Martin Schulz: az EU nem léphet a nemzetállamok helyébe

Martin Schulz: az EU nem léphet a nemzetállamok helyébe

Hangsúlyozta, hogy a német EU-politikában “új kezdetre” van szükség, és egyetértenek Angela Merkel kancellárral, a CDU elnökével és Horst Seehofer bajor kormányfővel, a CSU vezetőjével abban, hogy a következő német kormány tevékenységének középpontjába kell állítani

“Európát, és a küzdelmet egy megújított és megerősített Európáért”.

Az EU megerősítésében azt az elvet kell követni, hogy a

“helyi gondokat helyben kell megoldani, és a globális kihívásokra európai választ kell adni”.

Az adókerülés elleni harc, a migráció, a belső és külső biztonság mind-mind olyan ügy, amely “érinti a nemzetállamokat, de megoldásukra európai keretben kell törekedni” – mondta Martin Schulz.

A konkrét tervek közül kiemelte, hogy egy EU-s “szociális keret” megalkotásával véget kell vetni az adózási és “szociális dömpingnek”, annak a folyamatnak, amelyben az egyes országok az adóztatás mértékének csökkentésével, illetve a bérekre és a szociális ellátásra vonatkozó szabályok lazításával igyekeznek erősíteni versenyképességüket.

Hozzátette, hogy az EU-s ügyekről a CDU és a CSU elnökével tartott első tárgyalási forduló “bátorító” volt. A folyamat következő szakaszában szakértők bevonásával dolgoznak a koalíciós szerződés tervezetének EU-s fejezetén.

Arra a kérdésre, hogy a következő kormányban melyik minisztérium lehet az EU-s politika legfőbb alakítója, Martin Schulz azt mondta, hogy a kancellárt illeti meg az a jog, hogy meghatározza a kormány politikájának fő irányait, és e jog tiszteletben tartása mellett a külügyminisztérium lehet az EU-s politika legfőbb szereplője.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »