Megéri-e magyart tenyészteni?

Kereszténydemokráciát és demográfiát építünk a következő ötéves tervben. Az elsőt hagyjuk, az nem nekünk szól, hanem az Európai Néppártnak: tessék, tata, átneveztem neked az uradalmamat, így már legyen jó. A magyartenyésztés viszont belpiacos politikai termék, azzal lesz dolgunk.

Figyelemre méltók a reakciók, ellenzék és sajtó részéről is. Van ebben látszólag támadási felület, el lehet mondani, hogy bátorság kell itt a szüléshez. Felsorolhatók a gyerekek, anyák s apák életét nehezítő, a kormányon számonkérhető mulasztások és hibák. Az alanyi jogon – a születendő gyerekeknek – járó oktatás, a kétségbeejtő egészségügy s a többi. Ráadásul Orbán kellemetlen dilemmát teremtett eddigi kormányzásával. A szegényeket sem perspektíva, sem szociális háló nem bátorítja gyerekvállalásra, és ezeken változtatni csak markáns baloldali fordulat tudna. Olyan szimbolikus intézkedések megfordítása, mint amilyen az adókedvezmény családi pótlék helyett, vagy a továbbtanulási lehetőségek szűkítése. A jól tartott közép- és felső osztály semmiképp sem lesz elég a népességfogyás megállítására.

Mégis, máris győzött. A válaszok mind nagy bólintással kezdődnek: bizony, szörnyen fogyatkozunk, és ez tragédia. A miniszterelnök már megint biztos kézzel tapintott rá a sorskérdésre, ilyen távlatos, messzire látó stratéga ő.

Pedig semmi sem igazolja az alaptézist, sem azt, hogy az orránál tovább látna. Hogy baj lenne, ha kevesebben leszünk.

Nincs olyan mutatója egy társadalom sikerének, boldogságának és jövőképességének, ami összefüggne a népsűrűséggel. Márpedig itt arról beszélünk, hogy a népsűrűséget kellene növelni, mivel Magyarország területe várhatóan ugyanakkora marad.

Bangladesben 1100 ember osztozik egy négyzetkilométeren, ez tízszerese a magyar mutatónak. Jóval megelőz minket India és Ruanda, Írország viszont a mi emberkoncentrációnk felét sem éri el, az Egyesült Államoké az egyharmada sincs.

Nem a tízszer több tonna emberhús termel több GDP-t és kultúrát, hanem a barázdáltabb agyú népek. Egy ír vagy amerikai szoftvermérnök egy óra kódolással hoz létre annyi értéket, hogy abból tetőtől talpig felöltözhet, és nem feltétlenül bangladesi ruhákba.

Hírdetés

Ja persze, munkaerőhiány van; továbbá ha mi nem szüljük tele a hazát, akkor jönnek a migránsok.

A munkaerő elsősorban azért hiányzik, mert migráns lett belőle, például Írországban. Viszont ettől nem omlik össze az ipar. Nyugi, kerül munkaerő, és félelmetesebb lesz, mint a szírek. A szemünk előtt zajlik a vas és acél migrációja. A szupermarketek mesés fizetéseket ígérnek a pénztárosoknak – és közben csendben szerelik fel az automata kasszákat. A következő évtizedek demográfiai kihívása nem az lesz, hogy születik-e elég ember, hanem hogy honnan lesz fizetésük azoknak, akik megszületnek, ha a földesúr lecseréli a jobbágyait androidokra. Lesz még itt sírva hazaszaladás Marx bácsihoz meg a ludditákhoz.

Tudnak-e majd olyasmit adni a világnak, ami többet ér, mint egy átlagos robot bruttó összterméke? Nosza, ezt számoljuk ki: mibe kerül felnevelni egy átlagmagyart, és hogyan aránylanak a képességei egy hasonló árú automatáéhoz? Megéri-e magyart tenyészteni?

Nem valószínű, hogy Orbán Viktor el tudná érni, hogy sokan legyünk. Az utolsó ilyen sikert Ratkó Anna jegyzi, mégpedig a nem kívánt gyermekek megszülesztésével – az abortusz tilalmával. Nagyhatalom attól se lettünk, de többen igen. Ám az ötvenes évek technikai színvonalán – és nem mellesleg egyenlősítő, kommunista rendszerben – még nem vált el ennyire lélekszám és termelőerő (valamint harcérték) egymástól. A Ratkó-gyerekek közül sokan lettek értelmiségiek, később vállalkozók, önfenntartó polgárok. Tömeges szülesztést rendezni ma, anélkül hogy minőségi, sőt világszínvonalú képzést tudnánk adni a legszegényebb cigány gyereknek is, nemzeti öngyilkosság lenne. A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel. A saját belső migránsainkat termeljük ki, és nem lesznek semmivel se kulturáltabbak, illemtudóbbak és békésebbek, mint az arabok. Ugyanaz a kirekesztés, reménytelenség és élethalálharc termeli ki belőlük a terroristát és a bűnözőt.

Egy haszna persze lenne annak, ha többen lennénk. A genetika dobókockája véletlenszerűen, de kiszámítható arányban sorsolja ki a zseniket. Tizenötmillió magyar között nyilván több istenáldotta zenei, képzőművészeti, üzleti tehetség, csillagászpalánta és hackervirtuóz születik, mint hatmillió között. De mire megyünk vele, ha tízből kilenc ilyen ajándék végül az árokparton lóbálja a damilos fűkaszát, mert nem volt esélye másra?

Most sem kevesen vagyunk, hanem buták. És ha négy év múlva még kevesebben leszünk, akkor se a lélekszám lesz a bajunk. Hanem az, hogy mennyire pazarló társadalmat építettünk, ahol lehetőség, segítség, esély nélkül hullanak a gyerekeink a semmibe.

Ja igen, a tehetség sajnos általában szabad lélek. Rosszul tűri a bezártságot, a kényszert, a dogmákat és a tekintélyt. Veszélyes, öntörvényű, deviáns, és akkor szül, amikor ő jónak látja. Nem elég megijeszteni, meg kell győzni. Nehezen kormányozható fajta. Az emberiség krémje, amit nem tudnak gépek helyettesíteni. Ők fognak megmaradni. S ha kevesen, hát elég belőlünk annyi.

Tóta W.: Ne szülj robotot, te szűz


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »