Már rég bevonták a kabriós gyilkos jogosítványát – de ez őt a legkevésbé sem zavarja

Nem vezethetett volna a tragédia időpontjában, mert már jóval korábban bevonták a Dózsa György úti halálos baleset egyik érintettjének, a Mercedes kabriót vezető "M.", azaz Molnár Richárdnak a jogosítványát – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ha kiderül, hogy a férfi a felelős a tragédiáért, akkor ezt elvileg súlyosbító körülményként fogja értékelni a bíróság.

Már jóval a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti baleset előtt bevonták "M." Richárd vezetői engedélyét, így nem is vezethetett volna a tragédia időpontjában – erősítette meg az információt az ügyben halálos közúti közlekedési baleset gondatlan okozása miatt nyomozást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Emlékezetes, Molnár Richárd vezette azt a Mercedes kabriót, amely egy Citroennel karambolozott a fővárosi XIII. kerületben, a Dózsa György úton néhány héttel ezelőtt. A Citroen a közeli trolimegállóba csapódott, elsodorva az ott várakozókat. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen meghalt, hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. A súlyos sérültek közül egy 37 éves budapesti férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette. Ha kiderül, hogy Molnár Richárd felelős a tragédiáért, akkor a bíróság a jogosítvány nélküli vezetést súlyosbító körülményként fogja értékelni. De valamiért még mindig nem "derült ki"…

Előállították, de persze el is engedték

Az ügy vizsgálata jelenleg is folyamatban van, és a rendőrség tájékoztatása szerint eddig még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

Igaz, múlt hét pénteken előállította a rendőrség: a férfi éppen a II. kerületi Kapy úton haladt a Mercedesével, amikor a készenléti rendőrség munkatársai elfogták, majd az illetékes kapitányságra vitték, ahol “eltiltás hatálya alatt történt járművezetés” miatt kilencvenezer forintos pénzbírságot szabtak ki rá, majd elengedték.

Az intézkedés előzménye az lehetett, hogy Molnár Richárdot a baleset óta egy fekete Mercedesben látták, amit meg is örökítettek.

Maffiózó

Molnár Richárd személye onnan lehet ismerős, hogy ő volt a kecskeméti maffiaper ötödrendű vádlottja. Mint ismert, a kecskeméti maffiaperben hozott ítélet szerint Radnai László a kilencvenes évek közepétől egy bűnszervezet első számú vezetője volt. Radnai László és tíz társa ellen 2005. májusában kezdődött büntetőper Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A vádlottakat emberölés előkészületével, fegyvercsempészéssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolta az ügyészség. A vád szerint a bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezet tagjaként követték el. A társaság egy balatoni csoport érdekeltségeit akarta átvenni, akár erőszakosan is. A hierarchikusan felépített szervezet harmadik szintjén állt, de – Radnai felügyelete alatt – még irányítási és döntési joggal rendelkezett Molnár Richárd, aki a szórakozóhelyeket ellenőrizte Budapesten és a Balatonon, de ő koordinálta az erőszakos fellépést igénylő akciókat is. A maffiaperben a Szegedi Ítélőtábla több mint tíz évvel ezelőtt összesen hatvannégy év fegyházbüntetést szabott ki jogerős ítéletében a vádlottakra, köztük M. Richárdra, aki nyolc évet kapott.

Más ügyben is nyomozhattak ellene

Azt a 444 írta meg róla, hogy szereplője volt egy titkos eljárásnak az év elején. A portál birtokába jutott rendőrségi, ügyészségi és titkosszolgálati dokumentumok szerint Molnárék egy korrupt rendőrtiszt elleni nyomozás során kerültek a hatóságok látókörébe 2017 elején. Ez a rendőr segíthetett neki megszerezni egy nagy értékű lopott autót. A szóban forgó gépkocsit még február elején lopták el a III. kerületből. Az Audit előző nap Németországból hozta be egy luxusautók tartós bérbeadásával foglalkozó német cég. Molnár Richárd közösségi oldalain sok fotón látható ilyen német rendszámú sportkocsi, illetve a német cég logóját viselő autószállító. Molnár elhatározta, hogy a német üzlettársától ellopott kocsit visszaveszi, ha kell, akkor erőszakkal. Az ügyben több gyanúsítottat is kihallgatott már a Budapesti Nyomozó Ügyészség, de Radnai ütőembere egyelőre nincs a gyanúsítottak között. Érdemes megemlíteni, hogy ez az az ügy, amire később Tasnádi Péter is rákapcsolódott. Őt orgazdaság miatt márciusban vették őrizetbe, jelenleg házi őrizetben van, ám a vállalkozó tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt is elkövetett volna.

(PS nyomán)

Korábban írtuk:

"Hiába vetnek meg sokan, de venni fogok egy új autót, és vezetni is fogok"

Elítélt maffiózó a Dózsa úti ámokfutó – a baleset után a frissen vásárolt kocsijáról törölgette a vért, nem érdekelték áldozatai


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »