Meghalt egy HIV-fertőzött csecsemő, az anyja szerint „tévhit” a betegség

Vizsgálatot indítottak hétfőn Oroszországban egy öt hónapos, HIV-pozitív csecsemő halálának ügyében, akit az anyja nem engedett kezelni, mert meggyőződése, hogy az emberi immunhiány vírus (HIV) csupán „tévhit”. A szibériai Irkutszkban élő nőt – aki maga is több mint öt éve HIV-fertőzött és mindig elutasította a gyógyító eljárást – gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják, és akár két év börtönbüntetést is kaphat.

A nyomozók elmondták, a kislány februárban halt meg a tüdőgyulladás egy olyan fajtájában, amely a legyengült immunrendszerű emberek tüdejét támadja meg. „A csecsemő anyja HIV-pozitív volt, és mind a maga, mind a lánya kezelését elutasította” – írták közleményükben a nyomozók.

A regionális AIDS-központ szerint a gyermeknél már kialakult az AIDS, mire kórházba szállították. „Az öt hónapos kislány tüdeje szó szerint felrobbant belülről” – írta közleményében a központ, hozzátéve, hogy az anya mindvégig makacsul azt hajtogatta, hogy a HIV-vírus csupán tévhit. A csecsemő halála után az anya, akinek két másik gyermeke is van, az orvosokat hibáztatta, azt állította, hogy lánya szokványos tüdőgyulladásba halt bele.

Az orosz kormány szerint jelenleg több mint 900 ezer orosz állampolgár HIV-fertőzött és óránként tízen fertőződnek meg. A HIV-vírussal diagnosztizált emberek többségének napi vírusellenes (antiretrovirális) kezelésre van szüksége, ami segít kordában tartani a fertőzést és esélyt ad a páciensnek a hosszú és viszonylag egészséges életre. Ha elmarad a kezelés, a HIV elpusztíthatja az immunrendszert, ami a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, az AIDS kialakulásához vezet.

A HIV-fertőzött oroszok kevesebb mint fele él az antiretrovirális terápia lehetőségével, részben egy összeesküvés-elmélet miatt, amely szerint „az AIDS-et okozó vírust a Nyugat találta ki”. Az elmúlt hónapokban több olyan AIDS-beteg haláláról is beszámoltak Oroszországban, akik, illetve akiktől megtagadták a kezelést. Köztük volt egy tízéves lány is, akinek a szülei nem engedélyezték. A szibériai Omszkban működő AIDS-ellenes központ már három pert is megnyert olyan HIV-pozitív anyák ellen, akik nem engedélyezték a gyermekeik kezelését.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »