nagy kedvencre, Gyurcsány Ferencre is, aki "természetesen" jelenleg vezeti a voksolást.

Kormányoldalról Orbán Viktoron kívül Varga Mihályt és Lázár Jánost érte az a kétes dicsőség, hogy felkerült ennek a nyilvánvalóan csak provokáló oldalnak a listájára.

Ám az, hogy ki irányít egy országot ennél sokkal komolyabb dolog, persze nem a ballib körökben, emlékezhetünk még "Fletó" 2009-es távozása után micsoda casting vette kezdetét, mire rátaláltak a szerencsétlen Bajnaira, akivel aztán még az Internacionálét is elénekeltették.

Láthatóan bántja tehát őket, hogy hosszú évek óta képtelenek felmutatni egy erős, vezetésre alkalmas, normális jelöltet, így a Fidesz-KDNP-nek nemcsak a jó és egyre sikeresebb kormányzás miatt nincs félnivalója egy – minden ezzel ellentétes híresztelés ellenére – 2018-ban soron következő parlamenti választáson.

Juhász Attila


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »