Még jó, hogy Putyin nem adta fel

Még jó, hogy Putyin nem adta fel

A SputnikNews orosz hírportál a New York-i székhelyű geopolitikai elemző, Ulson Gunnar azon véleményét idézte tegnap, mely szerint a szíriai konfliktus polgárháborúként való leírása teljesen helytelen, mivel a 2011 óta tartó válság mindig is külföldről vezérelt volt. A konfliktust ugyanis olyan külpolitikai érdekek táplálják, amelyek Rijádtól, Ankarától, Londontól, Párizstól vagy akár Brüsszeltől függnek, de semmiképp sem Szíriától.

Vlagyimir Putyin „zseniális szíriai manővere” kihúzta őt az elszigeteltségből – mondta Herfried Munkler politikai elemző a Die Presse című német lapnak. A szakértő szerint Moszkva szíriai intervenciója olyan erős hatást gyakorolt az Európai Unióra, hogy az kénytelen felülvizsgálni az ukrán válság miatt Oroszországra kivetett gazdasági szankciókat.

Ugyanakkor mindennek megvan az ára – tette hozzá a szakértő. Munkler szerint ha most Oroszország mélyen beágyazza magát Szíriában a katonai beavatkozása által, annak hosszú távú következményei lehetnek.

A SputnikNews orosz hírportál a New York-i székhelyű geopolitikai elemző, Ulson Gunnar azon véleményét idézte tegnap, mely szerint a szíriai konfliktus polgárháborúként való leírása teljesen helytelen, mivel a 2011 óta tartó válság mindig is külföldről vezérelt volt. A konfliktust ugyanis olyan külpolitikai érdekek táplálják, amelyek Rijádtól, Ankarától, Londontól, Párizstól vagy akár Brüsszeltől függnek, de semmiképp sem Szíriától. Ennek ellenére az amerikai és az európai politikusok ragaszkodnak ahhoz, hogy a szíriai konfliktust polgárháborúként tálalják. Gunnar úgy véli, hogy ez a „mítosz” leginkább azt a célt szolgálja, hogy megvédje azokat, akik kiváltották a szíriai konfliktust, ezzel távol tartva a közvéleményt a háború valódi okától.

Ennek iskolapéldája az al-Kaida szíriai ágának, az al-Nuszra Frontnak, valamint a Daeshnek, vagyis az Iszlám Államnak a felemelkedése, s ezek a szervezetek azért lehetnek ennyire sikeresek, mert nem csak a Szíriában rendelkezésre álló „forrásokból” gazdálkodnak – magyarázta a szakértő.

Vlagyimir Putyin tegnap meghosszabbította azokat a Törökországra kivetett szankciókat, amelyeket Moszkva arra vezetett be válaszul, hogy a török légierő lelőtt egy Szu–24-es orosz katonai repülőgépet a szíriai határnál.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »