Márki-Zay Péter meghallgatta a pap kampánybeszédét, majd megtérésre szólította őt

Márki-Zay Péter meghallgatta a pap kampánybeszédét, majd megtérésre szólította őt

Márki-Zay Péter, aki a Fidesz jelölt Hegedűs Zoltán ellen indul a hódmezővásárhelyi időközi-polgárválasztáson részt vett azon a katolikus szentmisén vasárnap, amelynek végén Németh László plébános kiállt a hívek elé a plébános, és lényegében a független jelölt elleni szavazásra szólított fel.  

Márki-Zay Péter, – aki egyben a Szent István plébánia egyháztanácsának világi elnöke is – a templomépület előtt a Hír TV-nek azt mondta, meghatotta, milyen sok barátja eljött, hogy biztosítsa támogatásáról, de végtelenül elszomorította, hogy a plébános atya (…) egy méltánytalan lejáratásnak lett az eszköze. A politikus Facebook-oldalára is kitette a felvételt, amelyben így folytatta: „Azt kérem a Jóistentől és Laci atyától, hogy térjen meg. Gondolja végig, hogy amit tesz, az nem nekem árt – én úgy látom, hogy nekem még talán segít is. Amit az egyházzal tesz, azért rendkívül fáj a szívem.”

Németh László a szertatás végén arról is beszélt, hogy „a második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap”, híveket pedig arra kérte, hogy lelkiismeretük szerint ne a független jelöltet támogassák a választáson.

http://mno.hu/

Az ellenzéki jelölt szerint az esettel a katolikus egyház tekintélye óriásit csorbult. A politikus hozzátette, arra kér minden jó érzésű magyar embert, keresztényt, katolikust, imádkozzon az egyházért, az egyház tisztaságáért. 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »