Mától megváltozik a Kaufland nyitvatartási ideje

Mától megváltozik a Kaufland nyitvatartási ideje

Szlovákiában a húsvéti ünnepek alatt hosszabb ideig tartottak zárva a boltok, mint tavaly. Mindezek után az egyik legnagyobb üzletlánc úgy döntött, hogy Szlovákia-szerte módosítja a nyitva tartását.

A Kaufland üzletlánc ugyanis április 3-tól, azaz keddtől megváltoztatja a nyitvatartási óráit. A hét folyamán újonnan 9 órával rövidebb ideig lesz nyitva.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Kaufland hétfőtől szombatig az eddigi megszokott 22.00 óra helyett már 21.00 órakor bezárja az összes boltját. A vásárlók a zárva- és nyitva tartás módosítását főként vasárnap fogják a leginkább megérezni, hiszen a hét utolsó napján már 20.00 órakor bezárnak a Kaufland boltjai, míg reggel 7.00 óra helyett csak 8.00 órakor fognak kinyitni.

Kemény gazdasági lépés

A diszkont üzletlánc többféle okból döntött amellett, hogy Szlovákiában először változtatja meg a nyitvatartási idejét. Az első és legfontosabb oknak azt jelölte meg, hogy szeretné, ha az alkalmazottai több időt tölthetnének otthon a családjukkal.

A vállalati kultúránkon belül fontosnak tartjuk az alkalmazottaink kiegyensúlyozottságát mind a munkahelyen, mind a magánéletben. Az szeretnénk, ha több időt tölthetnének el a családtagjaikkal és a rokonaikkal“ – mondta Lucia Langová szóvivő.

Ľubomír Drahovský üzleti elemző szerint egyrészt rendkívül jó marketingfogás lehet a Kaufland részéről, hogy próbál valamit tenni az alkalmazottaiért, másrészt azonban egy kemény gazdasági lépés áll az egész mögött, melynek célja a minél nagyobb eredményesség elérése.

Drahovský elmondása szerint az üzletlánc biztos alapos kalkulációt végzett a nyitvatartási idő megrövidítése előtt. Minden bizonnyal figyelembe vették azt, hogy mennyibe kerül a boltok egyórányi üzemeltetésének rezsiköltsége, továbbá azt is, hogy mennyi a bevétel a kora reggeli és a késő esti órákban. „Ezekben az időpontokban a bevételek nem olyan magasak, mint ami miatt érdemes lenne az üzletláncnak hosszabb ideig nyitva tartania“ – mondta Drahovský.

Nem kerül előnytelen helyzetbe

Annak ellenére, hogy a Kaufland hétköznaponként 21.00 óráig, vasárnap pedig 20.00 óráig lesz nyitva, a konkurens üzletláncokkal összehasonlítva nem kerül előnytelen helyzetbe. Az üzletláncok többsége ugyanis vagy ugyanebben az időpontban zár be, vagy – a kisebb boltok esetében – még korábban.

A másik legnagyobb diszkontjátékos, a Lidl a legtöbb esetben 7.00 órától 20.00 óráig tart nyitva, az egyes pozsonyi és kassai boltjaiban pedig 21.00 óráig. A Billa a hét munkanapjain és szombaton 6.00 és 8.00 óra között nyit ki és 20.00–21.00 órakor zár be.

Egyelőre nem követik a Kaufland példáját

A Kaufland nyitva tartásának megváltoztatása nem az első jelentős lépés az üzletláncok világában. A konkurens Tesco még 2015 őszén döntött úgy, hogy megváltoztatja a nyitva tartását. A brit üzletlánc ekkor jelentősen lecsökkentette azoknak a hipermarketeknek a számát, amelyek non-stop, vagyis éjjel-nappal nyitva tartottak. Több tucat boltban, ahol 24 órán keresztül nyitva tartottak – ám éjfél után már nem érték el az átlagos bevételt – hat órával csökkentették a nyitva tartást.

A többi megszólított üzletlánc közvetlenül nem erősítette meg, hogy a Kaufland példáját követve tervez-e módosítást a nyitvatartási idejében. „A Billa nem tervezi, hogy lerövidítené az egyes boltjai nyitvatartási idejét. Az egyes üzletek rövidebb ideig tartanak nyitva, de ezek az ügyfelek vásárlási szokásaitól függenek“ – állítja a Billa szóvivője, Kvetoslava Kirchnerová.

A Tesoc azt állítja, hogy a nyitvatartási ideje a látogatottság és az egyes boltok igénybevétele alapján lett meghatározva. „Jelenleg nem tervezzük az olyan intézkedések bevezetését, amelyek lerövidítenék a boltjaink nyitva tartását“ – mondta a Tesco szóvivője, Lenka Poláčeková.

Martin Katriaknak, a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (ZO SR) elnökének az elmondása szerint nem kizárt, hogy a szövetség egyes tagjai is le fogják rövidíteni a nyitva tartásukat, mivel kevés az alkalmazott.

DenníkN/Kaufland.sk/Körkép.sk

Nyitókép: PC Revue


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »