Még a nyári szünet előtt megvalósul a bikesharing, azaz a kerékpármegosztó rendszer Pozsonyban

Még a nyári szünet előtt megvalósul a bikesharing, azaz a kerékpármegosztó rendszer Pozsonyban

A bikesharing, azaz a kerékpármegosztó rendszer csakhamar valósággá válik Pozsonyban. A próba üzemmódot még a nyári szünet előtt az érdeklődők rendelkezésére bocsátják.

A fővárosban 90 dokkolóállomás és 750 smart kerékpár fog az emberek rendelkezésére állni – tájékoztatott ma Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere. A közbringarendszert a város fél millió euróval, míg a Slovnaft vállalat 1,5 millióval támogatja.

12 euróért

A főpolgármester elmondása szerint a próbaidőszak kb. két hónapig fog tartani. A bringát két hónapra 12 euróért lehet kikölcsönözni. Az állandó árlistát csupán a próbaidőszak után fogják véglegesíteni.

Pozsony nagyon jó feltételeket tud biztosítani a kerékpáros közlekedéshez. A kerékpármegosztó rendszert négy városrészben indítjuk újtára, és nagy érdeklődést várunk“ – mondta Nesrovnal, majd hozzátette, hogy a város óriási információs kampányt tervez, mivel ez a program újdonságnak fog számítani Pozsony utcáin.

A dokkolóállomások felállítását májusra és júniusra tervezik a fővárosban. Június második felére pedig a kerékpárokat is bebiztosítják.

A főváros tájékoztatása alapján 10 smart állomás keretén belül lesz lehetőség kerékpárkölcsönzésre. A klasszikus dokkolóállomásokat – 80 darabot – Pozsony-Óvárosban, Pozsony-Újvárosban, Pozsonyligetfaluban és Főréven fogják beinstallálni. A dokkolóállomásokat 300–500 méterenként fogják elhelyezni.

A smart kerékpárok speciális alumínium vázzal fognak rendelkezni, a kerekükben folyadék lesz, mindemellett pedig beépített számítógéppel és GPS-szel is fel lesznek szerelve, hogy így tudják majd őket figyelemmel kísérni.

Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Startitup


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »