Máris több országban betiltották a rendhagyó Noét

Máris több országban betiltották a rendhagyó Noét

Katarban, Bahreinben és az Egyesült Arab Emirátusokban betiltották Darren Aronofsky rendhagyó Noé-történetét.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cCbZ7ELgR3M

Katar, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek cenzorai betiltották a Noét, Darren Aronofsky filmje ezekben az országokban nem kerülhet mozikba. A Közel-Keleten máris hatalmas vitát vált ki a film, ahol az iszlám törvényekkel ellentétes a próféta ábrázolása. A gyártó Paramount stúdió információi szerint Jordániában, Kuvaitban és Egyiptomban is hasonló döntés várható. Utóbbi országban a szuni muszlimok intézete, az Al-Azhar adott közre egy nyilatkozatot, amelyben úgy fogalmaztak, a Noét be kellene tiltatni, mert Allah bármely prófétájának, valamint hírvivőjének és társaságuknak képi ábrázolása elítélendő számukra. A Paramountnál fel voltak készülve az iszlám országok ellenállására, bár jelen pillanatban az egyiptomi mozibemutató időpontja már ki van tűzve március 26-ra, két nappal az amerikai premier előtt.

Ahogy az MNO is beszámolt róla, az elmúlt hónapokban számos pletyka és vita kering Darren Aronofsky rendhagyó Noé-filmje körül. Korábban tesztvetítéseken is bebizonyosodott, hogy a hívő közönség körében megosztó az Ótestamentum történetének rendhagyó feldolgozása, amelyben óriás angyalok hullanak alá szárny nélkül az égből. A rendező még a stúdióval is összetűzött a vágás során, ám végül a rendezői akarat látszik érvényesülni. A Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú és A pankrátor rendezőjének filmjében Russell Crowe játssza Noét, és a direktor igyekszik előre leszögezni, hogy filmje nem történethű adaptáció, a bibliai történet inkább csak inspirálta egy szabad feldolgozás elkészítésére.

A nagy költségvetésű és látványos katasztrófafilmet ennek ellenére a márciusi premierek egyik nagyágyújaként tartják számon, és legalább 40 milliós nyitóhétvégét várnak tőle az Egyesült Államokban. Más kérdés, hogy a folytatásban nagy szerepet játszik a szájhagyomány, és ha a film valóban nagyon megrázó az eredeti Noé-történethez képest, könnyen elfordulhatnak tőle a nézők. A Noé a világpremierrel egy időben, március 27-től látható a magyar mozikban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »